Szülői hitelesség mindenekelőtt

Szülői hitelesség mindenekelőtt

Idejétmúlt, százéves módszerekkel nevelik szüleik a romániai gyerekeket – derítette ki egy nemrég ismertetett tanulmány. Az UNICEF (Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja) felmérésének eredményei szerint a hazai szülők többsége inkább szófogadó, semmint önálló gyereket szeretne nevelni.

Kiss Judit

2015. április 25., 20:082015. április 25., 20:08

A megkérdezettek 63 százaléka úgy nyilatkozott, meg van győződve arról, hogy a szülői vélemény a döntő a gyerekekével szemben és hogy mindig a felnőttnek van igaza.

Inkább legyen szófogadó, mint önálló?

„Ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy a szülők nagy hányada kevés időt tölt együtt és nem kommunikál eleget a gyerekeivel, kiderül, miért hiányos az otthoni nevelés” – mutattak rá a tanulmány szerzői. Bár a megkérdezett felnőttek nagy része úgy nyilatkozott, megérti a gyerekek kommunikációra való igényét, 68 százalékuk szerint lényegesebb, hogy a kicsi szófogadó legyen, semmint hogy önállóan boldoguljon.

A kutatásból az is kiderült, hogy a megkérdezett szülők egynegyede veszekszik a gyerekek előtt, egyharmaduk pedig a büntetés gyakorlatának híve – ide tartozik a fizikai bántalmazás is. A kutatás arra is rámutatott, hogy leginkább az anyagi nehézségekkel küzdő családok gyerekeit érinti, hogy szüleik nem figyelnek rájuk, nem kommunikálnak és nem töltenek együtt elég időt velük. A tanulmányt 1420 szülő és gyermekgondozó megkérdezésével végezték. Az UNICEF romániai képviselői arra hívták fel a figyelmet a felmérés kapcsán, hogy a gyerek ugyanazt a viselkedési mintát fogja követni a későbbiekben, amit otthon lát.

„A szülőknek meg kell gondolniuk, hogyan viszonyuljanak a gyerekükhöz már a legkisebb kortól. Szülőnek lenni nem könnyű, és bár természetes dolognak tűnik, a gyereknevelést is tanulni kell. Szeretnénk eredményesen együttműködni a hatóságokkal, civil szervezetekkel, és kidolgozni egy mindenki számára érvényes gyereknevelési útmutatót” – nyilatkozta Sandie Blanchet, az UNICEF romániai képviselője.

„A tanügyminisztérium, az egészségügyi minisztérium és a munkaügyi minisztérium már egyeztetett arról, hogy támogatnunk kell a gyerekneveléshez kapcsolódó szakmákat és a szülőket is” – mondta a felmérés kapcsán Viorica Preda, a tanügyminisztérium főosztályvezetője.

Egyre fegyelmezetlenebbek a diákok az iskolában

„Az UNICEF által propagált nevelési stílusnak sok előnye és rengeteg hátránya van, a mi kultúránk pedig igencsak megszenvedi a hátrányokat. Nyilván nem vagyok a fenyítés és fizikai bántalmazás híve, de a gyereknek korlátokat szabni úgymond szent szülői kötelességünk. Ezen azt értem, hogy meg kell tanítani a neki, hogy a veleszületett energiákkal és képességekkel miként lehet bánni ebben a világban” – fejtette ki a Krónika kérdésére Román Mónika kolozsvári pszichológus, az Életfa Családsegítő Egyesület munkatársa.

Úgy fogalmazott, nyilván könnyebb engedelmes, önállótlan gyermeket nevelni, és a felnőttek valahol azt szeretnék, hogy csemetéjük könnyen kezelhető legyen. „Azt viszont kétlem, hogy a romániai szülők 60 százaléka túlfegyelmezné a gyereket vagy szorongó gyereket szeretne. Ebben a kérdésben nagyon fontos, hogy árnyalni kell. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy az iskolákban a diákok évről évre egyre fegyelmezetlenebbek és fegyelmezhetetlenebbek, és persze a tanárok is azt mondják, hogy engedelmesebb gyerekeket szeretnének tanítani, ettől függetlenül a pedagógus igenis szeretné hallani a gyerek véleményét” – fogalmazott a szakember.

Rámutatott, nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt és azt is, hol húzódik a határ az önállótlanság, az önkifejezés és a hatalmas egó között. Nagyon könnyen félreértelmezhető és káros, ha az ember azt mondja, nem szabad a gyereket fegyelmezni, nem szabad korlátozni a véleménynyilvánításban.

„A fejlődő egyéniségnek ugyanis nincs még fogalma arról, hogy mi bántó és mi is a szabad véleménynyilvánítás, és nem tud különbséget tenni a kettő között. Ugyanakkor egyszerűsít az a kifejezés, hogy túlfegyelmezzük a gyerekeinket. Tanügy közelében dolgozom, és azt látom, sok hátránya van a nyugati kultúrából átszivárgó nevelési stílusnak, ami azt tartja szem előtt: ne törjük meg a gyermek egóját” – tette hozzá Román Mónika.

Szabad véleménynyilvánítás és a Facebook hatása

Felvetésünkre, hogy vajon milyen mértékben erősödik fel a szabad véleménynyilvánítás iránti igény amiatt, hogy a mai gyerekek folyamatosan használják a közösségi oldalakat, ahol mindenki mondja a magáét, a mondanivalókat pedig lájkolják, a szakember úgy fogalmazott, ez inkább az önbizalom alakulására van hatással.

„A Facebook az egyik kommunikációs csatorna, amin keresztül a gyermek visszajelzést kap arra vonatkozóan, hogy amit és ahogyan ő csinál, az mennyire elfogadható, mennyire érvényes a baráti körben. Nem befolyásolja nagy mértékben a világháló használata a szabad véleménynyilvánítás iránti igényt, a túl sok facebookozástól a személyközi kapcsolatok sérülnek inkább: elfelejtik vagy nem tanulják meg a gyerekek a személyes kommunikációt, és szociális készségeik lesznek gyengébbek” – fogalmazott.

Felmerül a kérdés, hogy az önkifejezés és szabad véleménynyilvánítás kérdéséhez hogyan viszonyuljon a szülő a legoptimálisabban, hogy nevelési stílusa egyensúlyban maradjon? A szakember úgy vélekedett, fontos odafigyelni többféle modern nevelési irányvonalra, de még fontosabb, hogy szülőként hitelesek legyünk, és azt tegyünk, ami belülről jön.

„Legyen a szülő párhuzamos önmagával”

„Hiába hallgatom meg a nyugati trendeket, ha szívem mélyén nem tudok velük egyetérteni. Ha pedig csak azért alkalmazkodom ezekhez, mert ez a divat, akkor nem vagyok hiteles szülőként. Hiszen így nem arra figyelek, hogy mi a gyerek és mi az én igényem, ezt pedig hogyan hangoljuk össze, hanem arra, hogy miként ültessem gyakorlatba a könyvízű tudást vagy nevelési módszert” – fejtette ki a pszichológus.

Mint hangsúlyozta, legyen nyilván nyitott mindenre a szülő, a hagyomány és újítás fonódjon össze a gyereknevelésben, de a leglényegesebb, hogy hiteles legyen, hogy úgymond „párhuzamos legyen önmagával”. „Figyelembe kell venni azt is, hogy minden személyre és családra szabott, és természetesen ahány ház, annyi szokás. A gyereknevelési irányelveket nem jó uniformizálni, mert egyéni szükségleteik vannak a gyerekeknek. Nyilván öröklik a genetikát a szülőktől, de a felnőtt a nevelési módszerével együtt azt is átadja, hogy miként lehet a készséget, tehetséget megfelelően kezelni, felhasználni, értékesíteni és kiteljesíteni” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Kitért arra is, hogy ajánlatos szem előtt tartani kulturális szokásainkat, a családi genetikával együtt kapott igényeinket, ugyanakkor szelektálni kell, hogy mi az igaz és mi a hasznos abból, ami az újításokon keresztül érkezik hozzánk. Azzal kapcsolatban, hogy az UNICEF-felmérés szerint a szegény családból származó gyerekek kevesebb figyelmet kapnak szüleiktől, mint tehetősebb társaik, Román Mónika kifejtette, véleménye szerint ez nagyon erős összefüggésben áll a kulturális háttérrel.

„A cigánypalotákban is ugyanolyan keveset kommunikálnak valószínűleg a szülők a gyerekkel, mint a kis kunyhókban, mert erre nincsen igény, vagy mert másképp fejezik ki a kötődést. Ha nincsen igénye a szülőnek arra, hogy rendszeresen beszélgessen a gyerekkel, akkor talán nem is lesz. És ez nem is annyira a rohanó életformától függ – holott ezt is szoktuk emlegetni a kommunikációhiánnyal kapcsolatban – hanem inkább a régóta kialakult szokásrenddel” – fogalmazott a szakember.

Erős kontroll és demokratizmus a szülő-gyerek viszonyban 

A nevelési stílus, amelynek fogalmát Alfred Baldwin pszichológus vezette be a szakirodalomba, a szülő-nevelő által alkalmazott módszerek összessége, egy osztályozási rendszer a családi nevelés vizsgálatára, összehasonlítására. A nevelés empirikus kutatásában és a nevelésről szóló ismeretterjesztő művekben gyakran használják ezt a kategóriát.

Azon a feltételezésen alapszik, hogy a nevelési helyzet legfőbb tényezője a szülő-gyermek kapcsolat demokratizmusa, melynek mértékét a te­kintélykontroll mértéke, illetve a nevelés más összetevőivel való kombinációi alakítják ki. A nevelési stílus fogalmát Baldwinnek a negyvenes években végzett vizsgálata vezette be a gyermekpszichológia szakirodalmába. Az általa használt két fő dimenzió a kontroll és a kapcsolat nyíltsága (demokratizmus) volt.

A mintában a kontroll és demokratizmus kapcsolódásai négyféle típust eredményeztek: erős kontroll-demokratikus, gyenge kontroll-demokratikus, erős kontroll-autoritatív és gyenge kontroll-autoritatív. Az optimális kombináció Baldwin szerint a magas szintű demokratizmus és a magas szintű kontroll, míg a legnegatívabb hatásúnak az erős kontroll és alacsony demokratizmus látszott.

A nevelési stílus későbbi kutatásába bekerült a szeretet, a melegség, az elfogadás dimenziója is. Négy nevelési stílust különböztetett meg Ranschburg Jenő elismert magyarországi pszichológus: meleg-engedékeny, me­leg-korlátozó, hideg-engedékeny és hideg-korlátozó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)
2023. november 03., péntek

Nemcsak a székelyek szeretik a Helyénvalót! (x)

A Helyénvaló nem csak a székelyföldi emberek számára jól csengő márkanév. Olyan romániai hírességek is vásárolnak rövid úton helyi termelőktől, mint Silvia Teodorescu, a méltán népszerű Cronicari Digitali podcastműsor alapítója.

Nemcsak a székelyek szeretik a Helyénvalót! (x)
2023. október 13., péntek

„Mennyivel jobb, ha még annyira friss az alapanyag, hogy szinte érezheted a nap melegét rajta” (x)

Miért fontos, hogy ételeinkhez szükséges alapanyagainkat REL, azaz rövid ellátási láncokból szerezzük be? Miként tudjuk edukálni a jövő generációját? Dimén-Varga Tünde gasztrobloggert, a Nőileg magazin és az Erdélyi Konyha szerzőjét kérdeztük.

„Mennyivel jobb, ha még annyira friss az alapanyag, hogy szinte érezheted a nap melegét rajta” (x)
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM