Megterhelheti a szervezetet az első nyári hőséghullám

Megterhelheti a szervezetet az első nyári hőséghullám

Javában tombol a kánikula június első felében – az első nyári hőséghullám terheli meg a legjobban a szervezetet, ilyenkor növekszik a legjobban a hőségre visszavezethető halálozás, elsősorban a szív- és érrendszeri betegségek miatt – mutatták ki a magyarországi Országos Környezet-egészségügyi Intézet vizsgálatai.

Krónika

2014. június 14., 19:122014. június 14., 19:12

A szervezet megterhelésének oka, hogy nagy hőségben még az egészséges embernek is lemegy a vérnyomása, magas vérnyomással szenvedőknél pedig a hőség még fel is erősíti a vérnyomáscsökkentő szerek hatását, aminek az eredménye szédülés, rosszullét, gyengeség, émelygés és szívritmuszavar lehet.

Aki nem iszik eleget, annál a hőség elleni fokozott verejtékezés következtében a vér be is sűrűsödhet, ami elősegíti a vérrögképződést, a vérrögök pedig az ereket elzárva szívinfarktushoz, stroke-hoz, embóliához vezethetnek. A szervezet hőszabályozó képességét az életkor, a testsúly, a fizikai erőnlét, az egészségi állapot, a táplálkozás és a gyógyszerszedés befolyásolja. Hőhullám idején bizonyítottan nő a koraszülés kockázata is, így a várandósok számára is fontos, hogy védekezzenek a forróság ellen – olvashatóak az Origón a közegészségügyi intézet tanácsai.

A napszemüveg és a fényvédő krém is ajánlott. Ilyen erős napsütésben védelem nélkül a normál bőrtípusúak már 15-20 perc alatt leéghetnek, vagyis a kialakult bőrpír még 24 óra elteltével után is látható marad.

Legfontosabb a túlhevülés megakadályozása

A hőségben a legfontosabb a túlhevülés megakadályozása. Ennek egyik módja a bőséges folyadékfogyasztás, legalább napi 2,5-3 liter elfogyasztása. A legjobb szomjoltók az ásványvizek, az édesítetlen teák és a vízzel hígított gyümölcslevek, mint például az almafröccs vagy a paradicsomlé, a kefir és a joghurt. Kerüljük azonban a jéghideg italokat, egyrészt azért, mert könnyen gyomorpanaszokat okozhatnak, másrészt azért, mert szervezet számára csak pluszmunkát jelent, hogy a jéghideg italt a megfelelő hőmérsékletre melegítse.

A hőségben kerüljük a kávét – még akkor is, ha különösen bágyadtnak érezzük magunkat a nagy melegben – és az alkoholt, ugyanis mindkettő vízhajtó hatású. Azt, hogy iszunk-e eleget, megmutatja a vizelet színe: ideális esetben a vizelet világossárga, ha viszont valaki kevés folyadékot fogyaszt, sötét árnyalatú lesz: minél kevesebbet iszunk, annál sötétebb. A test hűtésének legideálisabb módja a napi többszöri fürdőzés vagy zuhany, de nem a jéghideg víz az ideális megoldás. Ha ugyanis a víz túl hideg, a nagy hőmérséklet-különbség tovább terheli a szervezetet, ráadásul egy idő után bekapcsolódik a szervezet fűtőprogramja, és csak még jobban izzadunk.

A forró napokon ezért a langyos vagy enyhén hűvös zuhany a legjobb megoldás. Aki a munkahelyén tartózkodik, és nincs lehetősége óránként beállni a langyos víz alá, tegye hideg víz alá a csuklóját, könyökhajlatát, illetve frissítse fel az arcát, nyakát minél gyakrabban. A hűtőhatás tartósabb, ha a tusolás, mosdás után nem töröljük tökéletesen szárazra magunkat, a párolgó víz ugyanis szintén hűt.

Napszúrás, elnehezült lábak

Ha mégsem sikerült elkerülni a napszúrást, miután árnyékba vonultunk, hűtsük magunkat nedves törülközővel és egy kellemesen hideg itallal. Most is fontos, hogy ne jégpakolást tegyünk a nyakunkra, fejünkre, illetve ne jéghideg itallal kezeljük magunkat, mert a nagy hőmérséklet-különbség ilyenkor is csak pluszterhet ró a keringési rendszerre.

Aki nem tud aludni a hőségben, annak segíthet a lefekvés előtti langyos zuhany, és hanyagoljuk ilyenkor is az alapos törülközést. Mivel éjszakánként akár fél liter izzadság is termelődhet, nem felesleges a könnyű, jól szellőző, jó nedvszívó (például pamut) hálóruha. A hőségben sokan érzik lábukat nehéznek, fájdalmasnak, esetleg duzzadtnak. Ennek hátterében a keringés lelassulása áll. Segít, ha a lábunkat naponta több percre vagy akár egész éjszakára felpolcoljuk.

A kutatások szerint a kellemes meleg már önmagában pozitívan hat a hangulatunkra, és ezt tovább fokozza, ha többet sétálunk, futunk, kertészkedünk, játszunk is a szabadban. A mozgás hatására nő a szerotonin- és az endorfintermelés, erősebbek a kognitív képességeink (nyitottabbak és éberebbek vagyunk), a memóriánk is jobb ilyenkor. A jó idő igazoltan enyhíti a depresszió tüneteit is, ám a kutatások szerint ahhoz, hogy a napsugárzás hangulatjavító hatását megtapasztaljuk, legalább napi 30 percet a szabadban kell tölteni.

Fontos a D-vitamin

Ugyancsak előnyös, hogy a napfény éberebbé tesz bennünket, és ilyenkor jellemzően korábban és könnyebben ébredünk. A több napfény hatására bizonyos típusú alvászavarok enyhülhetnek. Alvásproblémákkal küzdők számára különösen gyógyító hatású lehet néhány nap kempingezés. Már önmagában a séta is pozitívan hat a keringésünkre, immunrendszerünkre, ha ezt ráadásul mezítláb, egyenetlen talajon tesszük, javul a járásbiztonságunk, egyensúlyérzékünk, erősödnek a ritkán használt talpizmaink, szalagjaink, és a tartásunk is javul közben.

Akár a hát- és derékfájás is megszűnhet a sok mezítlábazástól. A nyár a D-vitamin-raktáraink feltöltésének ideje, ehhez csak annyit kell tennünk, hogy naponta sétálunk negyedórát pólóban, rövidnadrágban. A D-vitamin fontos a csontok egészségéhez, erősíti az immunrendszert, és csökkenti többek között a magas vérnyomás, a depresszió, az emlő-, a vastagbél- és a prosztatarák kockázatát is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás
2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)