A bárány: a zsidó húsvét és az istenember áldozata

A zsidó húsvétot, a pészachot Niszán hónapban tartották. A zsidó húsvét bárányáldozathoz kapcsolódott, bár eredetileg aratóünnep volt, hiszen a Közel-Keleten ekkor kezdődött a betakarítás. A mai zsidó hagyományban már nem aratóünnep (tehát nem a termékenységhez kapcsolódik), hanem az Egyiptomból való kivonulás emléknapja a pészach. A bárányáldozatot kovásztalan kenyérrel ették.

A bárányáldozat viszont az emberiség legősibb kulturális rétegeibe vezet vissza, amelyekről természetesen nincsenek írásos forrásaink. Az etnográfusok szerint a húsvéti bárány az emberáldozatra, méghozzá a Bibliában is megőrzött elsőszülött feláldozására utal. Ábrahám így áldozta (volna) fel Izsákot, és ez az emberáldozat alakult át előbb véres (állati) áldozattá (Ábrahám is egy kost vágott le fia helyett), majd a keresztény hitben ismét az istenember áldozatává alakult viszsza.

Jézus Krisztus halála ugyanakkor előrelépés is: hiszen az addigi állatáldozatokat feleslegessé tette, minthogy megváltotta az emberiséget – a keresztény egyház tanítása szerint. Ezzel egy másik zsidó hagyomány, a bűnbak szerepét is feleslegessé tette. Jézus, azaz Isten Báránya magára vette a világ bűneit, de a húsvéti bárány elkészítése maga is emlékeztet a keresztre feszítésre. A húsvéti bárányt ugyanis rendkívül primitív módon készítették el a zsidók, akik már az ókorban is ennél kifinomultabb étkezési szokásokat követtek.

A tojás és a nyúl: germán termékenységi ünnep

Hogy a húsvét eredetileg termékenységi ünnepek idejére esett, az már sem a római, sem a zsidó hagyományokból nem érhető tetten közvetlenül. Ez a fiatalabb kulturális rétegekből, a germánok kultuszaiból öröklődött át Európában. Egy germán – talán termékenységet is jelképező – istennő volt Ostara, akinek a neve az angol Easter és a német Ostern (húsvét) szavakban is fennmaradt. Ünnepe éppen a tavaszi nap-éj egyenlőség környékére esett, akárcsak a húsvét.

A húsvéti nyúl szimbóluma német nyelvterületen jelent meg a középkorban Európában. Hogy kapcsolódik-e a nyúl mint jelkép az ősi Ostarához, nem bizonyított – Ostarához inkább a tojás szimbóluma kötődik. A nyúl és a tojás együttesen már végképp keveredő szokásokra utal. A Magyarországon elterjedt hímes tojások előzményeit László Gyula régész avar kori sírokban is megtalálta, tehát nálunk már annyiféle kultusz keveredik a húsvétban, hogy nehéz elkülöníteni a zsidó, a római, a germán és az esetleges avar vagy más hatásokat.

Az sem kizárt, hogy a tojás szintén német közvetítéssel került hozzánk (hiszen az avar kori népesség és a magyarság kapcsolatát vitatják a tudósok, és főleg László Gyula erőltette ezt az elképzelést). Dél-Németországban például Badenben is ismert, hogy tojásokat rejtenek el a fűben a felnőttek, és a gyerekeknek kell azokat megtalálniuk. A húsvéti nyulakról az első források 1678 környékén emlékeznek meg Németország területén.

A húsvéti körmenet

A Római Birodalomban, amikor már államvallás szintjére emelkedett a keresztény hit, a színházak még mindig kigúnyolták a hívőket. „A keresztény lett a színművek bohóca és együgyű szereplője. Kifigurázták és kigúnyolták a keresztény szertartásokat. Színre vitték a mártíriumokat, de ennek során a mártír volt a pojáca. (...)

Egészen a negyedik század végéig a Római Birodalom színpadairól nem veszett ki ez a gúnyolódás; ekkor az egyháznak sikerült állami védelmet kiharcolnia a nyilvános sértegetésekkel szemben” – erről William Graham Sumner ír Népszokások című, 1978-ban magyarul is megjelent művében. De az egyház nemcsak védelmet szerzett, hanem az újabb évszázadban maga is átalakult: „Az ötödik század nagy egyházi személyiségei szenvedélyesen dörögtek a színház ellen, nem azért, mert a színház gyalázta az egyházat, hiszen elhallgattatták a színházakat, hanem mert a színház hatással volt a keresztény viselkedési normákra” – folytatja Sumner.

Miközben a színházakban „minden épérzékű embert meggyaláztak a szemérmetlen cselekmények, az előadások napján mégis üresek voltak a templomok” – írja a szerző. Az egyház ezért kompromisszumra kényszerült. „Engedélyezte, hogy ünnepségeket, vásárokat és játékokat templomok szomszédságában rendezzenek. Körmenetekkel, fénypompával, virágfüzérekkel a pogány ünnepeket keresztény ünnepekké és szokásokká alakította át” – írja Sumner.