Ezekre a kérdésekre számtalan, egymásnak ellentmondó választ lehet olvasni. A szakértők véleménye viszonylag széles skálán mozog, értékelhető kutatási eredmények pedig nem állnak rendelkezésre.

Minden baba más

A kötődő nevelés szakértője, Wil­liam Sears amerikai gyerekorvos és nyolcgyerekes apa szerint minden baba más, és abból kell kiindulni, mennyire szeparációérzékeny a gyermek – olvasható a Divány.hu-n. Vannak babák, akik gond nélkül vagy némi nyafogás árán simán elfogadják, ha más vigyáz rájuk, ugyanakkor akadnak olyanok is, akik nagyon érzékenyek arra, ha „otthagyják” őket.

Tehát ajánlatos kipróbálni, rövidebb időszakokra a nagymamára vagy a bébiszitterre hagyni a gyermeket, és figyelni, miként reagál. Ha a kicsi bízik a gondviselőjében, és szeret vele lenni, akkor könnyebb lesz hosszabb időre otthagyni.

De ha a baba rosszul viseli, hogy nem az anyával vagy apával van, ha eddig nem nagyon vigyázott rá más, ha családi ágyban alszik a szüleivel, vagy anyatejet kap, és jelentős mennyiségben még nem is fogad el más élelmiszert, akkor lehet, hogy érdemes halasztani a különválást, mert a babának és az anyának is nehéz lesz. Sears arra is rámutat, hogy a baba érdekei mellett az anya érzéseit is figyelembe kell venni. Könnyen lehet ugyanis, hogy inkább ő az, aki kényelmetlenül érzi magát a döntéssel kapcsolatban, és annyira hiányozni fog a baba, hogy nem tudja majd élvezni a szabadságot.

Közeli rokonnál nyugodtan lehet hagyni

Vida Ágnes magyarországi gyermekpszichológus kicsit több támponttal szolgál. Ő azt a témát járja körbe, mikortól alhat a baba a nagyszülőknél, és mennyi időre maradhat ott. Vélekedése szerint az egyévesnél nagyobb baba közeli rokonnál nyugodtan eltölthet egy vagy két napot még akkor is, ha egyébként még néha szopik, hiszen az ennyi idős baba már tudja, hogy a nagymamánál nincs tej.

Ugyanakkor a kicsik időérzéke még nem alakult ki, így ha 1-2 nap és éjszaka nem okoz gondot, akkor több éjszaka sem fog. Előfordulhat, hogy utána nehezen szokik vissza a megszokott kerékvágásba, de ettől nem kell megijedni. Ezek a tanácsok közeli, egyébként is gyakran látott rokonokra, nagyszülőkre vonatkoznak: távoli rokonoknál való többnapos nyaralást csak öt éves kor felett javasol a szakember.

Vekerdy Tamás közismert pszichológus kissé ellentmondó dolgokat sugall ezzel kapcsolatban: szerinte jogos igény néha megszabadulni egy kicsit a gyerektől, ez az anyának és a párkapcsolatnak is jót tesz, a kiegyensúlyozott szülők pedig a gyereknek tesznek jót. „A vízválasztó az az időpont, amikor már kimondja, hogy ÉN, ugyanis ekkor válik le az anya-gyerek szimbiózisról” – mondja Vekerdy.

A szakember szerint ha túl korán magára hagyjuk a kisgyermeket, lehet, hogy látszólag jól érzi magát, de utána mégis máshogy viselkedik, furcsa szokásokat vesz fel, kerüli a szüleit, tartósan szorongóvá válik, esetleg székletürítési zavarai lesznek. Természetesen Vekerdy is egyetért abban, hogy minden baba más, és hogy fő a fokozatosság: először csak pár órára, majd fél napra, egy napra hagyjuk valaki másra a gyermeket, és így egyre növelve az időtartamot végül akár több napról is szó lehet.

Örüljünk a viszontlátásnak

Makai Gábor szintén magyarországi klinikai szakpszichológus kissé megengedőbb a kérdésben: mivel az úgynevezett tárgyállandóság egyéves kor körül kialakul, a gyermek ilyenkor már tudja, hogy amit ő nem lát, az nem szűnt meg létezni. Ugyanakkor a féléves és kétéves kor közötti időszakban szeparációs szorongással is számolni kell, azaz a gyerekek neheze(bbe)n bírják, ha másra hagyják őket.

Ezért az alábbi alapelvek betartását javasolja: fokozatosan, már pici kortól kezdve szoktassuk a gyereket a szülők távollétéhez, de a szülő helyettesítője mindig ismerős személy legyen, és ha lehet, a gyermek ismerős környezetben maradjon. Távozáskor magyarázzuk el, mikor jövünk vissza (a kisgyermekek nem értik azt, hogy délután vagy hogy egy nap múlva, viszont eseményekhez tudják kötni a dolgot: ebédre már itthon lesz anya, fürdetéskor már itthon lesz, stb.), és amikor visszaérünk, látványosan örüljünk a viszontlátásnak. Nem biztos, hogy a gyermeket ez érdekelni fogja, könnyen lehet, hogy közömbös, dühös, vagy szomorú lesz, de mi akkor is fejezzük ki az örömünket irányába.

John Bowlby, a gyermekpszichológia egyik úttörő személyisége, a kötődéselmélet atyja kiemeli, hogy a legérzékenyebb életkor a féléves és a hároméves kor közötti szakasz – ezen életkor előtt és után sem szeretik a gyerekek, ha külön kell válni a szülőktől, de könnyebben bírják, mint ebben a különösen érzékeny korban.

Bowlby azt javasolja, hogy ésszerű keretek között próbáljuk meg tiszteletben tartani a gyermek kötődésre való igényét. Bátran hagyja másra az édesanyja fél napra vagy egy egész napra, de az ennél hosszabb időszakok esetén már érdemes odafigyelni, és néhány tényezőt figyelembe venni. A szakember szerint fontos, hogy a gyermek otthoni, de legalábbis ismerős környezetben maradjon, ne idegen helyen. Jobb, ha egy állandó, ismerős személyre hagyjuk, és nem mindig másvalaki vigyáz rá, így az az ismerős személy anyafiguraként funkcionálhat az anya távollétében.

Ami a nyaralást illeti, Bowlby konkrétumokat is tanácsol: szerinte ebben az életkorban, azaz 6 hónapos és hároméves kor között a szülők egy hétre azért még ne utazzanak el, de egy hosszú hétvégére már nyugodtan elmehetnek. A gyermek hároméves kora után viszont már nyugodtan elutazhatnak egy hétre is, csak addig kell kibírni.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyermek általában remekül érzi magát a nagymamával vagy bébiszitterrel, de az anya visszaérkezése után viselkedése megváltozik, nyűgös, követelőző, anyás vagy éppen kiszámíthatatlan, dühös lesz, vagy egyfolytában kézben akar lenni. Ezt tévesen gyakran úgy értékelik, hogy a nagymama elkényeztette, holott nem erről van szó, a gyermek csak az anya hiányából fakadó érzéseit, szorongását vezeti le így. Ezt a viselkedést tehát nem fegyelmezéssel, hanem megnyugtatással érdemes kezelni.