Az egyszerű kártyajátékok is javíthatják a gutaütéses páciensek állapotát

Az egyszerű kártyajátékok is javíthatják a gutaütéses páciensek állapotát

Az egyszerű kártyajátékok is segíthetnek a szélütésen, vagyis stroke-on átesett betegek állapotának javulásában – állapították meg kanadai kutatók. 

Hírösszefoglaló

2016. július 03., 12:312016. július 03., 12:31

A Lancet Neurology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kártyajátékok javították a betegek mozgási képességeit, de a bingó és a Wii konzoljáték is jó hatással volt a páciensek felépülésére – írta a BBC Newsra hivatkozva az MTI.

A kutatók azt akarták megvizsgálni, hogy a stroke-os betegek rehabilitációjában egyre szélesebb körben alkalmazott virtuálisvalóság-játékok hatékonyabbak-e a felső végtagok mozgási képességeinek fejlesztésében, mint a hagyományos játékok. A kanadai tudósok 141 olyan pácienst toboroztak a kutatáshoz, akik a közelmúltban estek át stroke-on, és ez egyik vagy mindkét kezük, karjuk mozgását károsította. A betegek véletlenszerűen kiválasztott felét Wiivel fejlesztették, a többiek pedig hagyományos játékokat játszottak, például kártyáztak. Miközben az összes beteg megkapta a hagyományos stroke-os utókezelést, két hét alatt tíz alkalommal egy-egy óráig játszottak Wiivel vagy kártyáztak.

A kutatók szerint mindkét csoport mozgási képességei jelentősen javultak a második hét végére, majd ezt tapasztalták négy héttel később is. A tanulmány készítői megjegyezték, hogy mindkét társaság egyformán jól járt, bár azt nem határozták meg, hogy a betegek állapotában bekövetkezett javulásban mekkora része volt a hagyományos orvosi kezelésnek. Ugyanakkor korábban más kutatások azt sugallták, hogy stroke esetében a több kezelés jelentősebb fejlődést hoz a betegek állapotában.

„Mindannyian szeretjük az új technológiát, és van is egy olyan tendencia, hogy az új technológiát jobbnak gondoljuk, mint a régi stratégiákat, de előfordul, hogy nem ez a helyzet. Ebben a tanulmányban arra az eredményre jutottunk, hogy az egyszerű rekreációs tevékenységek, amelyeket bárhol végezhetünk, legalább olyan hatékonyak lehetnek, mint a technológia” – mondta Gustavo Saposnik, a torontói St. Michael Kórház kutatója. A stroke vagy akut agyi érkatasztrófa – a köznyelvben gutaütés, szélütés – az agy vérellátásának lelassulásából eredő működészavar, amelynek tünetei között szerepel a test egyik oldalának bénulása, a beszédzavar, az értelemzavar, a szédülés és a látásvesztés is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás
2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)