Szeméttelep gyermekei

Szeméttelep gyermekei

Nyomortelep lett az otthona a három hete született Kanalas Sanyikának. Tinédzser édesanyja karjában csendesen tűri, amint a vendégek sorra kíváncsiskodva vizsgálgatják és köszöntik az egykori nagyváradi szeméttelep legújabb lakójaként. A maroknyi csapat nem érkezett üres kézzel, a nagyváradi római katolikus püspökség Böcskei László megyéspüspök vezetésével és a Caritas Catolica segélyszervezet a Don Orione Gimnázium görög katolikus közösségével közösen hozott élelmiszert és segélycsomagokat a Biharpüspöki új szeméttelepével átellenben, a vasút mentén, a semmi közepén élő tucatnyi nomádnak.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. január 22., 19:412015. január 22., 19:41

2015. január 23., 13:102015. január 23., 13:10

Mihai Fechetă otthonosan mozog közöttük, a görög katolikus pap, aki az iskola közösségével lassan már egy évtizede segíti a nyomortelep lakóit, könynyed természetességgel beszélget a roma kolónia tagjaival.

„Senki” fiai

Nincs hivatalos lakcímük, személyi igazolványuk, de még egy ideiglenes tartózkodási helyet igazoló okmányt sem igényelhetnek. „Megpróbálunk segíteni, a helyzetükre viszont nagyon nehéz a megoldás” – fogalmaz lapunknak az egyik önkéntes. Pedagógusként dolgozik, de nem szerette volna, hogy a neve megjelenjen.

„Itt most nem az én személyem a fontos, hanem az, amiért itt vagyunk” – szögezte le a hölgy egy étellel teli szatyrot szorongatva. Meglátása szerint több jogi akadálya van annak, hogy ezeknek az embereknek az élete megváltozzon, az önkormányzat azonban nem foglalkozik velük.

Ő már visszajáró segítőnek számít, jól ismeri a nyomortelep lakóit. Tőle tudtuk meg, hogy az „alapítók” eredetileg vidékről érkeztek, hogy a szemétválogatónál dolgozzanak. Ám a vállalkozás átalakításakor egyik napról a másikra kirakták őket a szolgálati lakásból pénz és munka nélkül, a semmi közepén építették fel a maguk kis közösségét. „Itt, a régi, betemetett szemétgödör felett” – mutat körbe.

Újrahasznosítás kényszerből

A hely lehangoló. Mindenhol sár és szemét. Kidobott szőnyegekből, nejlonból és szúette deszkamaradványokból tákolt kalyibák szolgálnak a családok otthonául. Együtt laknak fiatal lányok, nagykorúnak látszó fiúk és a szülők. Nincs kimondottan hideg, a nap is süt, de a nyitott strandpapucsban, egyetlen szál pólóban ácsingózó kamasz lányok látványa váratlanul ér. „Nem látok változást, fejlődést” – mondja Rajna József atya, a Caritas igazgatója, aki szerint ezek az emberek egyszerűen nem akarnak lemondani a nomád életmódról.

A katolikus szeretetszolgálat ugyancsak több éve segíti a közösséget, a németországi, passaui főtámogatójuktól kapott szállítmányt osztják szét közöttük, de készleteik végesek. „Egyre kevesebb a külföldi adomány, már a ruhacsomagok sem érkeznek úgy, mint évekkel ezelőtt” – mutat rá Rajna atya.

Tapasztalata szerint a hazai társadalom felsőosztálya nem segít, a szociálisan érzékenyebb középosztály pedig egyre fogyatkozik, és egyre nő a szakadék a két társadalmi kategória között.
A zsákokat valósággal szétkapkodják, de egyik-másik rászoruló panaszkodva közli, hogy abban, amit kapott, semmi sem jó a számára. Fechetă teremt rendet közöttük, és mérhetetlen türelemmel magyarázza nekik, hogy a ruhadarabokat cserélgessék el egymás között, a szalonna abban a zsákban van, amit már odaadott.

Kilátástalanságra ítélve

A babaruhát már megérkezéskor átadta a háromhetes Sanyika édesanyjának, a 14 éves Beátának, aki szülői büszkeséggel, mosolyogva mutogatja a picit a kíváncsiskodóknak. A baba egészséges, tejport is kapott a kórházban – nyugtat meg mindenkit. „Bármilyen munkát elvállalnék, csakhogy a picinek mindene meglegyen” – magyarázza a 37 éves nagymama, Eszter.

Férjével, Józseffel és lányaival pár éve még fedél alatt laktak, de elmondásuk szerint hiába fizették a lakbért, kitették őket, és már nem is látnak reményt arra, hogy sorsuk jobbra forduljon. „Nem kellünk senkinek, de mit csináljunk? Menjünk lopni? Akkor meg letartóztatnak minket” – teszi fel a kérdést egy idősebb cigányasszony. A városba járnak be kukázni, de legtöbbször koplalásra vannak ítélve. Az önkormányzattól eddig még senki sem látogatott ki hozzájuk, a hatóságok viszont már egyszer ledózerolták „otthonaikat.”

Miközben kilátástalan helyzetükről beszélgetünk, az önkéntesek elhagyják a sátortelepet, hogy a pár méterrel távolabb eső viskó lakóit látogassák meg. Minket – édesanyja utasítására – a kis Csilla kísér el a szomszéd házhoz. Már nem jár iskolába, meséli közben, mert ott folyton „bajt” csinált. Verekedett, amikor társai kicsúfolták, árulja el. Merész álmai nincsenek, legnagyobb vágya egy gyári munka, hogy családjának segíteni tudjon. Most rongyokba burkolózva dacol a téli hideggel, hiszen a kis kályhából sugárzó meleg gyorsan elvész a szellős sátorban.

A vizet is sajnálják tőlük

Víz és áram a nyomortelep másik viskójában sincs, a tető is beázik. A többi családhoz hasonlóan ennek lakói is a szemétválogatóban dolgoztak korábban, de amióta onnan kitették őket, még utcaseprőnek sem kellenek. „Van, hogy napokig gyűjtjük a pillepalackokat, amíg elég ahhoz, hogy eladjuk” – panaszolják.

Elmondásuk szerint a környékbeliek napszámra sem fogadják őket, sokan „még a vizet is sajnálják” tőlük. Néhányan még reménykednek abban, hogy sorsuk jobbra fordul, az idősebbek viszont már feladni látszanak, köszönetet mondanak a görög és római katolikus egyházi közösségtől kapott támogatásért, hiszen, mint fogalmaznak, ők az egyedüliek, akik a nyomorúságban enyhítést nyújtanak számukra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am

Hivatás, a papi élet meghatározója
Hivatás, a papi élet meghatározója
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

2018. november 08., csütörtök

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét

Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 18., péntek

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok

A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére. 

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok
2018. május 17., csütörtök

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak
2018. május 16., szerda

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé
2018. május 11., péntek

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park

A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park
2018. május 04., péntek

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját

A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját