Ponta cáfolja, hogy érintett a szoftverügyben

Ponta cáfolja, hogy érintett a szoftverügyben

Cáfolta Victor Ponta miniszterelnök, hogy érintett lenne abban a korrupciógyanús szoftverbeszerzési ügyben, amelyben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kilenc korábbi miniszter ellen kéri a bűnvádi eljárás jóváhagyását.

Balogh Levente

2014. október 01., 16:172014. október 01., 16:17

Mint arról beszámoltunk, Ponta egy tanú szerint a kormányzati ellenőrző testület akkori vezetőjeként a Fujitsu cég romániai vezetője, Claudiu Florică kért tőle politikai hátszelet kormányzati szerződésekhez, konkrétan azt kérte, hogy folytasson vizsgálatot az oktatási tárcánál, így kényszerítve a pályázaton győztes Siveco céget, hogy a Florică által képviselt cégeket is szerződéshez juttassa. Cserében számítástechnikai eszközöket adományozott a Szociáldemokrata Párt (PSD) ifjúsági szervezetének.

„Egy: soha nem volt közöm általában véve szerződésekhez, nem csupán a szoftverlicencekkel kapcsolatosakhoz. Kettő: a kormányfő ellenőrző testülete – és ezt ellenőriztem – sohasem folytatott vizsgálatot a licencek ügyében. Három: 2004-ben már nem voltam az ellenőrző testület vezetője, mivel március 11-től az európai integrációért felelős miniszterré neveztek ki, vagyis már nem volt közöm az ellenőrzéshez. A PSD ifjúsági szervezete pedig sohasem volt jogi személy, és 2002-ben hozták létre, nem 2004-ben” – mondta hétfőn este Ponta.

A miniszterelnök úgy véli, Traian Băsescu államfő politikai utasítására akarják belekeverni az ügybe, mert a PSD színeiben indul az államfőválasztáson. Azt ugyanakkor nem volt hajlandó elárulni, ismeri-e Claudiu Floricát, mert nem akarja „összezavarni” a dolgokat. Hozzátette: ha a DNA beidézi, a korrupcióellenes ügyészségen is elmondja, amit akar.

A nyomozati anyagból az is kiderül, hogy a tanú szerint Florică azzal az Alexandru Bittnerrel is találkozott, aki 2000 és 2004 között a kormány informatikai projektjeiért felelt. Bittner felajánlotta neki, hogy támogatja ügyét Adrian Năstase akkori kormányfő előtt, hogy cége részt vehessen a határok biztonságosabbá tételét célzó projektben, ha cserében lemond az oktatási projektben való részvételről. A tanú szerint Năstase – akit azóta már két korrupciós ügyben is jogerősen elítéltek – szintén érintett volt a megvesztegetésben, Bittneren keresztül kapta a csúszópénzt.

A tanú szerint az ügyben a politikai pártokhoz közel álló üzletemberek is kötreműködtek közvetítőként, a nyomozati anyagban Dinu Pescariu és Dorin Cocoş – Elenea Udrea, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke és államfőjelöltje volt férje – neve szerepel.

A vallomás szerint Florică hárommillió eurót fizetett Pescariun keresztül Gabriel Sandu volt távközlési miniszternek a 2009 és 2012 közötti időszakra vonatkozó Microsoft-licencszerződésért cserében. Emellett Dorin Cocoş és Gheorghe Ştefan intenzív lobbit folytattak Emil Boc miniszterelnöknél, valamint Daniel Funeriu oktatási és Valerian Vreme távközlési miniszternél.

Mint arról beszámoltunk, az ügy az oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetőjét érinti, akik állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadtak el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.

A vádhatóság szerint az iskolai Microsoft-licencekre 2004-ben kifizetett 54 millió dollárból 20 millió a közbeszerzés jóváhagyásában és lebonyolításában érintett minisztériumi döntéshozókhoz vándorolt.

A következő lépés az lenne, hogy a három, parlamenti mandátummal rendelkező exminiszter – két szenátor, Ecaterina Andronescu és Şerban Mihăilescu és egy képviselő, Valerian Vreme – ügyében a szenátus, illetve a képviselőház döntsön a kiadatásról, ennek időpontja azonban homályba vész, lévén, hogy a felsőház mától november 16-ig szabadságon lesz az államfő-választási kampány miatt.

A szenátus jogi bizottságának október 15-ig kell jelentést tennie az ügyben, Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök pedig nem adott biztos választ arra, összehívja-e a plenáris ülést. Az alsóház sem sieti el az ülés összehívását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj

Visszavonta pénteken a bukaresti második kerületi bíróság egyik bírója a Diana Şoşoacă férje, Silvestru Şoşoacă ellen kiadott távoltartási parancsot, így a férfinek elektronikus nyomkövetőt sem kell viselnie.

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj
2024. április 05., péntek

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak

Egyre gyakoribb a magas vérnyomás gyerekeknél; szív-érrendszeri rendelleneségek, vesebetegségek, genetikai rendellenességek és hormonális zavarok egyaránt állhatnak a gyerekkori magas vérnyomás hátterében.

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak
2024. április 05., péntek

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy gondjaira és felügyeletére bízott 11 éves kiskorút – közölte pénteken a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT).

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit
2024. április 05., péntek

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség

Tavaly tovább erősödött a demográfiai elöregedés jelensége: a 65 éves és annál idősebb népesség több mint 27,5 százalékkal haladta meg a 0-14 éves népesség számát – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség
2024. április 05., péntek

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői pénteken benyújtották a Központi Választási Irodához (BEC) a PSD-PNL választási szövetség jelöltlistáját a június 9-ei európai parlamenti választásokra.

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában
2024. április 05., péntek

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet

Felborult vízi eszközre bukkantak a román tengeri életmentő ügynökség munkatársai a román partok közelében, ami a bukaresti védelmi minisztérium szerint tengeri drónnak tűnik.

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet
2024. április 05., péntek

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”

A biztonságpolitika válságkezelésre váltott, Bukarest növekvő háborús veszélyt lát keletről, és egyben erőt akar kivetíteni a térségbe, Moldova, Magyarország és Szerbia felé is – ezzel indokolta Barabás T. János a román védelmi törvény módosításait.

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”
2024. április 04., csütörtök

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit

Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén azt a határozattervezetet, amely szerint pénzt utalnak ki a környezetvédelmi alapból az iskolai zöldhét tevékenységeinek finanszírozására.

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit
2024. április 04., csütörtök

A szabálytalanul közlekedő áldozatokat is felelősnek tartja a drogos gázoló ügyvédje

Vlad Pascu ügyvédje a drogos állapotban két fiatalt halálra gázoló védence büntetőperének csütörtöki bírósági tárgyalása után kijelentette, hogy a 2 Maion történt baleset áldozatai szabálytalanul közlekedtek az úttesten, így ők is felelősek a tragédiáért.

A szabálytalanul közlekedő áldozatokat is felelősnek tartja a drogos gázoló ügyvédje
2024. április 04., csütörtök

Megakadályozná a kormány, hogy elözönöljék az álhírek a közösségi médiát a választási kampányban

Memorandumot készül jövő héten elfogadni a kormány egy olyan mechanizmus létrehozásáról, amelyik megakadályozza a deepfake tartalmak elterjedését a közösségi médiában a választási kampány idején.

Megakadályozná a kormány, hogy elözönöljék az álhírek a közösségi médiát a választási kampányban