Segítség dundi férfiaknak

Segítség dundi férfiaknak

Év elején, amikor még szinte visszhangozzák a falak újévi fogadalmainkat, amikor a poharak után színültig telnek (három hétre) az edzőtermek, amikor szakítani próbálunk a kívánatos húsokkal, a roppant szénhidrátokkal és a víg alkoholokkal, nos ekkor vigaszhírt mondunk: a zöldségeken heverő halak, a zölden gőzölgő teák ellenére már Japánban is vannak túlsúlyos férfiak.

Botházi Mária

2016. január 16., 16:172016. január 16., 16:17

És ami még jobb, itt a Mr. Babe, az első olyan japán magazin, amely segíteni kíván nekik. Például azzal, hogy elfogadja és megmutatja: van ilyen. Norihito Kurasima a „dundiktól dundiknak” szlogen égisze alatt indította útra nemrég a lapot, írja a Theguardian.com, a főszerkesztő ama szavait is idézve, hogy a „skinny farmerek divatja semmi jót nem hozott számunkra”.

Olyan kulcsmondat ez egyébként, amellyel egészen biztos, hogy minden hatvan kiló fölötti nő is mélyen egyetért a világban, néhány milliárdan tehát. Az 52 éves Kurasima azt mondja, pluszkilókkal nagy kihívás felöltözni férfiként is: „nagyon nehéz bármit is találni a boltokban, ami rád jön, úgyhogy gyakran olyan ruhákat viselek, amelyek túlontúl passzentosak”.

Hétköznapi emberek szükséglete

Kurasima egyébként 1.60-as, 82 kilós férfiú, a Theguardian.com szerint olyan, mint egy szumós, de ezzel nem érthetünk egyet, mert úgy gondoljuk, hogy az azért még nem is olyan borzasztó. A Mr. Babe főszerkesztője – aki korábban is a szép, sportos és csinos férfiakat bemutató divatlapok világában dolgozott – úgy véli, a Japán divatipar teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a túlsúlyos férfiakat, és egyáltalán nem figyel korunk valóságára, az érintett hétköznapi emberek külsejére, szükségleteire.

Drága olvasó, amennyiben ön férfi és felszaladt önre pár makacs kiló az utóbbi években és évtizedekben, továbbá mifelénk próbált elérhető áron emberi ruhákat vásárolni, vélhetőleg roppant egyetért japán sorstársaival. Továbbmegyünk: talán a magyar anyanyelvű férfiakra is ráférne egy ilyen magazin, bár őket talán kevésbé érintik érzékenyen a divathullámok, legalábbis elsősorban nem ez jut róluk eszünkbe. Így inkább folytassuk mégis Japánban.

A Mr. Babe a divattanácsok mellett a szépítkezéssel, a testedzéssel, az étkezéssel és a párkapcsolatokkal összefüggő tanácsokkal is ellátja alacsony és zömök célközönségét. Nos reméljük azért, hogy nem nyomasztja őket túlságosan, és nem ébreszt lelkiismeret-furdalást bennük. Mert olvasók hirtelen jó sokan lettek, a megjelenés után néhány héttel ötvenezer olvasóval számolhatnak, ami még Japánban is szép számnak számít.

Kurasima rámutat, hogy igencsak diszkriminálják a testesebb férfiakat, mintha nem is léteznének, miközben a nők esetében már régen nem ez a helyzet. A médiaipar egészen gyorsan reagált arra a tényre, hogy bizony a felkelő nap országában is lettek molett hölgyek, számukra már pár éve működik a La Farfa című divatlap is, annak ellenére, hogy a statisztikák azt mutatják, az utóbbi évtizedben a japán nők egyre csinosodnak.

Túlságosan igénybe vett középkorú férfiak

Ám nem így a férfiak: ugyancsak statisztikai adat, hogy közülük minden harmadik 25 feletti testtömeg-indexszel rendelkezik, ami túlsúlyt jelent. „Képzeljék el, hogy lapunk mennyi embert képvisel, és mennyien lesznek még a jövőben” – fejtette ki Kurasima. Hát inkább ne is gondoljunk rá. Mert akár még pozitív is lehet a mérleg, például a Mr. Babe-et olvasó japánok számára, mert ugyan a lap nem rejti véka alá a súllyal kapcsolatos gondokat, „nem mondjuk azt az embereknek, hogy fogyjanak, inkább azt, hogy éljenek boldogan úgy, ahogy vannak... ám ez nem jelenti azt, hogy ne mozogjanak és ne figyeljenek oda arra, hogy mit esznek”.

Kurasima arra a ránk is érvényes igazságra is rámutat, hogy a 30-as, 40-es férfiakat sokkal inkább igénybe veszi a munkahelyük, mint életük más szakaszaiban. Gyakorlatilag a teljes napjukat a munkájukkal töltik, este pedig elmennek valahová inni-enni, hogy kiengedjék a gőzt. Nincs idejük terembe járni... nem csoda, hogy meghíznak.

A Mr. Babe-et missziónak tekinti a főszerkesztő, azt remélve, hogy a hosszú távú népességfogyással és a gyermekvállalás folyamatos csökkenésével küzdő Japánban a túlsúlyos férfiak ismét önbizalmat kapnak a kimozduláshoz, a randizáshoz, ami ugye akár házassággal és gyermekáldással is végződhet. És ez hosszú távon az ország felvirágzásával is járhat. Nem aprózza el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás
2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)