Óvásözön a magyar államfőjelöltek ellen

Óvásözön a magyar államfőjelöltek ellen

Kelemen Hunor az első, Szilágyi Zsolt pedig a tizedik helyre került az államfőválasztáson induló tizennégy jelöltet tartalmazó szavazócédulán a Központi Választási Iroda (BEC) által kedden lebonyolított sorshúzás szerint. A jelöltek névsora azután lett végleges, hogy az alkotmánybíróság elutasította a részvételük ellen beterjesztett óvásokat, amelyek a két magyar politikus esetében többnyire a magyar közösség érdekében kifejtett „alkotmányellenes" tevékenységüket kifogásolta.

Rostás Szabolcs

2014. szeptember 30., 16:442014. szeptember 30., 16:44

Több mint ötven óvást emeltek magánszemélyek és szervezetek az idei államfőválasztás november 2-i első fordulójában induló 14 jelölt ellen, a megmérettetésre bejelentkezett két magyar politikus esetében többnyire „alkotmányellenes\" tevékenységüket kifogásolták. Az óvásokat az alkotmánybíróság vitatta meg, és kivétel nélkül valamennyit visszautasította, így a legfőbb közjogi méltósági címre pályázók listája már hétfőn véglegessé vált.

Puskás Bálint, a kilencfős bukaresti taláros testület egyetlen magyar tagja a Krónikának elmondta, az óvások mintegy kilencven százalékában felsorolt kifogásoknak semmilyen alapjuk nincs, túlnyomó többségük komolytalan, átgondolatlan érvet sorakoztat fel az államfőjelöltek ellen.

„Akadt, aki azért kezdeményezte valamelyik elnökjelölt indulásának elutasítását, mert korábban nem fogadta fogadóórán, egy másik esetében nem tetszett, mit mondott a televízióban. A jelöltek azonban ezekben az esetekben nem követtek el törvénytelenséget, így a kifogásokat kivétel nélkül visszautasítottuk\" – magyarázta Puskás Bálint.

Egyébként a legtöbben (kilencen) a legesélyesebbnek tartott Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök indulásának jogosságát kérdőjelezték meg, a jobboldal legnagyobb népszerűségnek örvendő jelöltjének, Klaus Johannisnak a pályázata ellen csak ketten emeltek kifogást.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ellen hét, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje ellen négy óvás érkezett az alkotmánybírósághoz. A testület által közzétett határozatok – amelyek csak az óvó felek nevét tartalmazzák, a kifogások lényegét nem – Kelemen jelölését kizárólag magánszemélyek, közöttük a választáson ugyancsak résztvevő Gheorghe Funar kolozsvári expolgármester próbálta megakadályozni.

Szilágyi esetében óvást nyújtott be a Román Ökologista Párt (PER) és a Romák Kereszténydemokrata Egyesülete is; utóbbi szervezet egyébként valamennyi jelölt ellen kifogást emelt.

Puskás Bálinttól megtudtuk, a magyar jelöltek ellen beterjesztett óvások zöme a romániai magyar politikusokat általában ért vádakban merült ki. „Felrótták nekik, hogy annak idején nem szavazták meg az alkotmányt, hogy módosítani akarják az alaptörvény 1., Románia egységes nemzetállamiságát kimondó cikkelyét, továbbá hogy felvállalják a magyar közösség problémáit\" – jelentette ki kérdésünkre az alkotmánybíróság RMDSZ által delegált tagja.

A Központi Választási Iroda (BEC) kedden sorshúzással alakította ki, hogy a jelöltek neve milyen sorrendben szerepel a szavazócédulákon. Ennek alapján Kelemen Hunor az első, Szilágyi Zsolt pedig a tizedik helyre került; Johannis a második, Ponta pedig a negyedik kockát foglalja el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

Gyűlnek a sötét felhők a koalíció bukaresti főpolgármester-jelöltjének feje fölött

Feljelentette hétfőn a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Emanuel Ungureanu a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Cătălin Cîrstoiut, a kormányzó balliberális koalíció főpolgármester-jelöltjét hivatali visszaélésért és csalásért.

Gyűlnek a sötét felhők a koalíció bukaresti főpolgármester-jelöltjének feje fölött
2024. április 15., hétfő

Nem módosítanak az érettségi tételek nehézségi fokán, ágálnak a diákok a digitális javítás ellen

Az érettségi vizsgák a végzősök bizonyos készségeit tanúsítják, a tételek nem nehezek, megoldásuk átlagos tudásszintet igényel – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Ligia Deca oktatási miniszter.

Nem módosítanak az érettségi tételek nehézségi fokán, ágálnak a diákok a digitális javítás ellen
2024. április 15., hétfő

Hivatalos: nem emelhetnek tandíjat az egyetemek egy tanulmányi ciklus alatt

Klaus Iohannis államelnök hétfőn kihirdette a törvényt, amely megtiltja a felsőoktatási intézményeknek, hogy egy tanulmányi ciklus alatt módosítsanak a tandíjon.

Hivatalos: nem emelhetnek tandíjat az egyetemek egy tanulmányi ciklus alatt
2024. április 15., hétfő

A háború közelsége miatt mindenki elkerüli a Duna-delta felújított repterét

Az ukrán határ közelsége és a dunai folyami kikötő elleni rendszeres orosz dróntámadások miatt kerülik a légitársaságok a Duna-delta felújított nemzetközi repülőterét – mutatott rá Stoian Vâlcu igazgató.

A háború közelsége miatt mindenki elkerüli a Duna-delta felújított repterét
2024. április 15., hétfő

Egyelőre folytatják a tiltakozást a múzeumok és könyvtárak alkalmazottai, béremelésnél többet akarnak

A Kulturális és Sajtószakszervezetek Országos Szövetsége hétfőn üdvözölte a kért béremelésekről szóló sürgősségi rendelettervezet közvitára bocsátását, de egyelőre folytatják a tiltakozást.

Egyelőre folytatják a tiltakozást a múzeumok és könyvtárak alkalmazottai, béremelésnél többet akarnak
2024. április 15., hétfő

Válságstáb ült össze a román külügyben az izraeli helyzet miatt, de egyelőre nem érkezett segélykérés

A román diplomáciai és konzuli képviseletekre eddig nem érkezett konzuli támogatás vagy segítségnyújtás iránti kérelem az iráni rakétatámadás után Izraelben tartózkodó román állampolgároktól.

Válságstáb ült össze a román külügyben az izraeli helyzet miatt, de egyelőre nem érkezett segélykérés
2024. április 15., hétfő

Az EP-választásokon indított romániai jelöltek alig harmada nő

A pártok által a júniusi európai parlamenti választásokon indított jelöltek alig egyharmada nő – derül ki az Expert Forum jelentéséből.

Az EP-választásokon indított romániai jelöltek alig harmada nő
2024. április 15., hétfő

Ciucă: Romániának nem kell meglepetésszerű katonai támadástól tartania

Kizárt, hogy Romániát meglepetésszerű katonai támadás érheti, mivel jelenleg „a stratégiai meglepetés már nem érhető el” – jelentette ki Nicolae Ciucă, a szenátus és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

Ciucă: Romániának nem kell meglepetésszerű katonai támadástól tartania
2024. április 14., vasárnap

Jelentősen csökkent egy év alatt azon romániai gyereknek száma, akiknek mindkét szülője külföldön dolgozik

Múlt év decemberének végén 9758 olyan gyermeket tartottak nyilván Romániában, akinek mindkét szülője külföldön dolgozott. Számuk 2211-gyel csökkent 2022 végéhez képest.

Jelentősen csökkent egy év alatt azon romániai gyereknek száma, akiknek mindkét szülője külföldön dolgozik
2024. április 14., vasárnap

Hétfőn kezdik az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás utalását a szociális kártyákra

Az európai beruházásokért és projektekért felelős minisztérium hétfőn elkezdi az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető újabb 250 lejes támogatás utalását a szociális kártyákra, az összegből mintegy 2,6 millió személy részesül.

Hétfőn kezdik az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás utalását a szociális kártyákra