A stressz miatt lassabban égeti a kalóriákat a szervezet

A stressz miatt lassabban égeti a kalóriákat a szervezet

Stressz hatása alatt a szervezet lassabban égeti a kalóriákat, tehát aki feszültséget él át, annak lassul az emésztése, így ugyanattól az ételtől könnyebben hízik, mint nyugodt lelki állapotban – állapította meg egy amerikai kutatás, amelyet nők körében végeztek.

MTI

2014. július 18., 15:262014. július 18., 15:26

A fogyást is nehéznek találják, mivel lassabban hasznosul a bevitt táplálék – idézi a The Daily Telegraph a Biological Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmányt. Ugyanazt az ételt adták a résztvevőknek, majd megkérdezték, mekkora stresszt élnek át, ezután megmérték az elégetett kalóriák mennyiségét.

Azt találták, hogy akik az előző nap egy vagy több stresszel járó eseményt éltek át, azonos táplálék fogyasztása után kevesebb kalóriát égettek el, mint akik nem tapasztaltak feszültséget. A különbség a kutatók szerint öt kilogrammra is rúghat egy év leforgása alatt. Stressz hatása alatt a vizsgált nőknél magasabb volt az inzulinszint is, ami segíti a zsírraktározást. A tárolt zsírt az ő szervezetük kevésbé oxidálta, vagyis kevesebbet égetett belőle „üzemanyag” gyanánt – írták a kutatók.

Az Ohiói Állami Egyetem tudósai 58 középkorú nőt kérdeztek arról, mennyire volt stresszes az előző napjuk. Olyan menüt adtak nekik, amely 950 kalóriát és 60 gramm zsírt tartalmazott. Az evést követő hét órában a stresszről beszámoló résztvevők átlagosan 104 kalóriával égettek el, kevesebbet, mint akik nem éltek át feszültséget.

Elmondásuk szerint a stressz forrása lehetett a kollégákkal, házastárssal, barátokkal folytatott vita, a gyerekekkel kapcsolatos gondok, a munkahelyi nyomás. Csak hat nő mondta, hogy teljesen stresszmentes volt a napja. A kutatás során fogyasztott menü tojásból, pulykakolbászból, kekszből és szószból állt, nagyjából annyi kalóriát és zsírt tartalmazott, mint egy dupla húsos hamburger és egy adag sült burgonya.

„Nem különleges mennyiség, ha összevetjük azzal, amit sokan sietve, menet közben magunkhoz veszünk” – mondta Jan Kiecolt-Gla­ser, az egyetem viselkedési orvostani intézetének igazgatója. Martha Belury, a tanulmány társszerzője azt tanácsolta, stressz idején jobb kerülni a vigaszul fogyasztott ételeket, vagyis az úgynevezett kényeztető falatokat.

„Senki sem élhet kellemetlenségek nélkül, de azt megteheti, hogy egészséges élelmiszereket tárol a hűtőjében, kamrájában, így van választása, ha gondok gyötrik, és jól­esne valami finomsággal nyugtatni magát” – magyarázta a kutató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)