Magyar zarándokok a częstochowai Mária-kegyhelyen

Magyar zarándokok a częstochowai Mária-kegyhelyen

Szűz Mária tisztelete képes testvéri közösségben egybekapcsolni a szomszéd népeket, anyai segítsége pedig ma is át tud vezetni minden történelmi akadályon és nehézségen – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szerdán Lengyelországban, a częstochowai Mária-kegyhelyen. 

MTI

2015. június 27., 11:552015. június 27., 11:55

A Fekete Madonna vonattal érkezett több mint 900 magyar zarándoknak tartott szentmisén a bíboros arról beszélt, fontos, hogy reális, igaz képünk legyen a saját múltunkról, népünk azonosságáról és jelenlegi értékeiről.

Fontos továbbá annak is tudatában lenni, hogy a magyar kultúra nem valami homályos, pogány múlt maradványa, hanem éppen a keresztény hittel való szoros kapcsolatban fejlődött azzá, ami. Kiemelte: ez a hit nem az elzárkózás vallása, hanem a mások felé is megnyíló szereteté, amely képes arra, hogy a különböző eredetű katolikusokat egyetlen közösséggé forrassza. „Ebben a hitben és ebben a szeretetben alakult ki a török idők után az a kulturális és emberi közösség, amit ma magyarságnak nevezünk” – fogalmazott a bíboros.

Erdő Péter felidézte: a törököktől ostromlott Bécs megsegítésére induló Sobieski János lengyel király is a częstochowai Szűz Mária képe előtt imádkozott, az 1683. szeptember 12-én Bécs alatt az ő vezetésével aratott híres győzelmet pedig a katolikusok egyértelműen Szűz Mária közbenjárásának tulajdonították. Amikor az egyesült európai keresztény hadak végül legyőzték a törököt, Sobieski első útja a loretói Szűzanya kápolnájába vezetett, mert egyértelműen „a Boldogságos Szűz Mária segítségének tulajdonította a győzelmet és a szabadulást”.

Nem sokkal ezután következett a párkányi csata és Esztergom felszabadítása. Három évvel később, százötven évnyi török uralom után felszabadult Buda, végül pedig az egész ország. Visszatért a kereszténység és lépésről lépésre újjászületett az ország közepén a magyar kultúra is. „Mindezt a nagy változások nemzedéke egyértelműen Szűz Mária közbenjárásának tulajdonította” – tette hozzá Erdő Péter, aki szerint Częstochowa Magyarország újjászületésének és szabadulásának kezdetét is jelentette.

A bíboros szólt arról is, hogy a magyar alapítású pálos kolostorban őrzött Fekete Madonna a Mária-képek egy különleges típusához tartozik: klasszikus hodegitria ábrázolás. A hodegitria név arra utal, hogy vezet minket az úton. Ezeken a Mária-ábrázolásokon a szűzanya bal karján tartja a gyermek Jézust, jobb kezével tisztelettel rámutat. A gyermek nem édesanyjára néz, hanem kissé balra fordul és akárcsak Mária, ő is a távolba tekint: a nézőre, „vagyis ránk figyel”. 

A częstochowai kolostort 1382-ben alapították magyar pálosok. Miután 1786-ban II. József a pálos rendet is feloszlatta a Habsburg Birodalom területén, csak Krakkóban és Częstochowában maradt meg egy-egy kolostoruk. 1934-ben innen szervezték meg visszatelepülésüket a Gellért-hegyi sziklatemplomba és kolostorba. A Fekete Madonna vonatos zarándoklatot a częstochowai Mária-kegyhelyre 2011-ben szervezték meg először Székely János esztergom-budapesti segédpüspök kezdeményezésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am

Hivatás, a papi élet meghatározója
Hivatás, a papi élet meghatározója
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

2018. november 08., csütörtök

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét

Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 18., péntek

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok

A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére. 

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok
2018. május 17., csütörtök

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak
2018. május 16., szerda

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé
2018. május 11., péntek

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park

A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park
2018. május 04., péntek

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját

A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját