A kutya tudja, ha rosszkedvű a gazda

A kutya tudja, ha rosszkedvű a gazda

Osztrák kutatóknak sikerült egyértelműen kimutatniuk, hogy a kutyák képesek felismerni az emberek érzelmeit, sőt az emberi arc legapróbb vonásait, mimikáját is meg tudják különböztetni, a rossz kedvhez negatív, a jóhoz pedig pozitív érzelmeket társítanak. Magyar kutatók hasonló eredményre jutottak – olvasható az Index.hu-n. 

Krónika

2015. február 21., 12:262015. február 21., 12:26


Vidám és mérges arcok

Osztrák kutatók tanulmánya szerint a kutyák képesek különbséget tenni a vidám és a mérges emberi arcok között, ezzel bizonyított, hogy nem az emberek az egyetlenek, akik képesek különbséget tenni a kifejezett érzelmek között.

Már korábban is próbálkoztak annak mérésével, hogy a kutyák képesek-e megkülönböztetni az emberek érzelmeit, de ezek a kísérletek eddig nem jártak teljesen sikerrel. A Current Biology című szaklapban megjelent tanulmány szerzői viszont betanították a kutyákat, hogy különbséget tegyenek a boldog és a mérges arc között.

Az eredmények alapján a kutyák képesek voltak különbséget tenni a vidám és mérges arcok között akkor is, ha azokat akkor látták először. Ez azt jelenti, hogy a kutyák nemcsak a kifejezett érzelmek között tudtak különbséget tenni, de új arcokra is alkalmazni tudják ezt a tudást. „A kísérlet újdonsága egy korábban nem alkalmazott módszer, amellyel pontosabb képet kaphatunk arról, hogyan képesek a kutyák a különböző emberi érzelemmegnyilvánulásokat fényképek alapján felismerni” – kommentálta a tanulmány eredményeit az Index.hu-nak Szánthó Flóra, az ELTE etológia tanszé­kének kutatója.

Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy a kutyák intenzívebben reagálnak a vidám és mérges emberi arckifejezésre, mint a semlegesre, és az is kiderült, hogy a kutyák különbséget tesznek a gazdáik mosolygó és semleges arckifejezést ábrázoló fényképei között, de ezek az eredmények többször ellentmondásosak voltak: előfordult, hogy a kutatók nem találtak különbséget a kutyák gazdáik vidám, semleges és mérges arckifejezésről készült képekre adott reakciói között.

A mostani eredmények szerint viszont a kutyák nemcsak arra képesek hogy megkülönböztessék a vidám és mérges arckifejezést egymástól, hanem az azokon megfigyelt jelzéseket (mimika) univerzálisan képesek voltak felismerni. A tanulmány szerzőinek magyarázata szerint a mérges arckifejezéshez negatív érzelmi töltetet is társítottak a kutyák, vagyis valószínű, hogy a korábbi tapasztalatok alapján megtanulták, hogy a mérges arckifejezést mutató embert inkább érdemes elkerülni.

Figyelnek minden rezdülést

A magyar kutató szerint akármennyire is evidensnek tűnik a laikusoknak az eredmény, mégis fontos megállapítások ezek, hiszen először mutatták ki, hogy a kutyák mennyire pontosan képesek megkülönböztetni arcunk mimikáját, apró részletek felismerésével képesek különbséget tenni az érzelmek között. Valószínűleg nemcsak a kutyák egyedi életében bekövetkező tanulásról van szó, hanem a háziasítás eredményeként tehettek szert erre a tudásra.

A kutyák érzelmeit a budapesti ELTE etológia tanszékén is vizsgálják a magyar kutatók. „Saját kutatásunkban is a kutyák érzelemfelismerő képességét vizsgáltuk – hasonlóan a frissen megjelent kutatáshoz –, a kutyáknak egyértelmű jelzést kellett adniuk választásukról. Az ellentmondásos eredményeket bemutató vizsgálatoknál a kutyáknak elég volt csak megközelíteni valamelyik tárgyat vagy fényképet, amelynél korábban a gazdák valamilyen érzelmet mutattak. Ez leginkább a kutyák érdeklődését tükrözte, akárcsak egy hétköznapi helyzetben, amit mi, emberek például gusztustalannak, undorítónak találunk, az a kutyák számára akár még érdekes is lehet” – mondja Szánthó.

A szakértő szerint fontos, hogy minden kutyatulajdonos figyeljen arra, milyen érzelmekkel közelít az állathoz. „A kutyák figyelik minden rezdülésünket, ezekből tudnak olvasni, amely iránymutatást jelent nekik, hogy hogyan viselkedjenek környezetükben. Több korábbi tanulmány is bizonyítja, hogy a gazda érzelemkifejezése befolyásolja a kutyák viselkedését, például bátrabban mennek oda egy ijesztő, ismeretlen tárgyhoz, ha a gazda pozitív érzelmeket mutat, vagy attól függően, hogy a gazda által adott vezényszó milyen érzelmi töltetű, a kutyák eltérő hajlandóságot mutathatnak a parancs teljesítésére” – mondta a kutató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)