Gyros – görög nyár a konyhában

Gyros – görög nyár a konyhában

A nyári melegben az egyik legjobb, gyorsan elkészíthető, laktató, de nem megterhelő étel a gyros. A falatnyi fűszeres húsok, a sokféle mártás és a friss zöldségek mind-mind ideális nyári fogássá teszik ezt a görög ételt, amelyet nemcsak étteremben érdemes kipróbálni, hanem mi magunk is elkészíthetjük.

Krónika

2014. július 25., 19:082014. július 25., 19:08

A gyros feltételezhetően igen régi gyökerekkel bír a görög és török konyhában, és hosszan elnyúló vitákra lehetne számítani, ha megpróbálnánk kideríteni, melyik nemzettől vette át a másik. A gyrost tányéron szervírozva vagy pitában kínálják.

Az üreges lepénykenyér tökéletes otthonául szolgál a húsnak, a szószoknak, a hús mellé kínált salátának vagy adott esetben sült krumplinak, de ha lehetőségünk nyílik rá, érdemes a gyrost tányéron, nyugodt körülmények között fogyasztani, hogy minden összetevő kellő figyelmet kaphasson. A gyros legfontosabb összetevője a hús, készülhet bárány-, csirke-, pulyka-, marha- vagy borjúhúsból is, sőt akár többféle hús is kerülhet bele.

Előre be kell fűszerezni a húst

A húst érdemes előre harapásnyi falatokra vágni, majd befűszerezni, adott esetben kevés fűszeres olajjal bepácolni, s a végén kevés olajon vagy a pácolt húsokat extra olaj hozzáadása nélkül kisütni. A legjobb eredményt az öntöttvas wok használatával érhetjük el, ebben hamar megpirul a hús, de nem szárad ki. Wok híján nagyobb teflonos vagy kerámiabevonattal rendelkező serpenyőben süssük a húst viszonylag nagy láng mellett.

A hús fűszerezéséhez használhatunk oregánót, rozmaringot, bazsalikomot, fokhagymát, pirospaprikát, frissen őrölt feketeborsot, de adhatunk a páchoz gyömbért, fahéjat, koriandert és vöröshagymát is. A fűszerezett és ropogósra sütött hús mellé nemcsak friss salátát, paradicsomot, uborkát, hagymát vagy épp sült krumplit szokás kínálni, hanem az étel elengedhetetlen része a pita, illetve a szószok is.

Szósz és pita

A mártások közül az egyik általában csípős és paprikás, a másik pedig a tzatzikire emlékeztető joghurtos, fokhagymás szósz, illetve a görögök gyakorta kínálnak a gyros mellé majonézzel lazított mustárt is. A csípős szószt vehetjük készen is, de magunk is készíthetjük: a darált erőspaprikát kikeverhetjük egy kis olívaolajjal vagy épp feta sajttal, s már kész is van a tökéletes mártásunk. A szósz mellett a gyros létfontosságú eleme a pita.

A pitát – abban az esetben, ha nem ebbe töltjük a gyrost – érdemes tálalás előtt átmelegíteni egy nagyobb serpenyőben, kis fűszeres olívaolajban megpirítani vagy a kontakt grillben kicsit átsütni. A pitát vehetjük előre csomagoltan boltban, de megsüthetjük magunk is. A pita tésztája – ha jól dolgoztunk – a sütés közben megemelkedik, s az így kialakult zsebbe otthon is ügyesen beletölthetjük a húst és a többi hozzávalót.

Tzatziki

Hozzávalók: 2 nagy pohár joghurt, 6 nagyobb fürtös uborka, 2 bő evőkanál olívaolaj, só, 5 nagyobb gerezd fokhagyma.

Elkészítés: Az uborkát lereszeljük és kinyomkodjuk. Ezután a joghurthoz keverjük, hozzáadjuk az olívaolajat, belenyomkodjuk a fokhagymákat, óvatosan sózzuk, majd átkeverjük, s fedett tálban a hűtőben legalább 1 órát hagyjuk állni.

Gyros csirkemellből

Hozzávalók: 1 kg csirkemellfilé, 2 teáskanál oregánó, 1 teásknál pirospaprika, 1 teásknál rozmaring, 2 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, csipet só, frissen őrölt feketebors, olívaolaj.

Elkészítés: A csirkemellet vékonyan felcsíkozzuk, majd a csíkokat harapásnyi falatokra vágjuk. A hagymát apróra kockázzuk. Egy fedeles műanyag edényben összekeverjük a fűszereket, hozzáadjuk az átnyomott fokhagymát és a hagymakockákat, majd a húst beleforgatjuk. Ezután olívaolajat adunk hozzá, és minimum 1 órát, maximum 1 éjszakát hagyjuk állni a húst a pácban. A gyros készítésekor öntöttvas wokban viszonylag nagy lángon lepirítjuk a falatokat, majd tzatzikivel, salátával és friss pitával kínáljuk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)