Vasárnap államfőt választunk

Vasárnap államfőt választunk

Vasárnap 1990 óta immár hetedik alkalommal választhatnak államfőt az ország polgárai: most dől el, hogy a baloldal tíz év után visszaszerzi-e az államfői tisztséget, vagy megmarad a politikai egyensúly, és a jobbközép megtarthatja azt.

Balogh Levente

2014. október 30., 19:532014. október 30., 19:53

Most az első fordulót rendezik meg, és amennyiben egyik jelölt sem kapja meg a nyilvántartott választópolgárok voksainak felét plusz egy szavazatot, az első két helyezett továbbjut a 16-ai második fordulóba. A 18 296 567 választópolgárt vasárnap reggel hét és este kilenc óra között várják a szavazófülkébe, a szavazás pedig a megszokott módon zajlik majd: mindenki kap egy szavazólapot és egy bélyegzőt, és arra a jelöltre kell pecsételnie, akit szívesen látna az államfői székben.

Mint ismeretes, 2004-ig négy évre szólt az államfő mandátuma, azóta viszont immár harmadszor választhatunk öt évre elnököt. Fontos tudnivaló, hogy nemcsak a lakhely szerinti szavazókörben lehet leadni a voksot: a polgárok az ország bármely szavazóhelyiségében voksolhatnak, nem lesznek különleges, csupán a más településekről érkezetteknek szánt szavazóhelyiségek.
Az október 3-án kezdődött kampány szombaton reggel hétkor véget ér, ekkor elkezdődik a kampánycsend, amely urnazárásig tart.

A megmérettetésnek 14 jelöltje van, idén először két magyar induló is van: az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor mellett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, Szilágyi Zsolt is sorompóba áll. Az RMDSZ ezúttal – mint a választási kampányok során általában – az autonómia ügyével kampányol, ki is dolgozott egy autonómiatörvény-tervezetet a Székelyföld számára. Az EMNP jelöltje szintén az autonómiát, emellett a regionalizmust és a föderalizmust tűzte zászlajára.

A legesélyesebb jelölt a felmérések szerint a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Victor Ponta. Legreményteljesebb kihívójának Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nagyszeben polgármestere, a PNL és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) összefogása nyomán létrejött Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltje számít. Johannis indulását ugyanakkor beárnyékolja az ellene az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) által megfogalmazott összeférhetetlenségi vád, amelyben a legfelsőbb bíróságnak kell ítéletet hirdetnie.

Ugyancsak a jobbközép szimpatizánsainak szavazataiért, de a PSD hathatós támogatásával száll harcba a PNL korábbi elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu volt kormányfő, aki azon PNL-szavazók voksait gyűjtené be, akiknek nem tetszik, hogy a PNL felrúgra a PSD-vel megkötött koalíciót, és kilépett a kormányból.

Ugyancsak jobbközép politikusként határozza meg magát Monica Macovei EP-képviselő, volt igazságügy-miniszter, aki viszont a PDL-ből lépett ki a PNL-lel megkötött szövetség miatt.
A PDL-ből lépett ki Elena Udrea is, aki a Traian Băsescu államfő pártjaként számon tartott Népi Mozgalom Párt (PMP) jelöltje, és szintén a jobboldali szavazók kegyeit keresi.

Igazi sötét lónak minősül Teodor Meleş­canu, aki meglepetésember: csupán egy nappal a jelentkezési határidő előtt jelentette be, hogy ő is elindul, ekkor mondott le a Külügyi Hírszerző Szolgálat éléről, ahova 2012-ben pártja, a PNL javaslatára nevezték ki. Azt, hogy lépése nem hirtelen döntés eredménye, abból is nyilvánvaló, hogy azonnal több mint 300 ezer támogatói aláírást mutatott be, amelyet „civil” szervezetek, valamint a volt katonatisztek szakszervezete gyűjtött össze. Spekulációk szerint ő lehet az ACL „tartaléka”, ha a bíróság Johannis ellen ítél.

Harcba száll még a magyarellenes, soviniszta irányzat két, szebb napokat is látott, és jelenleg a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöki tisztségéért egymással is vetélkedő alakja: Corneliu Vadim Tudor a PRM jelöltjeként, Gheorghe Funar pedig függetlenként.

Hozzájuk hasonlóan a futottak még kategóriába tartozik Dan Diaconescu, a róla elnevezett, két évvel ezelőtti támogatottságát – és parlamenti képviselőit – látványosan elveszítő populista párt vezetője, Constantin Rotaru, a Szocialista Alternatíva Párt, William Brânză, a Román Ökologista Párt jelöltje, valamint Mirel Mircea Amariţei.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Nincs halasztás, szorul a „történelmi esély” hurka Románia nyakán

Corina Creţu reményét fejezte ki, hogy 2026-ig Romániának sikerül felhasználnia a helyreállítási alapból lehívott összegeket, ellenkező esetben vissza kell térítenie az Európai Bizottságnak.

Nincs halasztás, szorul a „történelmi esély” hurka Románia nyakán
2024. április 19., péntek

Ismét a helyzet tisztázására szólította fel Ciolacu Cîrstoiut, addig nem lehet a koalíció jelöltje

Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy Cătălin Cîrstoiu orvosnak, a PNL és a PSD közös bukaresti főpolgármester-jelöltjének már meg kellett volna tartania a helyzetet tisztázó sajtótájékoztatóját.

Ismét a helyzet tisztázására szólította fel Ciolacu Cîrstoiut, addig nem lehet a koalíció jelöltje
2024. április 19., péntek

Rosszul jön a kampányban: törvénytelen építkezési engedélyek miatt vádat emeltek a jászvásári polgármester ellen

Vádat emelt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Mihai Chirica jászvásári (Iaşi) polgármester ellen az ügyészek szerint illegálisan kibocsátott építkezési engedélyekkel kapcsolatos ügyben.

Rosszul jön a kampányban: törvénytelen építkezési engedélyek miatt vádat emeltek a jászvásári polgármester ellen
2024. április 19., péntek

Csak idén már több mint háromezren próbáltak illegálisan bejutni Romániába, de a belügyminiszter szerint ez nem sok

Az év eleje óta 3200-an próbálták meg illegálisan átlépni a román határt – jelentette be Cătălin Predoiu belügyminiszter.

Csak idén már több mint háromezren próbáltak illegálisan bejutni Romániába, de a belügyminiszter szerint ez nem sok
2024. április 19., péntek

Jól jön az egészséges szkepticizmus: újabb módszerrel próbálkoznak a telefonos csalók

A magukat az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) alkalmazottainak kiadó telefonos csalókra figyelmeztet az intézmény egy pénteki Facebook-bejegyzésben.

Jól jön az egészséges szkepticizmus: újabb módszerrel próbálkoznak a telefonos csalók
2024. április 19., péntek

Újra a korrupcióellenes ügyészek célkeresztjébe került egy újrázni kívánó megyei tanácselnök

Korrupcióellenes ügyészek hallgatják ki Vasile Iliuţă Călăraşi megyei tanácselnököt pénteken.

Újra a korrupcióellenes ügyészek célkeresztjébe került egy újrázni kívánó megyei tanácselnök
2024. április 19., péntek

Ciucă: a következő két évben egészen biztos, hogy nem vezetik vissza a kötelező sorkatonaságot Romániában

Románia a következő két évben nem tudja bevezetni a kötelező sorkatonaságot, mert nincs meg az ehhez szükséges infrastruktúra – jelentette ki Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke csütörtök este.

Ciucă: a következő két évben egészen biztos, hogy nem vezetik vissza a kötelező sorkatonaságot Romániában
2024. április 19., péntek

Világot lát: ezúttal közel 8000 kilométerre fekvő országba készül Klaus Iohannis

Dél-Koreában tesz hivatalos látogatást hétfőtől szerdáig Klaus Iohannis. Az államfő koreai hivatali kollégája, Jun Szogjol meghívására látogat az ázsiai országba.

Világot lát: ezúttal közel 8000 kilométerre fekvő országba készül Klaus Iohannis
2024. április 18., csütörtök

Ismeretlen eredetű drónok okoznak fejfájást a több ezer katonának otthont adó romániai NATO-támaszponton

Egyelőre ismeretlen eredetű drónok okoztak felbolydulást a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légitámaszponton, amely az ukrán határ közelsége miatt több ezer NATO-katonának ad otthont, hogy elrettentsék Oroszországot egy esetleges támadástól.

Ismeretlen eredetű drónok okoznak fejfájást a több ezer katonának otthont adó romániai NATO-támaszponton
2024. április 18., csütörtök

Korlátoznák a betegek magánrendelőkbe való átirányítását – Rafila kétli, hogy magát a gyakorlatot teljesen fel lehet számolni

Az egészségügyi minisztérium dolgozik egy stratégián a betegeknek az állami kórházakból a magánrendelőkbe való átirányításának korlátozására – jelentette be csütörtökön Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Korlátoznák a betegek magánrendelőkbe való átirányítását – Rafila kétli, hogy magát a gyakorlatot teljesen fel lehet számolni