Levesek, saláták, főzelékek – friss tavaszi ízek

Levesek, saláták, főzelékek – friss tavaszi ízek

Tavaszi saláta spenóttal, tavaszi csirkeleves grízgaluskával, finom főzelék tarjakockákkal, medvehagymás túrókrém, francia hagymaleves.

Krónika

2016. április 09., 18:082016. április 09., 18:08


Tavaszi saláta spenóttal

Hozzávalók: 4 db tojás, 10 dkg sárgarépa, 1 közepes hagyma, 10 dkg zöldbab, 0,5 közepes db piros kaliforniai paprika, 10 dkg spenót, 2 közepes burgonya, 4 db retek, 1 ek. citromlé, só ízlés szerint, 3 ek. olívaolaj, bors ízlés szerint, snidling ízlés szerint, 1 teáskanál dijoni mustár.

Elkészítés: A tojást megfőzzük, kissé kihűtjük, és hámozás után hosszanti szeletekre vágjuk. A krumplit héjában főzzük, kissé kihűtjük, hámozzuk, és karikákra vágjuk. A retket vékony karikákra vágjuk, a répával és a babbal, sóval, borssal megpároljuk. Egy kisebb tálban elkészítjük a vinegrettet: olívaolaj, citromlé, mustár, só, bors. Egy nagy salátástálba szórjuk a hozzávalókat, a tojásszeletek kivételével, összeforgatjuk az öntettel, majd azon melegében, vagyis langyosan, kisebb tányérokon tojásszeletekkel, apróra vágott snidlinggel tálaljuk.

Tavaszi csirkeleves grízgaluskával

A leveshez: 2 db csirkemellfilé, 2 teáskanál ételízesítő (vagy zöldséglevespor), 10 dkg sárgarépa, 2 db zsenge karalábé, 0,5 közepes fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, só ízlés szerint, 1 ek. citromlé, 1 l víz.

A grízgaluskához: 2 db tojás, 6 evőkanál búzadara, ételízesítő ízlés szerint. A tálaláshoz: 0,5 csokor petrezselyem, 2 közepes vágott zöldhagyma.

Elkészítés: A csirkemelleket a zöldséglevesporral ízesített vízben puhára főzzük, majd kis darabokra vágjuk. A grízgaluskához az anyagokat összekeverjük, és a hűtőben pihentetjük, amíg a levest elkészítjük. A karalábét feldaraboljuk, a sárgarépát is. A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk.

Egy pici olajon először a répákat 5 percig pirítjuk, ettől lesz szép sárga a leves. Beletesszük a hagymákat és a karalábét, tovább dinszteljük, ha már minden puha, ráöntjük a csirkefőzőlevet, és felforralva pár percig főzzük. Most beletesszük a csirkét is, citromlével ízesítjük, megszórjuk a petrezselyemmel és a zöldhagymával. Kifőzzük a galuskákat egy kis ételízesítős vízben, majd a leveshez adjuk.

Finom főzelék tarjakockákkal

Hozzávalók: 1 db fehérrépa, 2 db sárgarépa, 1 db karalábé, 35 dkg zöldborsó (kb. 1 konzerv), 1 kis fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek. sertészsír (vagy olaj), 3 evőkanál finomliszt, 3 ek. tejföl, 0,5 dl tej, fűszerpaprika ízlés szerint, só ízlés szerint, 25 dkg füstölt-főtt tarja.

Elkészítés: A megtisztított zöldségeket és a füstölt húst apró kockákra vágjuk, felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje, sózzuk és megfőzzük. Világos hagymás rántást készítünk. Olajba reszeljük a hagymát, megfonnyasztjuk, beletesszük a lisztet, világosra pirítjuk, fűszerpaprikával meghintjük, kevés vízzel elkeverve a zöldségekhez öntjük.

A fokhagymát is belevágjuk. Pár percig főzzük. A tejfölt simára keverjük kevés tejjel. Ezt is hozzáöntjük, és ha még szükséges, tejjel hígítjuk (ha elég sűrűnek látjuk, akkor nem kell több tej bele). Összeforraljuk, zöldpetrezselyemmel megszórjuk, és friss rozskenyérrel tálaljuk.

Medvehagymás túrókrém

Hozzávalók: 1 csokor medvehagyma, 250 g tehéntúró, 150 g tejföl, só ízlés szerint, bors, csilipehely ízlés szerint, őrölt fűszerkömény, 1 teáskanál paprikakrém (ízlés szerint), 1 csipet cukor.

Elkészítés: A medvehagyma leveleit vízzel alaposan átmossuk, majd papírtörlő segítségével megszárítjuk. Amikor már szárazak, egy ollóval apró darabokra vagdossuk. A túrót, a tejfölt, a csipet cukrot és a medvehagymát egy villával összedolgozzuk. Ha elkészültünk az alapkrémmel, jöhet az ízlés szerinti fűszerezés: só, bors, csilipehely, kömény és a paprikakrém.

Francia hagymaleves

Hozzávalók: A fűszerkeverékhez: kevés szerecsendió, borsikafű, kakukkfű, 1 késhegynyi tárkony. A leveshez: 3 közepes fej hagyma, 1 csokor zöldhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 dl fehérbor, 1 ek. olívaolaj, 1 csapott ek. finomliszt, 1 l alaplé, 0,5 dl napraforgóolaj, 1 ek. vaj.

Elkészítés: Megpirítjuk a vékonyra felkarikázott, sózott hagymát a napraforgóolajon. Felöntjük a borral és pár perc múlva a húslevesalappal, fűszerekkel megszórjuk, és 10 perc múlva belekarikázzuk a zöldhagymát is a szép zöld szárával együtt. A vajon megpirítjuk a lisztet, és berántjuk vele a levest.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)