Általános sztrájkot szervez október végén a Sanitas

Általános sztrájkot szervez október végén a Sanitas

Általános sztrájkot tart október 31-én a Sanitas egészségügyi szakszervezet, mivel a munkaügyi, valamint az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott, bizonyos közalkalmazotti kategóriákba tartozó munkavállalók béremelésére vonatkozó tárgyalások nem voltak eredményesek – közölte a Mediafax hírügynökség. 

Kőrössy Andrea

2016. szeptember 18., 16:042016. szeptember 18., 16:04

Az érdekvédelmi szervezet vezetői a kórházak kisegítő személyzete, a közegészségügyi igazgatóságok munkatársai, valamint az iskolai és bölcsődei orvosok juttatásának növelését kérték, de elmondásuk szerint nem jártak sikerrel. Marius Sepi, a Sanitas alelnöke rámutatott: a munkaügyi és az egészségügyi miniszterrel többször is tárgyaltak, de a tárcavezetők nem mutattak be konkrét számadatokat, így nem sikerült megállapodniuk, ezért a tüntetés mellett döntöttek.

Nemrég ugyan megemelték az orvosok és asszisztensek bérét, a rendeletek viszont nem vonatkoztak az említett alkalmazottakra. Sepi hozzátette: a követeléseket az ország különböző térségeiből érkezett panaszok nyomán fogalmazták meg.

A szakszervezet holnap körülbelül 200 résztvevővel tüntetést szervez a munkaügyi tárca bukaresti székháza előtt, szeptember 23-án a pénzügyminisztériumnál tiltakoznak, október 4-én az egészségügyi tárcánál tartanak megmozdulást, majd október 11-én a parlament elé vonulnak. Október 19-én figyelmeztető akcióra kerül sor, a hónap utolsó napján pedig általános sztrájkot tartanak.

Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott: minden bizonnyal folytatják a tárgyalásokat az érdekvédelmi szervezetekkel, a szaktárca számára ugyanis prioritást jelent, hogy a béremelésben nem részesült közalkalmazottak is méltányos juttatást kapjanak.

Dragoş Pâslaru, a munkaügyi tárca vezetője eközben arról számolt be: dolgoznak a probléma megoldásán, elsősorban azonban a rendelkezésükre álló forrásokat kell figyelembe venniük. „Mindannyiunk közös érdeke, hogy hatékony egészségügyi rendszerünk legyen. Természetesen fontosnak tartjuk, hogy az egyelőre megoldatlan problémákat orvosoljuk” – fogalmazott Pâslaru. Hozzátette: amikor egy közalkalmazotti kategória béremeléséről döntenek, mindig lesznek olyan alkalmazottak, akikre nem vonatkozik az intézkedés, hiszen „nem sikerülhet minden tökéletesen”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 10., szerda

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban

Jobb jegyeket akart, ezért megzsarolta történelemtanárnőjét egy hetedikes diák Brassóban.

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban
2024. április 10., szerda

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől

Szerdára virradóra elfogták Nagyváradon azt a férfit, aki kedden egy bukaresti orvosi rendelő előtt szökött meg egy rabszállító járműből. Egy személy felismerte őt, és hívta a 112-es segélyhívószámot.

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől
2024. április 09., kedd

Nehezen látja meg a medve az árnyékát határidő előtt a dél-erdélyi sztráda hiányzó szakaszán

Civil szakemberek szerint biztossá vált, hogy a dél-erdélyi sztráda még hiányzó, a „medvealagutakról” elhíresült szakasza lesz az első romániai autópályarész, amely kicsúszik az országos helyreállítási tervben kötelezőként kitűzött 2026-os határidőből.

Nehezen látja meg a medve az árnyékát határidő előtt a dél-erdélyi sztráda hiányzó szakaszán
2024. április 09., kedd

Repceföldekre permetezett méreg végzett a krasznabélteki méhállománnyal, a hatóságok a felelősöket keresik

Több száz méhcsaládban keletkezett súlyos veszteség Krasznabélteken, miután helyi repcetermesztő gazdák bejelentetlenül erős rovarölő szerrel permeteztek. A Szatmár megyei esetet több állami hivatal vizsgálja.

Repceföldekre permetezett méreg végzett a krasznabélteki méhállománnyal, a hatóságok a felelősöket keresik
2024. április 09., kedd

Sorban állás helyett pár kattintás: minden 10 nagyváradiból 8 online fizette be a helyi adóját

A nagyváradi városháza újabb rekordot döntött az online adóbefizetések terén: az év első három hónapjában, vagyis a kedvezmények időszakában begyűjtött összegek 78,4 százaléka online érkezett.

Sorban állás helyett pár kattintás: minden 10 nagyváradiból 8 online fizette be a helyi adóját
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember