Elkezdődött a madáretetési szezon

Elkezdődött a madáretetési szezon

Elkezdődött az idei madáretetési szezon, amely az itthon maradó, illetve Eurázsia északi térségeiből ide telelni érkező énekesmadarak számára nyújt segítséget a téli évszakokban. 

Krónika

2016. november 20., 09:372016. november 20., 09:37

Több mint egy évszázada indult el Magyarországon a lakosság önkéntes madáretetési mozgalma, amely során a madárbarátok több tízezernyi etető segítségével igyekeznek megkönnyíteni az állatok táplálékhoz jutását – idézi fel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye.

Nem szabad kenyeret adni a madaraknak

Az etetési időszak az első fagyok késő őszi beköszöntésétől ezek megszűnéséig, többnyire november közepétől március végéig tart, az etetők madárforgalma pedig elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak, és ilyenkor többnyire az északi inváziós fajok is elmaradnak. Ez a helyzet azonban gyorsan megváltozhat egy-egy markáns hidegfront betörése előtt, ami Eurázsia hatalmas területeiről hozhat jelentős madártömegeket a Kárpát-medencébe.

A madárvédők az etetőkbe helyezhető madáreleségeket négy nagy csoportba sorolják. A legismertebb a napraforgó, amibe érdemes pluszban apró szemű magvakat, például kölest vagy muhart tenni. A második az állati zsiradék, a cinkegolyó, a háj, a faggyú és a főzéssel sótalanított szalonna, a harmadik a gallycsonkokra szúrható, földre szórható alma, illetve a télen is nélkülözhetetlen ivó- és fürdővíz, ezért az itatóból a jeget napközben legalább egyszer érdemes langyos vízre cserélni. Az egyesület szakemberei felhívják a figyelmet arra, hogy senki ne etesse kenyérrel vagy morzsával a madarakat, mert ez több napig, hétig is az etetőben maradhat elfogyasztatlanul, és eközben erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást okozhat az állatoknál.

Mesterséges madárodúk

A kihelyezés módja és működési elve szerint létezik ablak-, dróthenger-, dúc-, függő, garatos önetető és talajetető, de vannak olyan tematikus etetőkertek is, amelyekkel a ritkább harkályok, küllők és ökörszemek látogatását lehet gyakoribbá tenni. Az etetőkre látogató madarak egy része jobban szeret a talajon táplálkozni, míg mások inkább a talajszint felet vagy kimondottan az ágak között érzik jól magukat, ezért egy-egy etetőhelyen lehetőleg több szinten is érdemes eleséget kínálni. Az etetők közelébe érdemes kihelyezni néhány mesterséges madárodút is, amelyben a cinegék vagy a verebek akár csoportosan is tudnak éjszakázni. A madarak gyorsan megszokják, és számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára, évről évre akár több száz kilométerről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, ezért a megkezdett etetést lehetőleg érdemes minden évben folytatni.

Bornemissza Zoltán fatenyésztési vándortanár a madarak téli etetésének lehetőségére és fontosságára is felhívta a figyelmet A hasznos madarak védelméről című ismeretterjesztő, szemléletformáló könyvében, amely 1890-ben jelent meg Budapesten. Ettől az évtől számítják a lakosság körében mind nagyobb népszerűségnek örvendő országos madáretetés elindulását, amely immár 127. téli-tavaszi szezonjába lépett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)