Hirdetés

Szorít a dák karkötő

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Műkincscsempészésben való bűnrészességgel gyanúsítják Adrian Nãstase volt kormányfőt. Műkincslopásban és -csempészésben való cinkossággal gyanúsítja a bukaresti nyomozó hatóság Adrian Nãstase volt kormányfőt, aki ellen csúszópénz elfogadása és zsarolás miatt tavaly már vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség. Nãstasénak az illegális műkincskereskedelemben történő érintettségéről Marius Iacob, a főügyészség kriminalisztikai főosztályának vezetője beszélt hétfőn este, amikor a román hatóságok hazaszállították az országba az egykori dák fővárosból, az Erdélyben fekvő Sarmisegetuzáról hat évvel ezelőtt kicsempészett dák aranykarkötők egy részét.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2007. január 10., 00:002007. január 10., 00:00

A közvádló elmondta, a nemzeti örökség részének tekintett műtárgyak eltűnése ügyében évekkel ezelőtt indított vizsgálatok során több magas rangú román politikus is az ügyészség látószögébe került, közülük pedig Adrian Nãstase volt kormányfőt, valamint Dan Iosif szociáldemokrata parlamenti képviselő nevét hozta nyilvánosságra. Iacob leszögezte: a “dákok aranya” néven elhíresült nyomozati anyag főszereplői ellen egyelőre még nem indult bűnvádi eljárás, több érintett személy vonatkozásában megfogalmazódott azonban a műkincscsempészésben való cinkosság alapos gyanúja. “Több gyanúsított azt vallotta, hogy magas rangú politikusoknak, parlamenti képviselőknek adott át felbecsülhetetlen értékű műkincseket” – ismertette a bukaresti vezető ügyész.

Tizenöt darab, az i. e. 2. század és az i. u. 1. század között fennállt géta-dák korszakból származó aranykarkötőt hat évvel ezelőtt csempésztek ki Romániából, mégpedig a dák uralkodók fővárosának számító, az erdélyi Hunyad megyében fekvő Sarmisegetuzán található régészeti lelőhelyekről. A román hatóságok példátlan nyomozást indítottak a több millió euró értékűre becsült műkincsekért, és a karkötők utáni kutakodásba bevonták a titkosszolgálatot, valamint 15 európai ország és az Egyesült Államok nyomozó szerveit is. Négy műtárgyat tavaly egy amerikai műgyűjtőnél sikerült fellelni, akitől – miután megállapították, hogy törvényesen jutott birtokába – a román állam 220 ezer euróért visszavásárolta a spirál alakú, színarany karkötőket. A többi értéktárgyról mindössze annyit tudni, hogy román és nemzetközi műkincstolvajokból álló hálózat révén kerültek külföldre, ahol az Interpol által jelenleg is körözött szerb csempészek értékesítették. Egy karkötőt tavaly egy párizsi galériában fedeztek fel, és mivel tulajdonosa nem tudta bizonyítani a műtárgy eredetét, a francia hatóságok elkobozták, és hamarosan térítésmentesen visszaszolgáltatják Romániának. A bukaresti művelődési minisztérium szakértői szerint a darabonként közel egykilogrammos, színaranyból vert karkötők becsült értéke másfél millió euró körül mozog, és az ékszereket minden valószínűség szerint Burebista dák uralkodó, valamint utódai viselték. A dák műkincsek visszaszerzése nyomán régészek és történészek arra figyelmeztetnek: a szakhatóságoknak át kell értékelniük a romániai archeológia iránti viszonyulásukat, megengedhetetlennek tartják ugyanis, hogy a többnyire Erdélyben lévő egykori dák várakat és erődítményeket senki sem őrzi, így az ottani leletek a csempészek szabad prédájává válnak. A “dákok aranya” dosszié vonatkozásában egyébként az ügyészség jelenleg mintegy húsz személy ellen folytat eljárást.
Adrian Nãstase és Dan Iosif tegnap visszautasította és alaptalannak nevezte az ügyészség vádjait. “Nem vásároltam, így értelemszerűen nem is adtam el egyetlen dák karkötőt sem. Sértőnek és megalázónak tartom az ügyészség gyanúsítgatását, miután külügyminiszterként és kormányfőként oroszlánrészt vállaltam abban, hogy ismét a nemzeti örökség részét képezze Alexandru Ioan Cuza fejedelem két szablyája és számos Brâncuºi-alkotás” – szögezte le a szenvedélyes műgyűjtőként közismert politikus. Nãstase hozzátette: szakmai hozzá nem értés miatt panaszt tesz a műkincscsempészésben nyomozó ügyészek ellen a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnál, mivel még azelőtt meggyanúsították, hogy hivatalosan vizsgálatot indítanak ellene. Mint ismeretes, a volt kormányfő ellen tavaly csúszópénz elfogadása, zsarolás, hivatali visszaélés és illetéktelen javak megszerzése miatt vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség a bukaresti Zambaccian utcai ingatlan felépítése, valamint a törvénytelen pártfinanszírozásról szóló Eurografica-ügyben. Adrian Nãstasénak politikai karrierjébe került a korrupciós botrány: tavaly márciusban kénytelen volt lemondani a képviselőház elnöki tisztségéről, pártjában pedig teljesen marginalizálódott.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint

Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD

Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.

Kifütyülték Bolojant Konstancán
Kifütyülték Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

2026. augusztus 15., szombat

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve

Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve
2026. augusztus 14., péntek

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt

A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt
2026. augusztus 14., péntek

Újabb módosítás: a hőségre hivatkozva korábban tartanák az érettségit 2027-ben

Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.

Újabb módosítás: a hőségre hivatkozva korábban tartanák az érettségit 2027-ben
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában

Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában
2026. augusztus 14., péntek

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat

A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat
2026. augusztus 14., péntek

A Partiumba kerül minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye

„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.

A Partiumba kerül minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Hirdetés
Hirdetés