
A Sepsiszentgyörgy központjában felhúzott, kétméteres székely zászló eltávolítását követelik a román civilek. A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma Gheorghe Marinescu Kovászna megyei prefektust kérte fel, hogy intézkedjen, és távolítsa el a lobogót.
2013. június 07., 08:442013. június 07., 08:44
Amint arról beszámoltunk, az Erzsébet parkban, az egykori országzászló helyén, a Magyar Polgári Párt által szervezett trianoni megemlékezésre vonták fel az óriási székely zászlót, és akkor jelentették be, hogy ott is hagyják.
Döntésre várva megyezászlóügyben
Csütörtökön volt a fellebbviteli tárgyalása a Kovászna megyei prefektúra által a háromszéki megyezászló ellen indított közigazgatási eljárásnak. Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke elmondta, megvédték az álláspontjukat, és várják, hogy a bíróság a következőkben közölje a döntését. Mint beszámoltunk, a pert Codrin Munteanu korábbi prefektus kezdeményezte a közigazgatási bíróságon, kérve a megyezászló és a város zászlójának elfogadásáról szóló, többéves határozatok visszavonását. Arra hivatkozott, hogy a törvény nem rendelkezik arról, hogy a megyéknek, településeknek lehet zászlója, az egyetlen törvény által megengedett helyi szimbólum a címer. Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata alapfokon pert nyert. Tamás Sándor korábban leszögezte, a címer elfogadását valóban törvény szabályozza, azt betartották, majd a címer alapján fogadták el a zászlókat, és ezt nem tiltja egyetlen jogszabály sem.
A magyarellenességéről híres román szervezet arra hivatkozva próbálja eltávolítatni, hogy a törvény megengedi ugyan a nemzeti kisebbségeknek, hogy saját rendezvényeiken, megmozdulásaikon használják a szimbólumaikat, ám azokat szerintük nem tehetik ki állandó jelleggel a közterületen. A beadványukban sérelmezik, hogy a trianoni megemlékezés „mélyen román- és államellenes\" volt, továbbá felróják, hogy a székely zászló az autonómiaharc szimbóluma, és jelenléte félelmet kelt a románokban. Kézdivásárhelyen és Baróton egyébként már korábban kitűzték az óriási székely zászlót.
Dumitru Marinescu prefektus most a sajtónak elmondta, a közintézményeken kötelező módon ki kell tenni az ország zászlóját, mellé az EU és a közigazgatási egység hivatalos lobogója kerülhet. A törvény nem tiltja, hogy a nemzeti kisebbségek használják szimbólumaikat, de csak a különböző rendezvényeiken tehetik, mondta a prefektus.
Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke azt mondja, a városházától kértek meghatározatlan időre közterület-foglalási engedélyt, még nem kaptak választ, de – szögezte le – erről a kérdésről az önkormányzattal tárgyalnak, és nem a prefektúrával. Bálint ugyanakkor sérelmezi, hogy az alkotmánymódosító javaslatban az szerepel, hogy a román nemzeti jelképek megrongálása alaptörvény-ellenes. Szerinte a védelemnek ki kellene terjednie a nemzeti kisebbségek szimbólumaira is.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
Miközben Kolozsvár közel 50 millió lejt oszt szét sport-, kulturális és szociális projektekre, a legnagyobb támogatást az Kolozsvári U fociklub kapja: 14 millió lejt. Ez több, mint amennyit a TIFF, a magyar napok és más kulturális események együtt kapnak.
Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.
Újabb medvetámadás történt Romániában: az incidens hétfőn este történt a Transzfogarasi úton, az Argeş megyei Arefu nevű település közelében.
A Hunyad megyei törvényszék hétfőn elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal négy emberre lőtt Lupényben. A bíróság döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A NASA űrbéli mezőgazdasági kísérletei által inspirált aeroponikus, azaz talaj nélküli növénytermesztő rendszerrel kísérleteznek Kolozsváron.
szóljon hozzá!