„Párbeszéd folyik, nem harc” a püspöki szinóduson

„Párbeszéd folyik, nem harc” a püspöki szinóduson

Eltérő álláspontokat képviselnek a Vatikánban a család témájában zajló püspöki szinódus résztvevői – közölte Erdő Péter főrelátor. Egyesek szerint túlzott elvárás a hívők és a sajtó részéről, hogy a tanácskozás mindent megváltoztathat. 

Hírösszefoglaló

2014. október 17., 15:072014. október 17., 15:07

A Vatikánban zajló püspöki szinódus vitáiról és a találkozót lezáró dokumentum folyamatban levő összeállításáról nyilatkozott Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor szerdán a Vatikáni Rádiónak.

Elmondta, a családról szóló szinódus résztvevői egymástól eltérő álláspontokat képviselnek. „Miért ne lenne így? Enélkül nem létezne párbeszéd. Nincsenek azonban frakciók pártpolitikai értelemben, amelyek a hatalomért küzdenek” – hangoztatta a bíboros, aki főrelátori tisztségében a szinódusi ülések nyitónapján bemutatta a találkozó témáit, majd a szinódus első hetének végén összefoglalta az addig elhangzott felszólalásokat.

Erdő Péter szinódusi jelentését élénk vita kísérte. A bíboros ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: kihívás volt úgy megírni a felszólalások összefoglalóját, hogy minden egyes témának megfelelő hangsúly jusson benne.

„A dokumentum szerintem a főbb témákat tartalmazta (...) a szinódus közbenső fázisát képviselte, most a vita munkacsoportokban folytatódik (...) reméljük, hogy a mostani hétvégére olyan záródokumentum születik, amelyet a szinódus jelentős többsége elfogad” – fogalmazott Erdő Péter. Hozzátette, el kell kerülni, hogy a záródokumentum kétségeket hagyjon maga után. „A hívőknek világos hangra, bátorításra, tanításra van szüksége (...) ezért reméljük, hogy a végső dokumentum szövege világos és mindenki számára megfelelő lesz” – jelentette ki Erdő Péter.

Vannak viták

A szinódus szerda délelőtti munkájáról tartott vatikáni sajtótájékoztatón Rino Fisichella olasz érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke kijelentette, Erdő Péter jelentését a jelenlegi formájában ő nem szavazná meg, „de ez természetes, mivel módosításra váró munkadokumentumról van szó”.

Fisichella érsek az azonos neműek közötti párkapcsolatok kérdését vizsgáló munkacsoportot vezeti. Elmondta, a munkacsoport több helyen kiegészítette az Erdő-jelentés eddigi szövegét. Megjegyezte, a szinóduson az is felmerült, hogy a templomi esküvőket érvénytelenítő egyházi bíróságokat ingyenessé kellene tenni, nehogy az egyházat az anyagi haszonszerzés vádja érje.

Lluis Sistach barcelonai érsek elmondta, a szinódus testvéri és pásztori hangulatban zajlik: „Igen, vannak viták, de ez csak arra világít rá, hogy a problémák minden kontinensen ugyanazok.”
Az Il Messaggero római napilap szerdai száma nem zárta ki, hogy a szinódusi záródokumentum szombati szavazásán „a Ferenc pápa ellenes” voksok lesznek többségben a bizonyos kérdésekben az egyházi nyitást ellenző püspökök részéről.

„A történelem szele fúj az egyházban, és Ferenc pápa ezt nem állította meg, ellenkezőleg: szabadjára engedte” – írta az Il Mattino. A záródokumentum kidolgozásában részt vevő és az egyházfőhöz közel álló Victor Manuel Fernandez argentin érsek úgy fogalmazott: Ferenc pápa szinódusa „folyamatot indított el, amely idővel beérik”.

Cáfol a főtitkárság

A szinódus főtitkársága korábban egyébként arra figyelmeztetett, hogy a média „nem értette meg pontosan”’ az Erdő Péter bíboros által hétfőn felolvasott szinódusi jelentés tartalmát. Ez ugyanis a püspöki tanácskozás eddigi felszólalásait összegezte, és nem a szinódus végleges döntéseit fogalmazta meg, hangsúlyozták. Erdő Péter hétfőn elhangzott jelentését ugyanis széles nemzetközi sajtóvisszhang kísérte, ebben a főrelátor az október 5-én kezdődött szinódus első hetének felszólalásait összegezte.

Az olasz, az amerikai és a német sajtó is úgy értelmezte a jelentést, mint az egyház nyitását az élettársi kapcsolatok, az azonos neműek közötti házasságok, valamint az elváltak és polgárilag újraházasodtak felé. A szinódusi főtitkárság közleménye azonban leszögezte, hogy a jelentés nem a szinódus záródokumentuma, és nem végleges döntéseket, végleges nézeteket tartalmaz.

Erdő Péter a jelentést Lorenzo Baldisseri olasz bíborossal, szinódusi főtitkárral és Bruno Forte olasz érsekkel, a szinódus különleges titkárával közösen állította össze. Ennek felolvasását több mint negyven hozzászólás követte a püspöki szinódus résztvevői részéről. Ahogyan ez a Vatikán honlapján a szabad vitáról közölt beszámolóból kiderül, a hozzászólók úgy vélték, a jelentés nem mélyített el minden témát, amely a szinódus első hetében felmerült.

Elhangzott, hogy több teret kellett volna szentelni a szabályos házasságban élőknek. Szó volt arról, hogy az élettársi kapcsolatban élők és az azonos nemű párok befogadása az egyházba „megfelelő óvatossággal” kell történjen. Kiemelték, hogy a dokumentumban egyáltalán nem szerepelt a „bűn” kifejezés. Nagyobb hangsúlyt sürgettek a nőkkel szembeni diszkrimináció témájának. Fenntartások kísérték azt a megfogalmazást, miszerint az elváltak és újraházasodottak „fokozatosan” részesülhetnének ismét az áldozás szentségében.

„Túlzott elvárás”

„Túlzott az elvárás a szinódussal szemben a közvélemény és a hívők részéről is, ha azt gondolják, hogy a szinódus mindent megváltoztathat, ami az azonos neműek közötti házasságot vagy az elváltak és újraházasodottak áldozását illeti” – hangoztatta kedden a vatikáni sajtóközpontban a szinódus résztvevője, Fernando Filoni bíboros, a Népek Evangelizációjának Kongregációja prefektusa.

Hozzátette: az Erdő Péter által felolvasott jelentés egy hét munkáját foglalta össze, a hozzászólások pedig a dokumentum szerkezetére vonatkoztak. Kijelentette, a sajtó nem jól végzi a feladatát, ha csak bizonyos témákat emel ki anélkül, hogy éreztetné, hogy a szinódus a mai család összetett helyzetét fogja át. A szinódus csütörtökig munkacsoportokban folytatta munkáját, a záródokumentum összeállítása csütörtökön kezdődött.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am

Hivatás, a papi élet meghatározója
Hivatás, a papi élet meghatározója
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

2018. november 08., csütörtök

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét

Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 18., péntek

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok

A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére. 

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok
2018. május 17., csütörtök

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak
2018. május 16., szerda

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé
2018. május 11., péntek

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park

A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park
2018. május 04., péntek

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját

A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját