Hallókészülékre szorulhatnak a hangos zenét gyakran hallgató fiatalok

Hallókészülékre szorulhatnak a hangos zenét gyakran hallgató fiatalok

Egyes kutatások szerint a hangos zene gyakori hallgatása akár átmeneti halláscsökkenést is okozhat. A fiatal generáció tagjainak egy része tapasztalta már, hogy egy dübörgő koncert vagy nagyon lármás buli után rosszabb volt a hallása, és aki rendszeresen nagy zajban szórakozik, annál akár maradandóvá is válhat a hallásprobléma – olvasható a Híradó.hu-n.

Krónika

2016. szeptember 24., 23:012016. szeptember 24., 23:01

„A zene vagy a zaj 80 decibel fölött számít hangosnak, ez alatt az érték alatt az emberi fül még nem károsodik, viszont figyelembe kell venni, hogy létezik egyéni zajérzékenység is” – mondta Dr. Küstel Marianna audiológus a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

A szakember kifejtette, nyolcvan decibel alatt még nyolc órát bír a fül károsodás nélkül, 83 decibeles zajt már csak fele annyi ideig. Egy koncerten azonban nem ritka a százdecibeles hangerő, s ezt csupán néhány percig lehetne hallgatni. Aki a hangfal előtt hallgatja a zenét, természetesen nagyobb zajhatásnak van kitéve, mint aki távolabb áll, a távolsággal a zaj intenzitása ugyanis négyzetesen csökken

Az sem elhanyagolható, hogy a koncerthallgatás mellett ráadásul a fiatalok naponta több órát hallgatnak zenét fülhallgatón keresztül is. Dr. Küstel Marianna hangsúlyozta, a becslések szerint a mostani fiatalok harmada hallókészülékre szorul majd 40-50 éves korára, az állandósuló fülzúgásra azonban az sem jelent megoldást, a belső fül érzéksejtjei visszafordíthatatlanul károsodnak.

A szakember felhívta a figyelmet arra is, ha valaki azt tapasztalja, hogy egy hangos koncert után tartósan zúg a füle, nem tud regenerálódni, azonnal forduljon fül-orr-gégész, audiológus szakorvoshoz. Ha órákon belül elkezdődik a kezelés, még elképzelhető, hogy lehet segíteni.

Tóth Attila, a Hallás Társaság Alapítvány kurátora arról számolt be, hogy felmérésük szerint a fiatalok naponta 3-4 órán át hallgatnak zenét fülhallgatóval, egyrészt hogy a környezeti zajokat kizárják, másrészt azért, mert egyszerűen hangosan szeretik hallgatni a zenét annak ellenére, hogy tudatában vannak, ez árt a hallásuknak.

Tóth Attila azt javasolta a fesztiválozóknak, hogy ne menjenek közel a hangfalakhoz, a koncertek között tartsanak szüneteket, hogy pihenjen a fülük, a rendszeresen koncertre járóknak pedig a füldugó használatát ajánlotta, amely akár 15-20 decibellel is csökkenti a hangerőt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)