Hirdetés

A rétyiek iparosítást akarnak

Interjú Dálnoki Lajossal, Réty polgármesterével a Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó üzemről.

Bíró Blanka

2013. június 18., 21:442013. június 18., 21:44

2013. június 18., 22:122013. június 18., 22:12


– Mielőtt Réty önkormányzata rábólintott a Holzindustrie Schweighofer által létesítendő óriási fűrésztelep megépítésére, közvélemény-kutatást végeztek a községközponthoz tartozó négy településen az osztrák cég megtelepedése kapcsán. Kételkedett abban, hogy a helybeliek támogatni fogják a beruházást?

– Egy ekkora nagyságrendű beruházás sorsáról nem dönthettünk a polgárok megkérdezése nélkül, ezért lakossági fórumot szerveztünk, majd közvélemény-kutatást tartottunk. Az önkéntesek házról házra jártak, így sokkal több lakost sikerült megszólítani, mint ahányan tavaly részt vettek a helyhatósági választásokon. Az állásfoglalás egyértelmű volt, hiszen a megkérdezettek 97 százaléka támogatta, hogy az osztrák fafeldolgozó megtelepedjék a község határában.

– Sokan az utcára vonultak a fafeldolgozó nagyüzem megépítése ellen tiltakozva, a 150 székelyföldi fafeldolgozó céget tömörítő Arbor szövetség pedig attól tart, hogy a rétyi üzem beindítása a ma még meglévő faipari egységek tudatos csődbe taszítását, és ezen vállalkozások alkalmazottainak – legalább 20 ezer embernek – munkanélkülivé válását jelenti. Mivel magyarázza, hogy ehhez képest a rétyiek elsöprő többsége örül a Schweighofer érkezésének?

– A rétyieknek van tapasztalatuk, tudják, hogy mit jelent, ha egy településen van ipar. Községünkben a kilencvenes évek elejéig lenfeldolgozó gyár működött, ahol mintegy kétszázan dolgoztak. A lengyár \'91-ben bezárta a kapuit, azóta eltelt több mint húsz esztendő. Az akkori munkások ma már nyugdíjasok, sokan közülük nem is élnek, de a családtagjaik emlékeznek arra az időre, és pontosan tudják, milyen jótékony hatással van az életszínvonal alakulására, ha a faluban van ipar. Szerintem elsősorban ennek tulajdonítható a nagyarányú támogatottság: a rétyiek bíznak abban, hogy létrejönnek a megígért munkahelyek, hiszen ez hatalmas előnyt jelentene az itt élőknek. Nyilván tudjuk, hogy mind a 650 munkahelyet nem a rétyiek fogják betölteni, de bízunk benne, hogy bizonyos állásokra nálunk is találnak majd megfelelő munkaerőt.

– Rétyen mekkora a munkanélküliség? Javítana a mutatókon az osztrák gyár beindítása?

– A Holzindustrie Schweighofer gyárának beindulásával teljesen felszámolódna a munkanélküliség Rétyen. A községben jelenleg 8 százalék körül van a munkanélküliségi arány, a Kovászna megyei átlaghoz hasonlóan.

– Rétyen működnek-e fafeldolgozó kisvállalkozások? Mennyire látja veszélyeztettnek ezek jövőjét?

– Ilyen vállalkozások nincsenek Rétyen, de szerintem a Kovászna megyében működő kisebb vállalkozások sincsenek veszélyben: ezt az idő majd igazolni fogja. Legutóbbi beszélgetésünk során a gyár szakemberei azt mondták, hogy Szászsebesen éppen fordított a helyzet: az ágazatban működő vállalkozások száma megnőtt, miután a Holzindustrie Schweighofer betelepedett.

– Nemrég meglátogatta a Holzindustrie Schweighofer szászsebesi üzemét. Milyen tapasztalatokkal tért vissza?

– Először nem a szászsebesi gyárba mentünk, hanem Gyulafehérvárra, a környezetvédelmi hivatalhoz. Beszéltünk a környezetvédelmi hatóság és a felügyelőség szakembereivel, ők azt mondták, hogy a szászsebesi gyár egyáltalán nem szennyezi a környezetet, nem káros az emberek egészségére, sőt már nem is kell monitorizálniuk. Meggyőződtünk, hogy alaptalanul riogatnak azok, akik szerint a gyár környezetszennyező vagy ártalmas az egészségre. Ezt követően látogattuk meg a szászsebesi üzemet. Nos én úgy vagyok ezzel, hogy amikor bemegyek valakihez a kapun, rögtön látom, hogy milyen a gazda. A gyárban rend, tisztaság fogadott, minden szervezetten, olajozottan működött. Az egyik ismerősöm meg is jegyezte, olyan ez a gyár, mint egy patika. A munkakörülményeket is megfelelőnek találtam. Van egy része, amelyik valóban zajos, hiszen ott gépekkel dolgoznak, de ezenkívül csak jót tudok mondani, negatívumokról nem tudok beszámolni.

– Mire használnák majd a befektető által befizetett adót?

– Erről mindenképpen a rétyi testület dönt majd, de szociális gondok orvoslása, az infrastruktúra fejlesztése, középületek rendbetétele, zöldövezetek, parkok kialakítása egyaránt szerepel a községháza napirendjén. Élhetőbb települést próbálunk kialakítani.

– A térség egyik büszkesége a Rétyi Nyír természetvédelmi övezet. Mi lesz ennek a sorsa, ha az óriásüzem megtelepedik?

– A tervezett üzem a Rétyi Nyírtől viszonylag távol működne, légvonalban is több mint két kilométerre. A Dobolyka-tető Réty legmagasabb pontja, a gyárat e mögé építenék meg. A létesítmény a közeli Maksáról fog látszani, Rétyről nem.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon

A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni

Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni
2026. június 09., kedd

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány

Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány
2026. június 09., kedd

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében

Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye

Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye
2026. június 09., kedd

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat

Miközben Kolozsvár közel 50 millió lejt oszt szét sport-, kulturális és szociális projektekre, a legnagyobb támogatást az Kolozsvári U fociklub kapja: 14 millió lejt. Ez több, mint amennyit a TIFF, a magyar napok és más kulturális események együtt kapnak.

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat
2026. június 09., kedd

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset

Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát

Újabb medvetámadás történt Romániában: az incidens hétfőn este történt a Transzfogarasi úton, az Argeş megyei Arefu nevű település közelében.

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát
2026. június 08., hétfő

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi

A Hunyad megyei törvényszék hétfőn elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal négy emberre lőtt Lupényben. A bíróság döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi
2026. június 08., hétfő

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is

A NASA űrbéli mezőgazdasági kísérletei által inspirált aeroponikus, azaz talaj nélküli növénytermesztő rendszerrel kísérleteznek Kolozsváron.

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is
Hirdetés
Hirdetés