Hirdetés

A szórványban is ünnepelnek március 15-én

Az erdélyi szórványközösségekben is megemlékeznek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról, ahhoz, hogy a kis létszámú magyar közösségekben is méltó módon tartsák meg a nemzeti ünnepet a magyar kormány Petőfi Sándor-programban részt vevő ötven ösztöndíjasa is hozzájárul.

Hírösszefoglaló

2016. március 14., 14:102016. március 14., 14:10

2016. március 14., 16:152016. március 14., 16:15

A miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága az MTI-hez eljuttatott közleményében rámutat, hogy az ösztöndíjasok hagyományőrző, értékteremtő, közösségszervező munkájukkal és ötleteikkel segítik a helyi közösségek felkészülését az ünnepi programra.

Kitértek arra is, hogy Erdélyben a Beszterce-Naszód megyei Vicében az iskolákban, óvodákban műsorral készülnek a részben Csángóföldről hozott, részben a térség szórványfalvaiból összegyűjtött, a Bástya szórványkollégiumban tanuló gyerekek, míg Szászrégenben a megemlékezés mellett ’48-as történelmi vetélkedőt is szerveznek a középiskolások részére. Szeben megyében a Medgyesi Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége a Báthory István Általános Iskola diákjaival készül a Miért éppen piros-fehér-zöld? című előadással. Temesváron a száz éve közadakozásból állított Petőfi-emlékműnél tartanak megemlékezést.

A Brassó megyei Kőhalomban a gyülekezetek műsora mellett a szórványdiákotthonban is megemlékeznek, idén első ízben a Petőfi-program ösztöndíjasának köszönhetően, a műsor gerincét zenés-táncos betétek adják. A program ösztöndíjasának vezetésével a fiatalok is készülnek egy rövid műsorszámmal, amelyet az ünnepi megemlékezésen adnak elő. Krassó-Szörény megyében – ahol Resicabányát és Boksánbányát leszámítva évek óta nem volt március 15-ei ünnepség – három nap alatt öt településen is tartanak koszorúzást.

Négyezer anyaországi középiskolás ünnepel a határon túl

Az idén mintegy négyezer középiskolás utazhat a határon túlra március 15-én a Rákóczi Szövetség támogatásával ünnepelni – tájékoztatta a szervezet az MTI-t.

A március 15-ei diákutaztatási program keretében 90 középiskola pályázott sikerrel Kárpát-medencei utazási támogatásért, így csaknem négyezer magyarországi diák utazhat így valamely határon túli magyar településre, és ünnepelhet ottani diáktársaival. Az érintett iskolák közül 32-ből utazik csoport Erdélybe és a Partiumba, 36-ból a Felvidékre, 12-ből a Vajdaságba, három intézményből Kárpátaljára, míg két-két iskolából Szlovéniába és Horvátországba indulnak diákok.

Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség a diákok számától függően legfeljebb 200 ezer forint értékű utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeresen pályázóknak. A szövetség 1994 óta hirdeti meg március 15-ei diákutaztatási programját, a pályázatra bármely magyarországi középiskola jelentkezhetett. A szervezet múlt évi programjai keretében március 15-én, június 4-én és október 23-án 431 kárpát-medencei középiskola több mint 13 ezer diákja utazhatott.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Erkölcsi kártérítést kell fizetnie egy erdélyi kórháznak: nem engedték a haldokló beteghez a férjét

Egyedül maradt egy végső stádiumban lévő rákos beteg nő a tordai kórház kórtermében, ahová többszöri kérése ellenére sem engedték be a férjét. Az intézménynek 25 ezer lejes erkölcsi kártérítést kell fizetnie.

Erkölcsi kártérítést kell fizetnie egy erdélyi kórháznak: nem engedték a haldokló beteghez a férjét
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Iránytű lenne a magyar diákok számára az első Erdélyi Egyetemi Börze

Az erdélyi magyar diákok központosítva érdeklődhetnek továbbtanulási lehetőségeikről, összehasonlíthatják a rendelkezésükre álló opciókat, valamint tájékozódhatnak az egyetemeken túlmutató kibontakozási lehetőségekről is az OMDSZ decemberi börzéjén.

Iránytű lenne a magyar diákok számára az első Erdélyi Egyetemi Börze
2025. december 03., szerda

Egy lépéssel közelebb egy partiumi gyorsforgalmi út megépítése

Egy lépéssel közelebb került Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út megvalósítása, jelentette be a Szatmár megyei önkormányzat.

Egy lépéssel közelebb egy partiumi gyorsforgalmi út megépítése
2025. december 03., szerda

Kolozsvári ügyvédnő segített egy kábítószer-terjesztő bűnbandát

Egy kolozsvári ügyvédnő többször is olyan adatokat és információkat adott át kábítószer-kereskedőknek, amelyeket ügyfeleitől szerzett, vagy azokhoz a büntetőügyekhez kapcsolódtak, amelyekkel foglalkozott.

Kolozsvári ügyvédnő segített egy kábítószer-terjesztő bűnbandát
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Drága legelő, elégtelen támogatás: lassan elfogynak Kalotaszegről a bivalyok

Néhány évtizede még a kalotaszegi falvak elengedhetetlen jószágának számított a bivaly, a téves agrárpolitika miatt mára azonban kiveszőfélben van. Kalotaszentkirályon a környék utolsó bivalytartó gazdáját látogattuk meg.

Drága legelő, elégtelen támogatás: lassan elfogynak Kalotaszegről a bivalyok
2025. december 02., kedd

Konténerfalvak épülnek a nepáli munkásoknak Erdély nagyvárosaiban

Romániában egyre több unión kívüli munkavállaló dolgozik a logisztikai központokban, akik számára most teljesen felszerelt lakókonténereket alakítanak ki. A kezdeményezés már bizonyított, Románia piacvezető futárcége pedig további fejlesztésekre készül.

Konténerfalvak épülnek a nepáli munkásoknak Erdély nagyvárosaiban
2025. december 02., kedd

Tűz az autópályán: megfékezték a lángokat Magyarnádasnál

Tűzoltók oltották nagy erőkkel a lángokat kedd este az észak-erdélyi autópálya magyarnádasi felhajtójánál egy kigyulladt kamionnál.

Tűz az autópályán: megfékezték a lángokat Magyarnádasnál
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Turos Lóránd: a román egyesülés a magyarok számára nagy veszteséget jelentett

A nagy egyesülés a románok számára egy nemzeti ideál megvalósulása volt, a magyarok számára pedig nagy veszteséget jelentett – állapította meg a bukaresti parlament keddi ünnepi ülésén tartott beszédében Turos Lóránd.

Turos Lóránd: a román egyesülés a magyarok számára nagy veszteséget jelentett
2025. december 02., kedd

Szervertűz miatt több tucatnyi embernek kellett kimenekülnie egy marosvásárhelyi üzletközpontból

Tűz ütött ki kedden Marosvásárhely egyik legmodernebb üzleti központjában, több mint harminc személynek sikerült kimenekülnie.

Szervertűz miatt több tucatnyi embernek kellett kimenekülnie egy marosvásárhelyi üzletközpontból
2025. december 01., hétfő

Bánságban és Erdélyben is 12–14 fokig melegszik az idő

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzése szerint a következő napokban fokozatosan felmelegszik az idő, és a legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 12-14 Celsius-fokot.

Bánságban és Erdélyben is 12–14 fokig melegszik az idő
Hirdetés
Hirdetés