Korlátoznák a „börtönirodalmat”

Korlátoznák a „börtönirodalmat”

Módosítani kell azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi a szabadságvesztés időtartamának csökkentését, ha az elítélt könyveket ír, és a művek eredetiségét és tudományos színvonalát is ki kellene vizsgálni – jelentette ki Marius Tudose, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke.

Balogh Levente

2015. július 02., 16:142015. július 02., 16:14

Tudose szerint első lépésként tanulmányt kellene készíteni arról, milyen gyakorlat uralkodik ebben a kérdésben más országokban.

A téma kapcsán Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter emlékeztetett: jelenleg egy 2006-os jogszabályt alkalmaznak. Azóta azonban változott a helyzet, és módosítani kell a jogszabályi környezetet. Hozzátette: az általa vezetett tárca már dolgozik a módosításon.

Az ügy apropója az, hogy – mint arról beszámoltunk –, egyre nagyobb felháborodást kelt az a jelenség, hogy Romániában az elítéltek jó része plágiumgyanús könyvek és kétes értékű tudományos dolgozatok publikálásával rövidíti büntetését, mivel egy hatályos jogszabály szerint a feltételes szabadlábra helyezésnél a börtönben írt minden könyvért egy-egy hónapot elengedhetnek a büntetésből.

Míg 2012-ben alig hét tudományos munka született a rácsok mögött, az utóbbi másfél évben csaknem kétszáz. A Gandul A tolvajok könyvtára címmel közölt összeállításában 73 szerzőt azonosított.

A korrupcióért elítélt ismert politikusok és üzletemberek mellett egzotikusabb esetek is akadnak: kábítószer-kereskedők, népdalénekesek, nemi erőszakért bezárt elítéltek és korrupt forgalmi rendőrök is valósággal ontják a változatos tematikájú könyveket az idegenforgalomtól a fogápolásig, a légkondicionálástól a napenergiás autóig. A petrozsényi mészárosként ismert sorozatgyilkos például a Teremtés vagy evolúció című filozofikus elmélkedésével próbálta szabadulását siettetni.

Először Adrian Năstase korrupcióért bebörtönzött volt miniszterelnök esetében kapott nagyobb publicitást a börtönkönyvekben rejlő lehetőség, mikor 2013-as feltételes szabadlábra helyezésénél kiderült, hogy tudományos tevékenységéért 45 napot vontak le büntetéséből. Az egyetemi oktatóként is elismert politikus viszont csak két könyvvel szerepel a Gândul statisztikájában, messze lemaradva például az öt könyvet publikáló George Becalitól, a juhpásztorból milliomossá vált futballmecénástól.

Az Adevărul cikksorozata szerint a börtönben publikált könyvekkel nemcsak az a gond, kétséges az irodalmi vagy tudományos értékük: sok esetben az is bebizonyosodott, hogy összemásolgatták őket. Becali állítólag sportújságokból vett át idézőjelek nélkül hosszú passzusokat, de a szintén ötkönyves George Copos volt államminisztert is plágiummal gyanúsították meg feltételes szabadulása után.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Egy alkalmazott hanyagsága miatt kiberbiztonsági incidens történt az Állandó Választási Hatóságnál

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke szombaton közölte, hogy jövő héten intézkedni fog az intézménynél csütörtök reggel történt kiberbiztonsági incidens felelőseivel szemben.

Egy alkalmazott hanyagsága miatt kiberbiztonsági incidens történt az Állandó Választási Hatóságnál
2024. április 13., szombat

A fővárosi kórházban történt halálesetek kivizsgálását sürgeti a Bukaresti Orvosi Kamara elnöke

A Bukaresti Orvosi Kamara elnöke, Cătălina Poiană szombaton a Facebook-oldalán közölte: reméli, hogy a Sfântul Pantelimon Kórházban történt halálesetek kivizsgálása minél hamarabb lezárul, és a vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozzák.

A fővárosi kórházban történt halálesetek kivizsgálását sürgeti a Bukaresti Orvosi Kamara elnöke
2024. április 13., szombat

Luminița Odobescu külügyminiszter szerint Ukrajna akarja leginkább a békét

A román és az ukrán nép közötti szilárd kapcsolatok újbóli megerősítésének nevezte pénteken Luminița Odobescu külügyminiszter, hogy Bukarestben tartják értekezletüket az Ukránok Világkongresszusának vezetői.

Luminița Odobescu külügyminiszter szerint Ukrajna akarja leginkább a békét
2024. április 12., péntek

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár

Őrizetbe vettek 24 órára egy 62 éves bukaresti tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy viszonya volt egy kiskorú diáklánnyal.

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár
2024. április 12., péntek

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?

A bukaresti Sfântul Pantelimon kórháznál elrendelt vizsgálat az első eredmények szerint nem tárt fel olyan adatokat, amelyek az intenzív osztályon elhunyt betegek félrekezelésére utalnának – nyilatkozta Bogdan Socea, az egészségügyi intézmény menedzsere.

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?
2024. április 12., péntek

Bár több mint 7,5 millió ukrán menekült érkezett, alig több mint 150 ezren kértek romániai tartózkodási engedélyt

Márciusban Románia 2070 tartózkodási engedélyt adott ki az ukrajnai háború elől menekülő, ideiglenes védelemben részesülő külföldiek számára, az ilyen jogcímen kiállított dokumentumok száma 2022. március 18. óta elérte az 158 112-t.

Bár több mint 7,5 millió ukrán menekült érkezett, alig több mint 150 ezren kértek romániai tartózkodási engedélyt
2024. április 12., péntek

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy volt igazságügyi minisztert

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a mangaliai bíróság Monica Macovei volt igazságügyi minisztert gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy volt igazságügyi minisztert
2024. április 12., péntek

Felmérés: Nem terem babér a PSD-nek és a PNL-nek, Geoană és Simion juthat az elnökválasztás második fordulójába

Labdába sem rúghatnának a bukaresti kormánykoalíciót alkotó pártok, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökei, ha elindulnának az idei államfőválasztáson – derül ki egy friss felmérésből.

Felmérés: Nem terem babér a PSD-nek és a PNL-nek, Geoană és Simion juthat az elnökválasztás második fordulójába
2024. április 12., péntek

Iohannis elmagyarázta, miért nem sikerült elég pénzt költeni védelemre

Romániának a magas infláció okozta költségvetési problémái, illetve külső okok miatt nem sikerült tavaly év végéig a védelemre előirányzott (a GDP 2,5 százalékát kitevő) teljes összeget elköltenie – mutatott rá Klaus Iohannis államfő csütörtökön.

Iohannis elmagyarázta, miért nem sikerült elég pénzt költeni védelemre
2024. április 11., csütörtök

A szülési szabadságon lévő kismamáknak nem fog kelleni 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük

Csak a gyakori, illetve karantént igénylő betegségekben szenvedőknek és a betegség miatt 25 százalékkal csökkentett munkaidőben dolgozó alkalmazottaknak kell majd 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot (CASS) fizetniük.

A szülési szabadságon lévő kismamáknak nem fog kelleni 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük