– Pár évvel ezelőtt telepedtek vissza a jezsuiták Marosvásárhelyre. Melyek a legfontosabb feladataik, terveik?

– Marosvásárhelyen a jezsuita jelenlét a 16. századig nyúlik vissza, utána egy nagy szünet következett. A rendszerváltás után a magyarországi jezsuita provinciába egyre több erdélyi kérte felvételét, székely és magyar fiatal. Így egyrészt hálából jöttünk vissza Marosvásárhelyre, másrészt voltak feladatok. Jó viszonyt ápoltunk az érsekkel, végül két missziót nyitottunk, Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen.

Szatmárnémetiben az az érdekesség, hogy közös a vállalkozás a román jezsuitákkal. Ők nincsenek sokan, nem alkotnak provinciát, hanem régiót. Így a szatmárnémeti feladatokat román és magyar jezsuiták közösen látják el. Román, magyar és német nyelven miséznek. Marosvásárhelyen a minoriták már nem tudták fenntartani a rendházat és templomot, mivel nagyot csökkent a számuk, és kerestek egy partnert, aki átveszi tőlük a feladatot. Az érsek nem szerette volna, ha a város szívében űr keletkezik a lelkek szolgálatában. Itt volt az ingatlan, így támogatta, hogy a jezsuiták visszajöjjenek Marosvásárhelyre.

Kettős missziót adott nekünk: egyrészt az egyetemi lelkészség és a kollégium megszervezését, működtetését. Ez szorosan összefonódik, de mégsem azonos. Másik feladatunk: a minorita templomi szolgálat. Az én feladatom az, hogy ezeket összehangoljam. Átvállaltuk a minorita templomot, és azt szeretnénk, hogy az egyházi szolgálaton túl kicsit kulturális központtá is váljon. Most keressük a lehetőségeket, hogy az egyházi szolgálatot és a művészeteket, kultúrát össze tudjuk kapcsolni. Beszélgetünk erről, körvonalazódik az Engesztelés és a párbeszéd háza elnevezésű terv.

Ennek keretében kezdtük el az együttműködést a szomszédos Művészeti Egyetemmel, karácsonykor a betlehemest az intézmény díszlettervezői készítették, ami nagyon modern és szép volt. Idén adventkor egy bábjátékot is szeretnénk bemutatni színészekkel. Ha már a gyerekeknél tartunk, volt már egy nagyon sikeres gyerekmisénk, ezt szeretnénk újraindítani. Igény van erre.

Fontos elmondanom, hogy nem vagyunk plébánia, nincs egyháztanács, de önként létrehoztunk egy baráti kört, és kikérjük a hívek véleményét arról, milyen szolgálatokra van szükség. Innen jött a gyermekmise-impulzus is. Híveink három rétegből jönnek: egyrészt a minoriták rendíthetetlen hívei. Másodszor olyanok, akik egy-egy lelkigyakorlat vagy személyes kapcsolat után vonzódnak a jezsuitákhoz, és harmadszor a fiatalok, hiszen az egyetemi lelkészség vasárnap esti miséjét is a minorita templomban tartják.

Nem akarunk versenyezni a városi egyházközségekkel, hanem ki szeretnénk egészíteni az ő szolgálataikat. Olyanokat is megszólítani, akiket ők nem tudnak olyan jól. A népegyház mindenkit meg kell szólítson, de a mindenki bizony néha senki, mert fizikailag lehetetlen mindenkit megszólítani.

Most keressük azokat a rétegeket, amelyeknek erre igénye, szüksége van, és puhatolózunk, kísérletezünk, elindítunk valamit, és ha igény van rá, megtartjuk. Kísérletező fázisban vagyunk. Természetesen a jezsuitáknál hagyomány a lelki gyakorlatok megszervezése, a gyóntatás, valamint a fiatalokkal, a társadalom peremén lévőkkel való foglalkozás, ezt folytatjuk. Nem mi négyen, hanem a hívekkel együtt. Összességében azt szeretnénk, hogy a hagyományos szolgálatokat megújítsuk: nem újat kitalálni, hanem kicsit másképp csinálni.

– Beléptünk a nagyböjti időszakba. Ön előadás-sorozatot is tart a hét főbűnről.

– Hét részből áll az előadás-sorozat, hamvazószerdán volt az első, aztán egymást követő szombatokon lesznek a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban. Én celebrálom a misét, és ennek keretében impulzusokat adok, hogy aki a mise után hazamegy, az is kapjon valamit a soron lévő főbűnről. Utána negyvenperces előadást tartok, erre az is eljöhet, aki nem jár templomba, hiszen a témát nemcsak a hit oldaláról, hanem a filozófia, a pszichológia, szociológia szemszögéből is érintem. Egy Olaszországban megjelent, magyarra is lefordított könyvet használom referenciaként, saját példákkal kiegészítve.

Az előadás-sorozat gondolatát az adta, hogy észrevettem a gyóntatásoknál: sok ember megmarad kisiskolás szinten, ugyanúgy gyón, mint elsőáldozóként. Holott az ember fejlődik, egy javakorabeli férfi vagy családanya gyónjon másképp, mint egy fiatal kamasz. Azért választottam a főbűnöket, mert azok a társadalomban nagyon jelen vannak, s fontos ezt tudatosítani. A Madison Avenue, a reklámszakma hagyományos törzshelyének egyik főguruja azt mondta: „mi mindennap vétkezünk a tízparancsolat ellen\".

Ezt a hét főbűnre is mondhatta volna. Például az irigység, amiről az első előadást tartottam, tipikusan a 21. század bűne. Ma már nem azt mondjuk, hogy miért nem megy nekem olyan jól, mint neki – valamikor ez a felfogás nagy lendületet adott az iparnak, mert mindenki fejlődni akart –, hanem azt: miért megy neki jobban, mint nekem; de ez nem vezet sehova.

– Mit tanácsol, mire figyeljünk oda a nagyböjti időszakban?

– Azoknak, akik hagyományosan követik ezt az egyházi gyakorlatot, azt tanácsolom, hogy lépjenek túl a formális böjtön. Az, hogy nem eszem húst, szép és jó, de egészségügyi meggondolásból is meg lehet tenni: nem igazán vallási gyakorlat. Inkább arra figyeljenek, hogyan harcolhatnak a hét főbűn ellen. Különösen az ellen, ami bennük erős.

Szent Ignác is beszél a részleges lelkiismeret-vizsgálatról, így vizsgáljuk meg, melyik főbűn erős bennünk. Például ott a torkosság. Jellemző erre a társadalomra, hogy hamvazószerda másnapján, a böjt kezdete után kitalálták a torkos csütörtököt. És úgy csinálnak, mintha ez hagyomány volna. Közben nem más, mint marketingfogás. Nonszensz.

Egész évben torkos csütörtök van. A húshagyókedd volt a hagyományos torkos nap, hiszen már a középkorban is akkor dőzsöltek, a negyvennapos, tényleges böjt előtt. Ehelyett a torkos csütörtök megszakítja az épp megkezdett böjtöt: ez már majdnem ördögi. Visszatérve a kért tanácsra, azt keressük, hogy közel kerüljünk az emberekhez, hogy megbocsássunk, letegyük a haragot, így böjtöljünk. Jézus is azt mondta, nem az számít, mit esztek, hanem hogy mi jön ki a szátokból: gondolatok, szavak. Az emberi kapcsolatokat javítsuk, ez lenne az igazi böjt, ami nem mond ellent az egyházi előírásoknak.