Újra vizsgálhatja a DNA Borbély László ügyét

Újra vizsgálhatja a DNA Borbély László ügyét

Visszaéléssel vádolta meg Borbély László képviselő, az RMDSZ politikai alelnöke, volt környezetvédelmi miniszter az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nagyváradi ügyészeit, akik az év elején kérték, hogy ismét bűnvádi eljárást indíthassanak ellene egy korábban lezárt korrupciós ügyben.

Balogh Levente

2015. február 24., 16:442015. február 24., 16:44

Borbélyt kedden hallgatta meg a képviselőház jogi bizottsága, amely jóváhagyta a bűnvádi eljárást. A politikus ezt követően közölte: az ügyészség egy „új bizonyíték” alapján kérte a dosszié újranyitását.

Egy, az ügyben eljáró nagyváradi DNA-nál december 29-én benyújtott, kevesebb mint egyoldalas önfeljelentésről van szó.

A dokumentum szerint egy közvetítő egy váradi üzletembertől 50 ezer eurót kapott, amit egy Szatmárnémeti benzinkút mellett átadott egy ismeretlennek, akinek Borbélynak kellett átadnia az összeget, hogy az közbenjárjon annak érdekében, hogy a vesztegető cégei nyerjenek egy, a vízügyi hatóság által kiírt pályázaton.

Borbély szerint az ügyészség anélkül kérte az ügy újranyitását, hogy az állítólagos vesztegetőt kihallgatták volna. Leszögezte: sem a vesztegetőt, sem a közvetítőt nem ismerte. Ráadásul információi szerint a vesztegető cégének semmilyen szerződése nem volt a vízügyi hatósággal. Szerinte az önfeljelentés legfeljebb egy új dosszié alapjául szolgálhatott volna, mivel semmi köze az eddigi vádakhoz.

Mint ismeretes, a DNA tavaly zárta le Borbély ügyét, miután a parlament korábban nem hagyta jóvá a bűnvádi eljárás elindítását. Borbély ellen befolyással üzérkedés és hamis vagyonnyilatkozat-tétel kapcsán vizsgálódott a DNA.

Az ügyészek szerint Ioan Ciocan, egy avasfelsőfalui üzletember 2011 során Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsos közvetítésével megvesztegette Borbély László akkori környezetvédelmi és erdőgazdálkodási minisztert azzal, hogy Lescaci Com Kft. nevű cége költségén mintegy 20 ezer euró értékben végzett lakásfelújítási munkálatokat az RMDSZ-es tárcavezetőnek.

Ennek az volt a célja az ügyészek szerint, hogy Borbély befolyása révén közbeszerzési szerződésekhez jusson a miniszternek alárendelt Vízgazdálkodási Hivatalnál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj

Visszavonta pénteken a bukaresti második kerületi bíróság egyik bírója a Diana Şoşoacă férje, Silvestru Şoşoacă ellen kiadott távoltartási parancsot, így a férfinek elektronikus nyomkövetőt sem kell viselnie.

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj
2024. április 05., péntek

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak

Egyre gyakoribb a magas vérnyomás gyerekeknél; szív-érrendszeri rendelleneségek, vesebetegségek, genetikai rendellenességek és hormonális zavarok egyaránt állhatnak a gyerekkori magas vérnyomás hátterében.

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak
2024. április 05., péntek

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy gondjaira és felügyeletére bízott 11 éves kiskorút – közölte pénteken a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT).

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit
2024. április 05., péntek

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség

Tavaly tovább erősödött a demográfiai elöregedés jelensége: a 65 éves és annál idősebb népesség több mint 27,5 százalékkal haladta meg a 0-14 éves népesség számát – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség
2024. április 05., péntek

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői pénteken benyújtották a Központi Választási Irodához (BEC) a PSD-PNL választási szövetség jelöltlistáját a június 9-ei európai parlamenti választásokra.

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában
2024. április 05., péntek

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet

Felborult vízi eszközre bukkantak a román tengeri életmentő ügynökség munkatársai a román partok közelében, ami a bukaresti védelmi minisztérium szerint tengeri drónnak tűnik.

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet
2024. április 05., péntek

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”

A biztonságpolitika válságkezelésre váltott, Bukarest növekvő háborús veszélyt lát keletről, és egyben erőt akar kivetíteni a térségbe, Moldova, Magyarország és Szerbia felé is – ezzel indokolta Barabás T. János a román védelmi törvény módosításait.

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”
2024. április 04., csütörtök

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit

Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén azt a határozattervezetet, amely szerint pénzt utalnak ki a környezetvédelmi alapból az iskolai zöldhét tevékenységeinek finanszírozására.

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit
2024. április 04., csütörtök

A szabálytalanul közlekedő áldozatokat is felelősnek tartja a drogos gázoló ügyvédje

Vlad Pascu ügyvédje a drogos állapotban két fiatalt halálra gázoló védence büntetőperének csütörtöki bírósági tárgyalása után kijelentette, hogy a 2 Maion történt baleset áldozatai szabálytalanul közlekedtek az úttesten, így ők is felelősek a tragédiáért.

A szabálytalanul közlekedő áldozatokat is felelősnek tartja a drogos gázoló ügyvédje
2024. április 04., csütörtök

Megakadályozná a kormány, hogy elözönöljék az álhírek a közösségi médiát a választási kampányban

Memorandumot készül jövő héten elfogadni a kormány egy olyan mechanizmus létrehozásáról, amelyik megakadályozza a deepfake tartalmak elterjedését a közösségi médiában a választási kampány idején.

Megakadályozná a kormány, hogy elözönöljék az álhírek a közösségi médiát a választási kampányban