Székelyföldön is elkezdődött a kullancscsípések szezonja

Székelyföldön is elkezdődött a kullancscsípések szezonja

Fotó: Kristó Róbert

Elkezdődött a kullancscsípések szezonja, az elmúlt időszakban naponta többen is felkeresték emiatt a csíkszeredai kórház sürgősségi osztályát. 

Molnár Rajmond

2016. május 08., 13:152016. május 08., 13:15

„Naponta egy-két személy jelentkezett kullancscsípés miatt a sürgősségi osztályon április folyamán, május 1. óta azonban naponta három eset is előfordult” – közölte érdeklődésünkre Demeter Ferenc, a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház menedzsere. Hozzátette, ez még nem számottevő növekedés, ugyanakkor mivel néhány éve is hasonló volt az időjárás, nyáron ugrásszerűen emelkedett a kullancscsípések száma.

Kedvez az időjárás az élősködőknek

Püsök László, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivője is úgy vélekedik, hogy az idei időjárás kedvez a kullancsok szaporodásának. Egyrészt mert enyhe volt a tél, másrészt pedig a legelők is nagyon be vannak bokrosodva, ami szintén kedvez a kullancsoknak. Mint kifejtette, a szokásosnál korábban jött tavasz is elősegítette az élősködők korai megjelenését. Emellett míg a korábbi években csak egy kullancsfaj volt fellelhető, addig mára szinte minden faj megtalálható Hargita megyében – ez pedig főként a klímaváltozásnak tulajdonítható.

Súlyos kórokat okozhatnak a kullancsok

A veszélyes élősködők csípése többféle súlyos megbetegedést eredményezhet. Amint azt Ambrus Irén főorvos, a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház fertőző betegségeket kezelő osztályának vezetője lapunknak korábban kifejtette, az egyik ilyen kór a kullancs-encephalitis (vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás). A kullancs-encephalitis kórokozóját, a vírust terjeszti a kullancs, a betegséget pedig a legtöbb tizennégy napig terjedő lappangási időszak letelte után úgynevezett kétfázisos lázas állapot jellemzi.

Az első időszakban két-három napig tartó láz jelentkezik, amely grippés tünetekre emlékeztet, fejfájás, láz, izomfájdalom, levertség, néha hányinger, hányás kíséri, ami aztán spontán megszűnik. A fertőzések körülbelül harminc százalékánál a betegség ezzel lezárul, viszont az esetek hatvan-hetven százalékában az egyhetes, viszonylag csendes időszakot követően megjelenik a betegség második szakasza: ismét láz jelentkezik, és megjelennek az idegrendszeri tünetek, így fejfájás, hányinger, hányás, esetleg tudatzavar is, meningeális tünetek – ekkor beszélünk limfás agyhártyagyulladásról. Ilyenkor a beteg kórházi kezelésre szorul.

Másik gyakorta előforduló betegség: Lyme-kór

A Lyme-kór bakteriális megbetegedés, a kórokozót szintén a kullancs terjeszti. A betegség lappangási ideje háromtól harminc napig terjed. Korai tünete a kullancscsípés helyén jelentkező piros folt, bőrpír. A fertőzés későbbi megnyilvánulása a nyirokcsomók duzzanata, kettőtől nyolc hétig terjedően a szívizomgyulladás, a fertőzés utáni első három hónapban pedig központi idegrendszeri tünetek jelentkezhetnek, amelyek megnyilvánulhatnak agyhártyagyulladás, agyidegbénulás formájában is. Ugyanakkor három hónaptól három évig terjedően jelentkezhet ízületi gyulladás is.

Elővigyázatosság a kullancscsípés ellen

„Csupasz lábbal és karral ne járjunk magas fűben, kiváltképp ott, ahol azelőtt juhok legeltek. Kirándulások vagy piknikezések alkalmával vigyünk magunkkal lepedőt, lehetőleg csupasz bőrfelület ne érintkezzen fűszálakkal, mert a fűszálakon keresztül másznak fel ránk a kullancsok. Amikor hazaértünk, vizsgáljuk meg bőrfelületeinket, hogy nincs-e rajtuk anyajegyszerű fekete pont, mert az valószínűleg kullancs” – részletezte a megelőzés módjait Demeter Ferenc. Azt is közölte, hogy Romániában még nem programszerű a kullancscsípés elleni védőoltás, ezért egyelőre csak külföldről lehet beszerezni. „Ha valaki kullancscsípés miatt jön kórházba, antibiotikumos kezelést javasolunk, továbbá fertőtlenítünk, és szakszerűen eltávolítjuk a kullancsot. Ezekkel a módszerekkel lehet védekezni” – mondta Demeter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)