A Cemo is bepanaszolta a mongolozó pópát

A Cemo is bepanaszolta a mongolozó pópát

A marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) is panaszt nyújtott be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) a Kovászna megyei prefektúra, valamint Emanuel Ganciu ortodox pap ellen, aki a sepsiszentgyörgyi december elsejei rendezvényen többször is megsértette – többek közt sárga bőrű, ferde szemű mongoloknak nevezte – a magyarokat.

Bíró Blanka

2016. december 06., 19:052016. december 06., 19:05

2016. december 06., 19:072016. december 06., 19:07

A Cemo szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében jelezte: a papnak a kormányhivatal rendezvényén mondott beszéde diszkrimináló, sőt gyűlöletkeltő volt. Az esetet követően a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat is bepanaszolta az Ilfov megyei Jilava községben szolgáló pópát.

Kulcsár-Terza József megyei tanácsos, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke egyébként a megyei önkormányzat eheti rendkívüli ülésén azt javasolta a képviselő-testületnek, hogy többé ne finanszírozzák a december elsejei rendezvényeket. Az MPP politikusa éppen Emanuel Ganciu felszólalásával indokolta kérését, a – szerinte nemcsak a magyar, hanem a román közösség felháborodását is kiváltó – beszédről készült videófelvételt is lejátszotta.

Kulcsár-Terza József úgy értékelte: mivel a megyei tanács támogatta a prefektúra rendezvényét, gyakorlatilag közpénzből finanszírozták a magyar nemzet gyalázását. Rámutatott: a magyar közösség sem kér támogatást nemzeti ünnepe megszervezésére. Florentina Teacă szociáldemokrata (PSD) képviselő erre reagálva elmondta: a szervezők nem hívták meg a jilavai papot a nemzeti ünnepen tartott rendezvényre. A sepsiszentgyörgyi esemény programjában a pap valóban nem szerepelt felszólalóként, ráadásul a Háromszék napilap értesülése szerint a szervezők nem is tudták, hogy kiről van szó.

Kovászna megye tanácsa és a helyi önkormányzat egyébként egyenként 25 ezer lejjel támogatta a december elsejei akciókat. Kulcsár-Terza már az ezt szabályozó határozat megszavazásakor tartózkodott hangsúlyozva, hogy ez a nap a magyarok számára nem ünnep, ugyanakkor abbéli aggályainak is hangot adott, hogy ismét más megyékből érkezők fognak magyarellenes jelszavakat skandálni. Tamás Sándor tanácselnök akkor rámutatott: a prefektúra évről évre nagyobb összeget kér az ünnepségre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében