Szinte mindenki átélte már a magányosság érzését az élete egy vagy több pontján: ezt érezzük, ha szakítottunk a szerelmünkkel, elveszítjük valamely szerettünket, esetleg távol kerülünk az otthonunktól. Életünk bármely időszakában ki vagyunk téve ennek az érzésnek.

A magányos ember úgy érzi, hogy mások nem értik meg őt

A magányosságot általában negatív érzelmi állapotként szokták leírni, amely akkor tapasztalható, amikor eltérés van azon kapcsolatok között, amelyet valaki szeretne megvalósítani és azok között, amik valójában léteznek, olvasható Michelle H. Lim, ausztrál klinikai pszichológus The Conversation folyóiratban megjelent cikkében.

A kutatók azt tapasztalták, hogy a magányosság nem függ attól az időmennyiségtől, amit valaki másokkal vagy egyedül tölt. A magányos ember úgy érzi, hogy mások nem értik meg őt, és úgy gondolja, hogy nincsenek igazán jelentős kapcsolatai. Egyes emberek számára a magányosság időleges és könnyen enyhíthető. Ilyen például, amikor egy közeli barát elköltözik, vagy a másutt lakó szerelme hazautazik. Más esetekben a magányosság nem oldható fel ilyen könnyen (például meghal valakinek a hozzátartozója vagy felbomlik a házassága). Ilyenkor a magány hosszú ideig is fennállhat, ha valaki nem tud kapcsolatot teremteni más emberekkel.

Evolúciós vészjelzés

Evolúciós szempontból nézve a függőségünk a társadalmi csoportoktól biztosította a fajként való túlélésünket.Ebből következően a magányosságot tekinthetjük úgy mint jelzést arra, hogy kapcsolatba lépjünk másokkal. Így nézve alig különbözik az éhségtől, a szomjúságtól vagy a fizikai fájdalomtól, ami azt jelzi, hogy enni, inni kell vagy orvoshoz kell fordulni. A modern társadalmakban azonban nehezebb a magányosság vészjelzőjének kikapcsolása, mint az éhség vagy a szomjúság csillapítása. Azok számára, akik nincsenek körülvéve emberekkel, akik gondoskodnának róluk, a magányosság állandóvá válhat.

A depresszió nem egyenlő a magányossággal

Egy tavalyi tanulmány szerzői azt találták, hogy társadalmi elszigeteltség betegségek és a korai halál rizikófaktora. Egy több tanulmány alapján nemrég készült áttekintés azt állítja, hogy a társas kapcsolatok hiánya ugyanolyan kockázati tényezőt jelent a korai halál szempontjából, mint amilyet egyes fizikális jelzők, például az elhízás.

A magányosság számos fizikális egészségügyi probléma rizikófaktora is az alvászavaroktól és a demenciától kezdve a csökkent szívteljesítményig. Egyes emberek biológiailag hajlamosabbak, hogy magányosnak érezzék magukat. Az ikertanulmányokból kiderült, hogy a magányosság – legalábbis részben – örökölhető. Más tanulmányok azt vizsgálták, miként lehet a magányosság bizonyos géntípusok és egyes szociális vagy környezeti tényezők (például szülői támogatás hiánya) következménye.

A magányosság hatását meglehetősen elhanyagolják a mentális egészség szempontjából. Viszonylag keveset tudunk arról, milyen mértékben befolyásolja a magányosság a szellemi egészséget. A magányossággal és a mentális egészséggel kapcsolatos kutatások zöme arra összpontosít, hogyan függ össze a magányosság és a depresszió. Noha a magányosság és a depresszió részben összefügg egymással, két különböző dologról van szó.

A magányosság specifikusan a szociális világgal kapcsolatos negatív érzelmekre vonatkozik, míg a depresszió a negatív érzések sokkal általánosabb együttesére utal. Egy tanulmány, amelyben idősebb felnőttek magányosságát mérték fel egy ötéves időszak folyamán, kimutatta, hogy a magányosság előrevetíti a depresszió kialakulását, de a fordítottja nem igaz.

A kapcsolatteremtés bátorítása önmagában kevés

A magányosságot össze lehet téveszteni valamilyen depressziós tünettel, esetleg feltételezik, hogy a magányosság eltűnik, miután a depressziós tüneteket kezelni kezdik. Általában a „magányos” embereket arra bátorítják, hogy csatlakozzanak valamilyen csoporthoz vagy szerezzenek új barátokat abból kiindulva, hogy a magányosság akkor egyszerűen megszűnik. Noha a másokkal való kapcsolatteremtés lehetőségének megteremtése enyhíti a társadalmi fájdalmat, a dolog mégsem ennyire egyszerű.

A magányos emberek fenntartásokkal, gyanakvással fogadják a társas helyzeteket, és ennek következtében visszautasító magatartást mutatnak. Ezt mások tévesen barátságtalanságként értékelhetik, és a magányos ember körüli személyek ennek megfelelően reagálhatnak. Így válhat a magányosság ördögi körré. Egy tanulmányban megvizsgálták a magányosság kezelését célzó különféle módszerek hatékonyságát. Az eredmények azt mutatják, hogy azok a kezelések, amelyek a másokkal szembeni negatív gondolatok megváltoztatását célozzák, hatékonyabbak, mint azok, amelyek lehetőségeket adnak a társas interakcióra.

Javítani a kapcsolatok minőségén

A magányossággal való megbirkózás másik ígéretes módja, ha igyekszünk javítani a kapcsolataink minőségét, különösen úgy, hogy bensőséges kapcsolatot teremtünk a körülöttünk lévőkkel.
Valójában még a súlyos mentális betegségben szenvedő egyének is javulásról számoltak be a közérzetükben és a kapcsolataikban azután, hogy pozitív érzelmeket osztottak meg, és több pozitív tevékenységet végeztek másokkal. Azonban a magányosság pozitív pszichológiai megközelítésével kapcsolatos kutatások még mindig gyerekcipőben járnak.

A szociális média csak látszólagos megoldás

Manapság még a szakemberek is alábecsülik a magányosság halálozásra gyakorolt hatását, mint komoly népegészségügyi problémát. A jelenleg divatos eszközök, amilyen a szociális média, csak látszólag segítik elő a szociális kapcsolatok kialakítását, előnyben részesítik a rövid interakciókat sok ismerőssel, ahelyett, hogy kevesebb, de jelentősebb kapcsolatot hoznának létre.
A magányosság fizikai és lelki egészségre gyakorolt negatív hatásait kiemelő, egyre növekvő számú tudományos bizonyítékot azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni.