Több tucatnyian nosztalgiáztak Ceaușescu sírjánál

Több tucatnyian nosztalgiáztak Ceaușescu sírjánál

A bukaresti Ghencea katonai temetőben több tucatnyi nosztalgiázó gyűlt össze Nicolae Ceaușescu sírjánál az egykori kommunista diktátor kivégzésének 25. évfordulóján – közölte csütörtöki helyszíni tudósításában az Antena 3 hírtelevízió.

MTI

2014. december 25., 21:342014. december 25., 21:34

A beszámoló szerint a nosztalgiázók gyertyát és virágot hoztak a diktátor és felesége sírjára, és egyesek rögtönzött beszédeket is tartottak, hazafias verseket mondtak és énekeltek a sír mellett. Sokan a diktátor portréját is magukkal hozták.

A szónokok mozgósító hangvételű beszédeikben arra emlékeztettek, hogy milyen jó volt a kommunizmus idején, hiszen az akkori rendszer mindenki számára biztosított munkahelyet és megélhetést. Úgy ítélték meg, hogy 25 évvel ezelőtt ellenforradalom rázta meg Romániát, mely rosszat hozott az országra. Bírálták a kapitalista rendszert, és azt is, hogy Romániában jelenleg nem működhet kommunista párt.

Hasonló temetői zarándoklatok évről-évre előfordulnak Romániában a Ceaușescu házaspár kivégzésének karácsonyi évfordulóján és január 26-án, a diktátor születésnapján.

Az INSCOP közvélemény-kutató júniusban még azt mérte, hogy Nicolae Ceaușescut tartják a legtöbben Románia eddigi legjobb államelnökének. Ugyanannak a közvélemény-kutatónak a forradalmi évfordulóra készített mérésében már mindhárom posztkommunista államfő megelőzte Ceaușescut.

Az évfordulós felmérésen a megkérdezettek alig 17 százaléka mondta, hogy a néhai Ceaușescura szavazna, ha elnökjelölt lehetne. Idén áprilisban az IRES közvélemény-kutatása még azt jelezte, hogy a kommunista diktátor megnyerné az államfőválasztást, ha élne. Áprilisban a válaszadók kétharmada meg volt győződve arról, hogy az emberek ma is megválasztanák Ceaușescut államfőnek, és 46 százalékuk állította saját magáról azt, hogy rá voksolna.

Ceaușescut és feleségét 1989. december 25-én végezték ki egy rögtönítélő katonai bíróság másfél órás tárgyalás után hozott ítélete alapján. A kommunizmus romániai uralmát országos népfelkelés döntötte meg, amely a Tőkés László református lelkész elhurcolása ellen tiltakozó temesvári megmozdulásból bontakozott ki 1989 decemberében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Magánórákat nyújtó tanároknak, méhészeknek, informatikusoknak tart ingyenes képzést az adóhatóság

Online kurzusokat szervez az Országos Adóhatóság az idéntől megváltozott adózási tudnivalókról. A román nyelvű előadásokra az ország minden megyéjéből lehet jelentkezni, egy képzésre 500 résztvevőt fogadnak be.

Magánórákat nyújtó tanároknak, méhészeknek, informatikusoknak tart ingyenes képzést az adóhatóság
2024. április 08., hétfő

Beindulni látszik a betétdíjas rendszer; akad, aki rendszeresen visszaváltja az italcsomagolást

A romániaiak egynegyede gyakran visszaváltja a betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR) logójával ellátott italcsomagolásokat – derül ki a Kantar felméréséből.

Beindulni látszik a betétdíjas rendszer; akad, aki rendszeresen visszaváltja az italcsomagolást
2024. április 08., hétfő

A mesterséges intelligenciát is bevetik a fatolvajok ellen

A mesterséges intelligenciát hívja segítségül a környezetvédelmi minisztérium a SUMAL 2.0 faanyag-nyomkövető rendszerbe feltöltött szállítási engedélyek és a szállítmányról készült fotók ellenőrzéséhez – jelentette be Mircea Fechet tárcavezető.

A mesterséges intelligenciát is bevetik a fatolvajok ellen
2024. április 08., hétfő

A krónikus betegeknek sem kell majd a betegszabadság idejére járulékot fizetniük, de hűlésre nem jár mentesség Ciolacu szerint

Az összes krónikus beteg mentesülni fog a betegszabadság idején folyósított juttatás járulékkötelezettsége alól – jelentette be egy hétfői sajtóeseményen Marcel Ciolacu miniszterelnök.

A krónikus betegeknek sem kell majd a betegszabadság idejére járulékot fizetniük, de hűlésre nem jár mentesség Ciolacu szerint
2024. április 08., hétfő

Nem írta alá Iohannis a kóborkutya-törvényt, visszaküldte a parlamentnek

Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek hétfőn az államfő a kóbor kutyák számának csökkentésére kidolgozott programot jóváhagyó sürgősségi rendeletet módosító törvényt.

Nem írta alá Iohannis a kóborkutya-törvényt, visszaküldte a parlamentnek
2024. április 08., hétfő

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában a folyam egyik ágán

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában, a régi Chilia-ágon – közölte hétfőn a Tulcea megyei katasztrófavédelem.

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában a folyam egyik ágán
2024. április 08., hétfő

Elhunyt Ilie Şerbănescu közgazdász, gazdasági elemző

Meghalt 81 éves korában Ilie Şerbănescu közgazdász – adta hírül hétfőn több politikus és újságíró, köztük George Simion, Maria Grapini, Victor Ciutacu, Marius Ghilezan és Ovidiu Zară.

Elhunyt Ilie Şerbănescu közgazdász, gazdasági elemző
2024. április 08., hétfő

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása

A kormánykoalíciót alkotó, az európai parlamenti választásokon közös listával induló Szociáldemokrata Párton (PSD) és a Nemzeti Liberális Párton (PNL) kívül is van élet, nem feltétlenül szükséges a támogatások – jelentette ki Mircea Geoană.

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon

Románia teljes mértékben azonosul a NATO demokratikus értékeivel, és a fekete-tengeri térség és a keleti szárny biztonságot és stabilitást nyújtó pilléreként felelősségteljesen és határozottan cselekszik a Szövetség érdekében – fogalmazott Klaus Iohannis.

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon