Hirdetés

Letöltendőt kaptak a Microsoft-ügy vádlottjai

Két év letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a bukaresti legfelsőbb bíróság alapfokon Gabriel Sandu volt távközlési minisztert a Microsoft-dosszié néven elhíresült ügyben.

Balogh Levente

2016. március 24., 16:022016. március 24., 16:02

2016. március 24., 16:052016. március 24., 16:05

Az egykori tárcavezetőt több más volt miniszterrel, két üzletemberrel és Piatra Neamţ volt polgármesterével együtt azzal vádolják, hogy vesztegetést fogadtak el azért, hogy bizonyos számítástechnikai cégeket hozzanak kedvezményezett helyzetbe az állami közbeszerzések során.

Gheorghe Ştefant, Piatra Neamţ polgármesterét három év, Dorin Cocoş üzletembert – Elena Udrea képviselő, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) volt elnöke exférjét – két év letöltendő, Nicolae Dumitru üzletembert pedig egy év hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Emellett Cocoştól 3,9, Ştefantól ugyancsak 3,9, Sandutól 2,19, Nicolaétól pedig egymillió euró elkobzásáról döntött a bíróság. Az ítéletek nem jogerősek, az érintettek fellebbezhetnek.

Mint ismeretes, a polgármestert és a két üzletembert azzal gyanúsítják, hogy több millió euró jutalékért ők közvetítettek a Microsoftot és kilenc volt minisztert érintő, több tízmillió eurós korrupciós ügyben. A DNA kilenc, 2004 és 2012 között hivatalban levő kormányokban tevékenykedő volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást, azzal gyanúsítva őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél. Az ügyben a Microsoft cég az egyik legfőbb érintett.

A korrupciós ügy az oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetőjét érinti, akik állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadtak el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.

Az érintett politikusok: Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter (2000-2003, 2008-2009, 2012 május-december), Valerian Vreme korábbi távközlési tárcavezető (2010-2012), Şerban Mihăilescu volt kormányfőtitkár (2000-2003), Dan Nica volt távközlési miniszter (2000-2004), Adriana Ţicău korábbi távközlési tárcavezető (2004 július-2004 december), Gabriel Sandu volt távközlési miniszter (2008-2010), Daniel Funeriu volt oktatási miniszter (2009-2012), Alexandru Athanasiu egykori oktatási miniszter (2003-2005) és Mihai Tănăsescu volt pénzügyminiszter (2000- 2004). Az ő esetükben még zajlik az eljárás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

A PSD eldöntötte, hogy támogatja-e Mureșant vagy sem

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szavaz bizalmat Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányának – jelentette be Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD eldöntötte, hogy támogatja-e Mureșant vagy sem
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Nagyot fordul az időjárás, a hegyekben havazhat is

Az időjárás hirtelen lehűl Románia-szerte, először az ország északi részén, majd fokozatosan a többi területen is – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Nagyot fordul az időjárás, a hegyekben havazhat is
2026. szeptember 21., hétfő

A községek „önkéntes összevonását” javasolja Mureșan, ha kormányra kerül

A községek moldovai mintára történő „önkéntes összevonását” javasolja Siegfriied Mureșan kijelölt miniszterelnök.

A községek „önkéntes összevonását” javasolja Mureșan, ha kormányra kerül
2026. szeptember 21., hétfő

Georgescut megint bevitték az ügyészségre, ezúttal csalási ügyben nyomoznak ellene

Újabb ügyben zajlik eljárás a 2024-es, állítólagos külföldi beavatkozás miatt érvénytelenített 2024-rs elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu ellen.

Georgescut megint bevitték az ügyészségre, ezúttal csalási ügyben nyomoznak ellene
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Siegfried Mureșan nyilvánosságra hozná, mekkora támogatást nyújtott Románia Ukrajnának

Nem lát okot arra Siegfried Mureșan, hogy továbbra is titkosak maradjanak a Románia által Ukrajnának nyújtott támogatás részletei. A lehetséges miniszterelnök-jelölt szerint az ukránok segítése nem pazarlás, hanem Románia biztonságát szolgáló befektetés.

Siegfried Mureșan nyilvánosságra hozná, mekkora támogatást nyújtott Románia Ukrajnának
2026. szeptember 19., szombat

Kevés nyugdíjas év jut Romániában és Magyarországon is az időseknek

Az Európai Unión belül jelentős különbségek mutatkoznak a tekintetben, hogy egy-egy ország idősei mennyi időt tölthetnek el nyugdíjasként – és ebben az összehasonlításban Románia és Magyarország is rosszul jár.

Kevés nyugdíjas év jut Romániában és Magyarországon is az időseknek
2026. szeptember 18., péntek

Románia drónokat telepít a tengerpartra az orosz légtérsértések miatt. Kis romániai drónkörkép

Új légi és tengeri drónellenes rendszereket tesztelnek Konstanca kikötőben – közölte a BGNES hírügynökség.

Románia drónokat telepít a tengerpartra az orosz légtérsértések miatt. Kis romániai drónkörkép
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Elemzők: aligha oldja fel a patthelyzetet Siegfried Mureşan jelölése

Siegfried Mureşan nemzeti liberális párti európai parlamenti képviselő kormányalakításra való felkérése nemigen oldja fel a jelenlegi politikai patthelyzetet, inkább elhúzza azt – vélekednek a politikai elemzők Nicuşor Dan államfő csütörtöki döntéséről.

Elemzők: aligha oldja fel a patthelyzetet Siegfried Mureşan jelölése
2026. szeptember 18., péntek

Mureșan és stábja már neki is lát a kormányprogram kidolgozásának, bár még kétséges a kormányfővé választása

Már pénteken hozzákezdenek a koalíciós pártokkal a kormányprogram kidolgozásához – jelentette be Siegfried Mureșan csütörtökön kijelölt miniszterelnök.

Mureșan és stábja már neki is lát a kormányprogram kidolgozásának, bár még kétséges a kormányfővé választása
2026. szeptember 18., péntek

A járvány elmúlt, a bizalmatlanság maradt: egyre kevesebb gyereket oltanak be Európában

A koronavírus-járvány kezdete óta több európai országban is csökkenni kezdett a gyermekek átoltottsága, ami egyes fertőző betegségek újbóli megjelenésének veszélyével jár – hívja fel a figyelmet a The Lancet tudományos folyóiratban megjelent tanulmány.

A járvány elmúlt, a bizalmatlanság maradt: egyre kevesebb gyereket oltanak be Európában
Hirdetés
Hirdetés