Újraéleszteni az ősi tudást

Újraéleszteni az ősi tudást

Szívesen megosztja tudását, tapasztalatait az érdeklődőkkel a bükki fűvesemberként ismert, magyarországi Szabó György. Nemrég Csíksomlyón járt a széles körben ismert és elismert 87 éves Gyuri bácsi, akit a népi gyógyítás titkairól kérdeztünk.

D. Balázs Ildikó

2015. július 12., 12:442015. július 12., 12:44


– Mikor kezdett érdeklődni a népi gyógyítás iránt?

– Nagyanyám hatéves koromtól 14 éves koromig tanított meg arra az ősi tudásra, amit úgy hívnak, hogy népi gyógyítás. Nyolc év után azt mondta, úgy érzi, mindent átadott abból, amit maga is tanult az ő nagyanyjától, de lesz olyan, amit mások fognak megosztani velem. Minden tudás úgy épül fel, hogy van egy anyag, amit kapunk, ehhez tesszük hozzá a saját tapasztalatot, így adjuk tovább.

– Egyre nyitottabbak ma az emberek erre az ősi tudásra. Nem bánkódhat, van akinek továbbadni...

– Magyarországon és a szomszédos országokban a kommunizmus idején nem szabadott erről beszélni. 1978-ban viszont az Egészségügyi Világszervezet éppen azért hívott össze egy konferenciát Alma Atában, mert egyre nagyobb volt az igény a természetes gyógymódokra. Kiderült, hogy alkalmazni akarják a népi tudást elsősorban egészségük megőrzésére, illetve a betegségek gyógyítására.

Egy 2010-es felmérés szerint a franciák 21 és a németek 34 százaléka rendszeresen használja, Kanadában és az Egyesült Államokban 50 százalék kísérletezett vele. Egy, abban az évben végzett hazai felmérés szerint a Magyarországon élők 21 százaléka rendszeresen használta a népi gyógyászatot. Olyan nagy az igény, hogy én már nem győzők ennek eleget tenni.

Büszke vagyok a Böjte Csaba testvérrel való megismerkedésünkre. Már hatodik éve annak, hogy a bükkszentkereszti iskola meghívására a faluban járt, és ellátogatott a gyógynövény-bemutató kertünkbe is. Akkor kért meg engem, hogy segítsek a gyógynövényes gyógyítást – amely a középkorban a ferences szerzeteseké volt – újraéleszteni.

Azóta járok rendszeresen Böjte Csaba testvérhez, nagyon jól működik ez a kapcsolat, most már Csíksomlyón van egy gyógynövény-bemutató Mária-kertjük is. Nagy örömömre szolgált, hogy a nagymamámtól kapott tudásomat leírva átadtam Balázs Zsókának, aki a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói házának vezetője.

– Csodálatra méltó a 87 éves Gyuri bácsi szellemi frissessége. Ez az életmódjának köszönhető?

– Annak is. Sokat számít, hogy őseim már használták a gyógyteákat, ezért azt is mondhatnám, hogy a génállományomban benne van. Nekem egyébként többször is mondták, hogy sokáig fogok élni. 1951-ben a sorozáson egy orvos is ezt mondta, de két cigány asszony is ezt jósolta. Most meg itt, Somlyón találkoztam egy soproni csoporttal, valaki megnézte a tenyerem, és mutatta, hogy ott látható benne az M betű, a Mária jel, ami azt jelenti, hosszú életem lesz.

Szüksége van rám az emberiségnek, engem a jóisten arre jelölt ki, hogy ezt a tudást visszaadjam az embereknek. Nagy-Magyarországon az 1800-as években ugye nem volt gyógyszertár, a szegény embernek magát kellett karbantartania, mindenképpen kellett valamit használnia. Ma ezt úgy hívják, hogy gyógyszer, de a gyógyszerek nem tudják azt, amit a gyógynövények.

A gyógynövények a jóisten által teremtett növények. A jóisten pedig mindig mindenről gondoskodik, ő előrelátó, és megteremti a gyógyírt. Van is erre egy érdekes példám. Bükkfürdőre mentem egy konferenciára, egy orvos barátommal utaztam, az úton pedig feltűnt, hogy rengeteg a galaj. Meg is jegyeztem, hogy nagyon sok pajzsmirigyprobléma lesz, mert jelzi a jósisten, teremtett nekünk ebből a gyógynövényből, amellyel meg lehet gyógyítani. Idővel ki is derült, hogy abban az évben ötven százalékkal nőtt a pajzsmirigy-megbetegedések száma.

– De nem mindig tudjuk, mire kell figyelni, hiszen egyre „kacifántosabb\" betegségek jelennek meg.

– Két oka van ennek. Egyrészt, a mai embernek nincs megfelelő immunrendszere. Magyarországon például 1950-től minden gyermeknek kivették a manduláját akkor is, ha csak egy kicsi genny volt rajta. Elvették a védekezőképességét. Ha a gyermeknek 37 fokos hőemelkedése volt, azonnal orvoshoz rohantak vele, hogy adjanak neki antibiotikumot, mert az volt a mindenható. Nem engedték, hogy kialakuljon saját védekezőképessége.

A gyermeknek a szoptatás befejezése után, 8–10 éves koráig kezd kialakulni saját immunitása. Saját példa, a lányom az első gyermekét a széltől is védte. Már ki van véve a mandulája, és minden betegséget elkap, ha nem használja az aszkorbinsavban gazdag növényeket (citromfű, kakukkfű, csipkebogyó). A második gyermekkel már nem rohant az orvoshoz, ha prüszkölni kezdett, ő meg olyan, mint a vas.

A másik baj, hogy rengeteg vegyi anyagot használunk. Vegyük csak a mezőgazdaságot: szántás előtt műtrágyáznak vegyszerrel, elültetik a csávázott magot, gyomirtóznak, gyorsérlelnek, tartósítanak vegyszerrel. Régen volt istállótrágya és kapa. Nem úgy teremtett bennünket a jóisten, hogy ennyi vegyszert tökéletesen ki tudjunk üríteni, pláne, ha nincs is védekezőképességünk.

Mindenképpen segíteni kellene a májunkat, a vesénket, a két méregtelenítő szervünket, és nem utolsósorban használni kellene a verejtékmirigyeinket. Erősíteni kell az immunrendszert. A Budapesten élő kisebbik unokám influenzás lett, elkezdte magát a gyógynövényekkel kezelni, de két nap után nem csökkent a láza – ugye a gyógynövény lassabban hat –, gondolta, elmegy orvoshoz. Az orvosa pedig azt írta fel: használjon kamillateát. Köhögés- és lázcsillapító, és izzaszt. Sokat tud a nép. Meglepő dolgokat.

– Gyakran fordulnak-e önhöz tanácsokért?

– Az a baj, hogy akkor fordulnak hozzám, amikor már betegek. Az emberek sajnos még mindig nem az egészségüket akarják megőrizni, hanem a betegségüket gyógyítani.

– És gondolom, nem elég csak a testtel, a lélekkel is foglalkozni kell.

– Bízni kell a jóistenben, ő jót akar nekünk. Gondoskodik akkor is, amikor eszünkbe sem jut, hogy bajunk lehet. A televízióban nézek sokszor természetfilmeket, és ott láttam, hogy a csimpánz negyvenféle növényt ismer a gyomorproblémájára. Itthon is látjuk, hogy a kutya vagy a macska rágja a füvet.

Miért? Mert gyomorproblémája van, és a vad tarackbúza gyökere, szára jó gyomorproblémára. Tudja, érzi, megtanulta. Az elefánt, amikor fialni akar, elmegy akár napokra is egy bizonyos fát megkeresni, amelyről lerágja a levelet. Ennek a fának a levelében olyan hatóanyag van, amely a szülőcsatorna izmait rugalmasabbá teszi, tágítja. A nép azt is tudta, nagyon jó erre az erdei málnalevél teája, amelyből két héttel a szülés előtt naponta egy csészével kell meginni. A népi tudásban sok felfedeznivaló van.

– Mit tehetünk, hogy megelőzzük a betegségeket?

– Nagyon fontos, hogy járjunk ellenőrzésre. Tessék kérem évente egyszer elmenni az orvoshoz vért vetetni, hiszen a vérképből sok mindent meg lehet állapítani. Például nálam egyszer magas vérsüllyedést állapítottak meg, ez ugye azt jelenti, hogy gyulladás van a szervezetben. Három hetet kértem az orvostól, ez idő alatt naponta két csésze diólevélteát ittam. Nagyon fontos, hogy segítsünk a májunknak és a vesénknek. Egy héten legalább egy csésze olyan teát igyunk meg, ami a májunk működését segíti.

Azt írja Maria Treben az Egészség Isten patikájából című könyvben, hogy ha a máj és a vese nem dolgozik rendesen, a méreganyag lerakódik az ízületünkbe, az ízületünk begyullad, s így lesz belőle reuma, porckopás, sántítás, óriási fájdalom. Ezért tanácsos egy héten egy csésze teát inni gyermekláncfűből – akár leveléből, akár gyökeréből – , mezei katángból – akár leveléből, virágjából, gyökeréből –, ezerjófűből vagy aranyvesszőfűből.

Segíti a májat, hogy jobban ki tudja szűrni a méreganyagot. Ha a vesénk működését szeretnénk segíteni, jó tudni, hogy a nyírfalevél teája erre kiváló. Egy héten egy csésze korlátlan ideig is. De ott van a tejoltó galaj, a csalán, a mezei zsurló. Immunerősítésre kiváló a csipkebogyó, az erdei málna- vagy szederlevél. Én mindenkinek azt tanácsolom, hogy vigyázzon magára, mert nála jobban senki sem vigyázhat rá. A fiatalok pedig úgy éljenek, hogy érjenek meg olyan kort, mint én. Ezt korán kell kezdeni.

A testi-lelki harmónia megőrzése

Idén is megrendezik a bükkszent­ke­reszti gyógynövénynapokat a Bo­rsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, a hétvégi rendezvény ezúttal a 21. század kihívásaira fókuszál, arra, miképp őrizhető meg a testi-lelki harmónia egy felgyorsult világban – közölték a szervezők az MTI-vel. A mára jószerivel természetgyógyászati fesztivállá nőtt gyógynövénynapok megálmodója Szabó György, a bükki füvesember, a népi gyógyítás egyik utolsó, klasszikus mestere, aki nagyanyjától, a sajókazinci gyógyító asszonytól tanulta a gyógynövények ismeretét.

A Györgytea.hu honlapon szereplő program szerint azok, akik szombaton és vasárnap Bükkszentkeresztre látogatnak, megismerhetik a gyógynövények titkait, előadásokon vehetnek részt, és ellátogathatnak Gyuri bácsi gyógynövénykertjébe is. Az idei rendezvényen a 87 éves füvesember beszél majd a méregtelenítés fontosságáról és arról, hogy a gyógynövények segítségével hogyan vehető fel a harc a kemikáliákkal. Bagdy Emőke pszichológus a stresszel való megküzdéshez ad tanácsokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)
2023. november 03., péntek

Nemcsak a székelyek szeretik a Helyénvalót! (x)

A Helyénvaló nem csak a székelyföldi emberek számára jól csengő márkanév. Olyan romániai hírességek is vásárolnak rövid úton helyi termelőktől, mint Silvia Teodorescu, a méltán népszerű Cronicari Digitali podcastműsor alapítója.

Nemcsak a székelyek szeretik a Helyénvalót! (x)
2023. október 13., péntek

„Mennyivel jobb, ha még annyira friss az alapanyag, hogy szinte érezheted a nap melegét rajta” (x)

Miért fontos, hogy ételeinkhez szükséges alapanyagainkat REL, azaz rövid ellátási láncokból szerezzük be? Miként tudjuk edukálni a jövő generációját? Dimén-Varga Tünde gasztrobloggert, a Nőileg magazin és az Erdélyi Konyha szerzőjét kérdeztük.

„Mennyivel jobb, ha még annyira friss az alapanyag, hogy szinte érezheted a nap melegét rajta” (x)
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM