„Szeretetinjekciók”, függőségek

„Szeretetinjekciók”, függőségek

Böjte Csaba ferences szerzetes és Zacher Gábor ismert magyarországi toxikológus tartott előadást nemrég Szombathelyen a Szent Márton-találkozón. Mint a Magyar Kurír katolikus portál tudósításában olvasható, Csaba testvér a szeretet jótevő és életformáló erejéről, a közismert toxikológus pedig a mindennapi függőségekről beszélt a rendezvényen.

Krónika

2016. július 17., 12:052016. július 17., 12:05


Háború helyett béke

Böjte Csaba előadásában abból indult ki, Odessza fele olyan távolságra van Csíkszeredától, mint Budapest, így mindannyian valamiképpen közel vagyunk a háborúhoz. „Mennyi vért ontanak ki manapság hihetetlen anyagi ráfordítással, mennyire hajlamosak vagyunk a békétlenségre... Pedig Jézus első földi megnyilatkozása is a békéhez kötődik: az angyalok úgy köszöntötték a pásztorokat, hogy: »Békesség a jóakaratú embereknek!« Jézushoz hasonlóan Szent Márton is az emberek kibékítésére törekedett, mert hitte: nem legyőzni, hanem meggyőzni kell másokat, nem elpusztítani, hanem párbeszéddel továbbvinni a világot\" – fogalmazott a ferences szerzetes.

Böjte Csaba szerint Szent Márton alakjára a migránsválság idején is érdemes figyelni, mert csak a békeszerző szentek imádságos példája lehet az egyház válasza. Az előadó egy kevésbé ismert békehozó szentet is bemutatott a hallgatóságnak, Flüei Szent Miklóst, Svájc védőszentjét, aki tízgyermekes családapaként a kantonok közti második háborúban már nem volt hajlandó részt venni. Felesége még remeteruhát is varrt neki, hogy ezzel is megmutassa, a mennyei békét akarja közvetíteni. Környezete eleinte lustának és félénknek tartotta, de csodálatos kitartása és hitvallása okán rá kellett jönniük, hogy valóban a béke követe. Az 1480-as években a kantonok elöljáróinak gyűlésére is meghívták, ahol olyan szívből beszélt a békéről, hogy a 24 kanton úgy döntött, egy mindenkiért, mindenki egyért. Azóta Svájcban nem volt sem külső, sem belső harc – fejtette ki Böjte Csaba.

„Nem lehet jobbá bombázni a világot\"

„Ahogyan faragókéssel, láncfűrésszel nem tudunk akácmézet nyerni, hiszen azt a fa maga ad, ha a napfény átöleli és az eső öntözi, úgy az emberekből sem lehet kikényszeríteni a jót\" – mutatott rá a ferences szerzetes. Hozzátette, az amerikai katonák sem tudták jobbá tenni Irakot vagy Afganisztánt, hiszen nem lehet jobbá bombázni a világot. Hogy mire képes a szeretet, azt az emmauszi tanítványok példája segítségével világította meg Csaba testvér. Mint kifejtette, Jézus elkíséri a tanítványokat ezen az „eltávolodó\" úton, és higgadt, bölcs párbeszédével a remény erejét kelti fel bennük, így ők, akik már-már feladták a reményt, erősítik meg a többieket.

„Jézus támfal, ami megerősíti a roskadozó épületet, úgy szurkol nekünk, mint magyar ember a fociválogatottnak, amelynek tagjaitól jó volt hallani, hogy úgy érezték, mintha nem tizenegyen lettek volna a pályán, hanem tizenötmillióan. Vajon 1-től–10-ig tartó skálán hányast adnánk magunknak vigasztalásból? A jó szó jólesik, és nem kerül semmibe\" – hívta fel a figyelmet a szerzetes. Megemlítette azt is, nemrégiben sokrétű, a románokat és magyarokat megosztó helyzet alakult ki Romániában, így a székely zászló több, magyarok által is lakott településen lekerült az önkormányzatok épületéről. Sepsiszentgyörgyön napról napra egyre nagyobb demonstrációt tartottak, és hogy a nagy feszültség ne járjon robbanással, a magyar vezetők meghívták Böjte Csabát, szóljon az egybegyűltekhez.

A szerzetes elmondta, még szinte soha nem érezte ennyire szükségét, hogy Isten eszébe juttassa, mit kell mondania. Az Úristen egyedüli parancsára, a szeretetparancsra építve megszólalását, azt mondta: az a magyar, aki nem szereti a vele együtt élő románokat, nem jó magyar, és fordítva: az a román nem jó román, aki nem szereti a vele együtt élő magyarokat. Nemcsak a magyar demonstrálók tapsolták ezt meg, hanem a román rendőrök is. „Ha keresztény vagyok, hinnem kell a szeretet gyógyító erejében\" – mondta előadása végén Böjte Csaba, aki a jelenlévőkkel közösen imádkozott azért, hogy Szent Márton és szenttársai példáját követve mi is békeszerzők tudjunk lenni.

Hamis önbizalom

Zacher Gábor toxikológus a szülői szerepről, a kommunikációról és az ismert, illetve kevésbé ismert mindennapi függőségekről beszélt előadásában. Mint hangsúlyozta, a függőség valójában semleges szó, egy emléknyomot jelez, amit nem tudunk az agyunkból kitörölni. „A függőségek kezelésének kontrollmechanizmusa nem velünk született tulajdonság, így a szülők és helyes kommunikációjuk rendkívüli jelentőséggel bír\" – tette hozzá a professzor.

Kitért arra is, hogy mennyire könnyen kialakulhatnak függőségek: a mobiltelefont és a számítógépet hozta fel példaként, amelyek megjelenésekor senki sem sejtette, hogy függőségekhez fognak vezetni. „Nemcsak negatív életperiódusban jöhet létre függőség, hanem akkor is, amikor úgy érezzük, hogy nem árthat nekünk egy kis ez vagy az, vagy amikor függőségünk tárgyával jutalmazzuk magunkat, mert megérdemeljük\" – hívta fel a figyelmet.

Hozzátette, a szülői minták alapvető fontosságúak a függőségek kialakulásánál, ha a viták megoldása után a szülők mindig rágyújtanak, a gyermek óhatatlanul problémamegoldó stratégiának tekinti a dohányzást. Zacher szerint az amerikai neveléssel ellentétben Magyarországon hiányoznak a szeretetinjekciók – vagyis nem a biztatást kapják meg a fiatalok, hogy milyen jók, mire képesek, hanem visszajelzést arról, hogy mit nem tudnak.

„A függőséget okozó szerek könnyen hamis önbizalmat adnak, főleg az alkohol. Ha egy kommunikációs problémákkal küszködő kamasz gyerek két felest bedobva már jól kommunikál, és erre vonatkozóan pozitív megerősítést kap, könnyen függővé válik\" – hívta fel a figyelmet a szakember. Zacher Gábor hangsúlyozta, a „függőségi karrierben\" nincs olyan mélypont, ahonnan ne lehetne visszafordulni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)