Szindbád kedvence, a levesben főtt velős csont

Szindbád kedvence, a levesben főtt velős csont

A velős csont igazi klasszikus alap­­anyag. Krúdy is többször megénekelte, hogy velős csont nélkül a marhahúsleves mit sem ér, s vasárnapi húsleveseinkbe bizony érdemes néha belecsempészni a velőscsontot is. 

Krónika

2014. október 10., 20:512014. október 10., 20:51

A velőscsont megvásárlása már önmagában sokszor problémát okoz, érdemes ezért előre tervezni, és a hentesnél esetleg időben megrendelni. A csontvelőben gazdag rész egyébként nem más, mint a marha lábszár- vagy combcsontja, amelynek viszonylag nagy a velőtartalma. Ezt a velőt többféleképpen is felhasználhatjuk, nemcsak a levesben főzve ehetjük, bár leggyakrabban ebben a formában kerül tányérra.

Mindig friss, rózsaszín csontot vegyünk

A tökéletes, levesben főtt csontvelő elkészítésénél több dologra figyeljünk. Lehetőség szerint mindig friss, rózsaszínes, élénk színű csontokat vegyünk, mert viszonylag gyorsan romlik. Ezenkívül olyan darabokat kérjünk a hentesünktől, amelynek mindkét vége lyukas. Ezekben a velő könnyebben megfő, nem zsákbamacskát veszünk, és biztos, hogy a csontban végig van velő, nemcsak a felső egyharmadában.

A velős csontokat a felhasználásig tároljuk a hűtőben, majd amikor már csak a zöldségeknek kell a levesben puhára főnie, akkor arra az utolsó félórára kell a csontokat is a gyöngyöző lébe helyezni. Ha nem szeretnénk, hogy a megfőtt velő kiessen a csontból, mielőtt tányérra tesszük, akkor többféle módszer közül is választhatunk, a csontot sűrű gézbe vagy alufóliába is csomagolhatjuk.

Az alufólia atombiztos megoldás, de kevés teret enged a levesnek, hogy az íze átjárhassa a velőt, a géz azonban ideális megoldás lehet, hiszen szabad utat hagy az ízeknek, de bent tartja a velőt a csontban. Ha nem szeretnénk a húsleves és a velős csont készítését feltétlen összekötni, akkor sincs probléma, néhány szál répa, egy kevés zeller, egy fej hagyma és néhány gerezd fokhagyma által ízesített főzővízben is tökéletesen elkészíthető a csontvelő.

Nagyjából félóra a fövési idő

A velős csontban lévő velő nagyjából fél óra alatt fő meg. Célszerű minden esetben úgy időzíteni, hogy a leves elkészültének utolsó félórájában történjen mindez, így a velőt rögvest, frissen, melegen elfogyaszthatjuk előétel gyanánt. Tálaláskor kendőt vagy vastag szalvétát készítsünk az asztalra, hogy a forró csontot meg lehessen fogni, amíg kiütögetjük belőle a velőt. A megfőtt velőt melegen tartott tányérra tegyük, majd pirítóst, fokhagymát, sót, feketeborsot, őrölt pirospaprikát, frissen vágott petrezselyemzöldet, esetleg csilipelyhet, mustárt, tormát kínáljunk mellé.

A velőt azonban nemcsak húslevesben főve fogyaszthatjuk, hanem sütve, grillezve is. Ehhez csupán annyira van szükségünk, hogy a beszerzett csontokat a hentessel hosszába vágassuk fel, hogy a velő jobban süljön, grilleződjön. A sütni szánt velőt a sütést megelőzően áztassuk be. Ehhez egy rendkívül egyszerű páclére van szükségünk, amelybe kevés sót és ecetet teszünk, majd néhány órára belefektetjük a csontokat, és az egészet betesszük a hűtőbe. A pácolás után a csontot nagyjából fél óra alatt megsütjük, majd a sütőben lévő grillrács alatt percek alatt lepirítjuk. A kész csontot frissen őrölt feketeborssal, friss, vágott petrezselyemmel meghintjük, és ropogós pirítóssal kínáljuk.

A levesben főtt vagy sült velőt azonban nem feltétlenül kell azonnal elfogyasztanunk, az így elkészített alapanyagból tölteléket is készíthetünk. A velőt fűszerezzük, finoman sózzuk, majd áztatott zsemlével, kenyérrel elkeverjük, tojást ütünk hozzá, és már könnyedén tölthetjük is különféle hústekercsekbe, dagadóba, esetleg zöldségekbe, gombába.

Húsleves velős csonttal

Hozzávalók: 1,5 kg rostélyos, 4 db velős csont, 1 teáskanál szemes feketebors, só, 1 fej hagyma, 3 nagy gerezd fokhagyma, 1 paradicsom, 1 zöldpaprika, 1/2 zeller, 1 csokor zellerzöld, 6 nagyobb sárgarépa, 4 petrezselyemgyökér.

Elkészítés: A fazék aljában felhalmozzuk a húst, egy teatojásba beletesszük a borsszemeket, majd a fazékba lógatjuk. A húsra vizet öntünk, mellétesszük a megmosott, de héjas hagymát, a fokhagymagerezdeket, és egy kissé sózzuk. Lassú tűzön puhára főzzük a húst, a felgyűlt habot leszedjük. Amikor már puha a hús, akkor kiszedjük egy jénai tálba az összeset, alufóliával lefedjük, betesszük a sütőbe, s melegen tartjuk.

A pucolt zöldséget beletesszük a levesbe, a zellerzöldet összekötve fektetjük bele a fazékba, így könnyebb a főzés végén eltávolítani. A paprikát egy helyen mélyen bevágjuk, és a paradicsommal együtt szintén a fazékba rakjuk. Majd helyet csinálunk a négy velős csontnak is, és bő fél órát hagyjuk, hogy tovább gyöngyözzön a leves. Amíg fő a zöldség, és készül a velő, addig sós vízben megfőzzük a levestésztát, és előkészíjük a fokhagymás pirítóst a velőhöz.

Máj kaposvári böllér módra velővel

Hozzávalók: 50 dkg sertésmáj, 40 dkg velő, 2 fej vöröshagyma, 2 paradicsom, 1 paprika, só, őrölt bors, majoránna, csipetnyi kakukkfű, 1 dl étolaj, 1 evőkanál fűszerpaprika, 2 gerezd fokhagyma.

Elkészítés: A májat felvagdaljuk vékony csíkokra. A velőt leforrázzuk, leszedjük róla a hártyát és feldaraboljuk. A hagymát finomra vágjuk, olajban üvegesre pároljuk. Rátesszük a májat, majd erős tűzön 5 percig pároljuk. Meghintjük a fűszerpaprikával, hozzáadjuk a fokhagymát és a velőt, majd együtt pirítjuk tovább. Sózzuk, borsozzuk, hozzákeverjük a kakukkfüvet, majd a feldarabolt paradicsomot és pirospaprikát is, melyet előtte megfuttatunk kevés zsiradékon. A májat burgonyapürével vagy főtt burgonyával tálalhatjuk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)