Ismét vizsgálják a bányászjárást

Ismét vizsgálják a bányászjárást

Az 1990-es, több ember halálához vezető bukaresti bányászjárások dossziéjának újranyitásáról döntött csütörtökön a legfőbb ügyészség.

Balogh Levente

2015. február 05., 17:322015. február 05., 17:32

Az ügyet korábban vádemelés nélkül lezárták, azonban a legfőbb ügyészség csütörtöki közleménye rámutat: Tiberiu Niţu legfőbb ügyész döntése értelmében az erről szóló 2009-es döntéseket semmisnek nyilvánítják, és ismét elkezdik a nyomozást a felelősök után. A döntést még a legfelsőbb bíróságnak is jóvá kell hagynia.

A legfőbb ügyész döntésének előzménye az, hogy tavaly szeptemberben az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) arra kötelezte Romániát, hogy folytassa a nyomozást a bányászjárás ügyében. Az EJEB ítélete kimondja: Bukarest köteles igazságot szolgáltatni az emberiesség elleni bűncselekmények áldozatai számára, függetlenül attól, mennyi idő telt el a bűncselekmények óta.

Az EJEB Nagykamarájának ítélete szerint Románia a dosszié lezárásával megsértette az európai emberi jogi egyezmény 2., 3. és 6. cikkelyét is. A panaszt két áldozat rokonai, illetve az 1989 december 21. Egyesület tették.

A nyomozás során elképzelhető, hogy ismét beidézik kihallgatásra Ion Iliescu egykori államfőt, akit sokan az első számú felelősnek tartanak a bányászok Bukarestbe hívásáért, ám aki mindvégig tagadta felelősségét.

Bár 1990 és 1999 között több bányászjárás is volt, az 1990. június 13–15. közötti vált a legemlékezetesebbé. A Zsil-völgyi bányászok azért utaztak Bukarestbe , hogy „rendet teremtsenek\" azok között, akik a demokratikus választásokért és Ion Iliescu elnök leváltásáért tüntettek.

A bányászok sok épületet – jórészt ellenzéki pártok és sajtóorgánumok székházait – feldúltak és összecsaptak a tüntetőkkel a bukaresti Egyetem téren, ahol hatan meghaltak és sokan megsérültek. A bányászjárás 1990. június 29-én ért véget. A bányászjárások egyik legismertebb embere Miron Cozma bányászvezér volt.

Az igazságszolgáltatásnak most egyebek közt azt kell eldöntenie, van-e olyan elévülhetetlen büntetőjogi besorolás, amelynek alapján Ion Iliescu volt államfő negyed évszázad után felelősségre vonható, amiért az ellenzéki tüntetések idején felhívást intézett a lakossághoz, hogy „védjék meg a demokratikusan megválasztott hatalmat”, és amiért a hatóságok vonatok és buszokat bocsátottak a bányászok rendelkezésére, hogy Bukarestbe utazhassanak.

Dan Voinea katonai ügyész – aki az 1990. június 13–15-i, bukaresti bányászjárás ügyében folyó vizsgálatok vezetője volt – korábban azt mondta, 1990 júniusában Bukarestben kommunista leszámolás történt. „Az 1990-es bányászjárás hatalmas manipuláció volt, amelyet a totalitárius és népirtó hatalom szervezett, és amelynek célja a régi értékrend visszaállítása, illetve az ezzel szembeszegülők eltiprása” – jelentette ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség

Tavaly tovább erősödött a demográfiai elöregedés jelensége: a 65 éves és annál idősebb népesség több mint 27,5 százalékkal haladta meg a 0-14 éves népesség számát – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség
2024. április 05., péntek

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői pénteken benyújtották a Központi Választási Irodához (BEC) a PSD-PNL választási szövetség jelöltlistáját a június 9-ei európai parlamenti választásokra.

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában
2024. április 05., péntek

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet

Felborult vízi eszközre bukkantak a román tengeri életmentő ügynökség munkatársai a román partok közelében, ami a bukaresti védelmi minisztérium szerint tengeri drónnak tűnik.

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet
2024. április 05., péntek

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”

A biztonságpolitika válságkezelésre váltott, Bukarest növekvő háborús veszélyt lát keletről, és egyben erőt akar kivetíteni a térségbe, Moldova, Magyarország és Szerbia felé is – ezzel indokolta Barabás T. János a román védelmi törvény módosításait.

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”
2024. április 04., csütörtök

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit

Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén azt a határozattervezetet, amely szerint pénzt utalnak ki a környezetvédelmi alapból az iskolai zöldhét tevékenységeinek finanszírozására.

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit
2024. április 04., csütörtök

A szabálytalanul közlekedő áldozatokat is felelősnek tartja a drogos gázoló ügyvédje

Vlad Pascu ügyvédje a drogos állapotban két fiatalt halálra gázoló védence büntetőperének csütörtöki bírósági tárgyalása után kijelentette, hogy a 2 Maion történt baleset áldozatai szabálytalanul közlekedtek az úttesten, így ők is felelősek a tragédiáért.

A szabálytalanul közlekedő áldozatokat is felelősnek tartja a drogos gázoló ügyvédje
2024. április 04., csütörtök

Megakadályozná a kormány, hogy elözönöljék az álhírek a közösségi médiát a választási kampányban

Memorandumot készül jövő héten elfogadni a kormány egy olyan mechanizmus létrehozásáról, amelyik megakadályozza a deepfake tartalmak elterjedését a közösségi médiában a választási kampány idején.

Megakadályozná a kormány, hogy elözönöljék az álhírek a közösségi médiát a választási kampányban
2024. április 04., csütörtök

Néhány kategória számára eltörli a kormány a „betegségadót”, és pénzt ad a hátrányos helyzetben levő anyáknak

A kormány csütörtöki ülésén sürgősségi rendelettel törli el a betegszabadság idején folyósított juttatás járulékkötelezettségét a daganatos betegségben szenvedők, a beteg gyereket nevelő anyák és a várandós nők esetében.

Néhány kategória számára eltörli a kormány a „betegségadót”, és pénzt ad a hátrányos helyzetben levő anyáknak
2024. április 04., csütörtök

Őrizetbe vettek egy tizenöt éves késelőt, aki egy diákot szúrt meg

Őrizetbe vették azt a 15 éves tinédzsert, aki a gyanú szerint szerdán megkéselte a bukaresti Iuliu Maniu szakközépiskola egyik diákját – közölte csütörtökön a bukaresti rendőrség.

Őrizetbe vettek egy tizenöt éves késelőt, aki egy diákot szúrt meg
2024. április 04., csütörtök

Charles Michel szerint további előrelépések várhatók Románia schengeni csatlakozása terén

További támogatásáról biztosította Romániát a schengeni övezethez való teljes körű csatlakozás megvalósulásához Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerdai bukaresti látogatásán.

Charles Michel szerint további előrelépések várhatók Románia schengeni csatlakozása terén