Hogy „értik” az ebek az emberi hangokat?

Hogy „értik” az ebek az emberi hangokat?

A kutyák agya az emberéhez hasonlóan dolgozza fel a beszédet – állapították meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológia tanszékének kutatói, akik a világon elsőként vizsgálták a kutyák agyának emberi beszédet feldolgozó képességét.

Kiss Judit

2016. szeptember 03., 17:422016. szeptember 03., 17:42


Beszédingerek, dicséretek

A kutatók szerint a kutyának az is számít, amit mondunk, és az is, ahogyan mondjuk. Az emberekhez hasonlóan a bal agyféltekéjük segítségével dolgozzák fel a szavak jelentését, míg az intonáció értelmezésére egy jobb féltekei területet használnak – olvasható az MTI-n. A dicséret aktiválja a kutyák jutalomközpontját, de csak akkor, ha a szavak jelentése és intonációja egyaránt dicsérő. Mindez arra utal, hogy a szavak feldolgozását támogató neurális mechanizmusok már sokkal korábban kialakultak az evolúció során, mint azt eddig hitték, és nemcsak az emberi agyra jellemzőek – áll az ELTE etológia tanszékének keddi közleményében.

A tudósok eredményeiket a Science című szaklapban mutatják be. Egy beszédingerekben gazdag környezetben, mint amilyenben a kutyák is élnek, a szójelentés reprezentációi megjelenhetnek az agyban, még egy beszédre képtelen, nem főemlős faj esetében is. A beszédfeldolgozás során az emberi agy területei között létezik egy jól ismert munkamegosztás. A szavak jelentésének feldolgozása elsősorban a bal agyfélteke dolga, míg az intonáció értelmezése inkább a jobb féltekéhez köthető. Az emberi agy integrálni is tudja a két típusú információt, melyek együtt adják a beszéd értelmét.

Érzelmi töltetet hordozó hangok

Andics Attila agykutató, a kutatás vezetője, az ELTE etológia tanszékének és az MTA–ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának munkatársa szerint eredményeink azt mutatják, hogy a kutyák is képesek minderre, ráadásul nagyon hasonló agyi mechanizmusokat használnak. „Tizenhárom családi kutyát tanítottunk meg arra, hogy teljesen mozdulatlanul feküdjenek egy fMRI-készülékben. Az fMRI-teszt egy olyan nem invazív, fájdalommentes eljárás, melyben a kutatásba bevont kutyák nagy örömmel vesznek részt”– mondta Gácsi Márta etológus, a tréningmódszer kifejlesztője, a tanulmány társszerzője.

„Megmértük a kutyák agyi aktivitását, miközben a kiképzőjük beszédét hallgatták. Dicsérő szavakat hallgattak dicsérő és semleges hangsúllyal, illetve számukra jelentés nélküli kötőszavakat, szintén dicsérő és semleges hangsúllyal. Azt vizsgáltuk, hogy mely agyterületek különítik el a jelentéssel bíró szavakat a jelentés nélküliektől, illetve a dicsérő intonációt a nem dicsérőtől” – magyarázta Gábor Anna, a kutatás társszerzője. Az agyi aktivitások elemzése során kiderült, hogy a kutyák is elsősorban a bal agyféltekéjüket használják a számukra értelmes szavak feldolgozására, míg a számukra értelmetlen szavak esetén nincs ilyen különbség. Ez a bal féltekei dominancia a gyengébb és erősebb agyi aktivitásoknál is megfigyelhető, és teljesen független az intonációtól.

Az is kiderült, hogy a dicsérő és semleges hangsúly megkülönböztetéséért egy jobb agyféltekei terület a felelős. Ez ugyanaz a hallókérgi régió, amelyről a kutatócsoport már korábban kimutatta, hogy szerepe van nem nyelvi, érzelmi töltetet hordozó hangok értelmezésében, ami azt is jelzi, hogy az intonáció feldolgozása nem beszédspecifikus.

Hatékony együttműködés kutya és ember között

Azt is megfigyelték, hogy a szóbeli dicséret aktiválta a kutyák jutalomközpontját – azt az agyterületet, amely az embernél az örömszerző ingerekre reagál; az evésre, a szexre, egy simogatásra vagy akár a szép zenére is. „Ez azt mutatja, hogy a kutyák számára a kedves szóbeli dicséret is jutalmazó lehet. Érdekes módon azonban a jutalomközpont csak akkor volt aktív, ha a kutyák dicsérő jelentésű szavakat hallottak dicsérő intonációval, ha csak a szójelentés vagy csak az intonáció volt dicsérő, akkor nem. Vagyis a kutyák nemcsak hogy el tudják különíteni azt, amit mondunk, attól, ahogyan mondjuk, de arra is képesek, hogy a kettőt kombinálva társítsanak jelentést a hallottakhoz. Ez a jelenség is nagyon hasonló ahhoz, ahogy az emberi agy működik”– mondta Andics Attila.

Ez a kutatás az első lépés annak megértése felé, hogyan értelmezik a kutyák az emberi beszédet, az eredmények pedig abban is segíthetnek, hogy a kutya és az ember közti kommunikáció és együttműködés még hatékonyabbá váljon. A kutatás fontos tanulsággal szolgál az emberre vonatkozóan is. „Eredményeink új megvilágításba helyezik elképzeléseinket arról, hogyan jelenhettek meg a szavak a nyelvi evolúció során. Lehet, hogy kizárólag az emberek használnak szavakat, de ez nem azért van, mert csak a mi agyunk képes feldolgozni őket, hanem mert a szó emberi találmány” – magyarázza a szakértő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)