Antal Árpád: hátráltat a bürokrácia

Antal Árpád: hátráltat a bürokrácia

Abszurd jogi környezetben kell eredményeket felmutatniuk az amúgy is túlterhelt önkormányzatoknak – hívta fel a figyelmet Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A háromszéki elöljáró csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a közbeszerzési törvény visszásságai miatt Románia eurómilliókat nem tudott lehívni az Európai Uniótól.

Bíró Blanka

2016. június 30., 19:542016. június 30., 19:54

2016. június 30., 20:122016. június 30., 20:12

A közbeszerzési bürokrá­cia miatt Románia eu­rómilliókat nem tudott lehívni az EU-tól – hívta fel a figyelmet csütörtökön Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az elöljáró a polgármesteri hivatal pályázati irodájának munkatársaival, tanácsadói cégek képviselőivel közösen mutatta be, hogy a város négy nagy uniós pályázatát sikerült a június végi határidőre befejezni. A támogatásokból nem kell semmit visszafizetni, ám így is a leszerződött és a lehívott összegek között jelentős különbségek vannak, hiszen minden esetben a legolcsóbb ajánlat nyert, még akkor is, ha ez a kivitelezés minőségének rovására ment.

Sepsiszentgyörgyön a 2007–2013-as költségvetési ciklusban leszerződött négy nagy pályázatot zártak le: az integrált városfejlesztési terv két projektjét, az ipari park és a naperőmű megépítését. Antal rámutatott, minden esetben kisebb volt a kivitelezés értéke, mint a leszerződött összeg. Így például 19 utca és egy tér felújítására 15 millió lejt pályáztak, végül 12,3 millió lejért vállalta a kivitelező, a sétálóutcák, az új főtér kialakítására 7,6 millió lejt nyertek, ez az összeg 6,1 millió lejre zsugorodott, az ipari park kivitelezésére 22,6 millió lejt hívhattak volna le, végül 20,5 millió lejből készült el. A leglátványosabb a különbség a naperőmű esetében volt, de itt az időhúzás miatt csökkent az ár, hiszen a pályázatot 2009-ben elfogadták, de csak idén zárták le. Az évek során sokat fejlődött a technológia, így az eredeti 47,5 millió lej helyett végül 29, 3 millió lejből épült meg a park.

„Ez esetben nem a kivitelezés minősége csorbult, viszont a többéves késés okozott bevételkiesést, hiszen ha 2011-re befejezzük, öt év alatt 2 millió eurónyi áramot termelt volna” – részletezte az elöljáró. Antal szerint Szentgyörgyön végeredményben sikertörténet a pályázat, de országos szinten ez nem mondható el, hiszen Románia nyolcmilliárd eurót nem hívott le, 30 milliárd eurót szerződtek le, 3 milliárd eurónyi projektet nem sikerült megvalósítani, 5 milliárd euró pedig azért maradt az EU-nál, mert a cégek alullicitáltak.

Antal rámutatott, bár a pályázatokat, a tenderfüzeteket több központi hatóság, minisztérium is jóvá kell hagyja, ezzel értékes időt veszítenek, mégis a felelősség csak az önkormányzatokat terheli. „A törvény tele van ellentmondásokkal, egy ideig közbeszerzést sem lehetett tartani, mert nem jelent meg az új módszertan. Abszurd jogi környezetben kell eredményeket felmutassunk” – összegezte le Antal rámutatva, Magyarország jövő év végéig le akarja hívni a jelenlegi ciklus támogatásait, miközben Romániában csak ez év végére ígérik, hogy megjelennek a kiírások.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei