Ioan Ghişe: Johannis német érdekeket képvisel

Ioan Ghişe: Johannis német érdekeket képvisel

Kilép a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) Ioan Ghişe szenátor, és függetlenként kíván elindulni az államfőválasztáson. Ezt ő maga jelentette be hétfőn este.

Balogh Levente

2014. július 22., 17:152014. július 22., 17:15

A politikus (képünkön) azért döntött így, mert nem ért egyet azzal, hogy a PNL összeolvadjon a Demokrata-Liberális Párttal (PDL), illetve hogy a nemrégiben pártelnökké választott Klaus Johannist nevezte meg államfőjelöltként.

Ghişe egyébként hétfőn este a România Tv műsorában burkoltan árulással vádolta meg Klaus Johannist amiatt, hogy a napokban átvette a Német Szövetségi Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. A liberális szenátor az ultrapopulista Dan Diaconescu által moderált beszélgetésen úgy vélekedett: ha a szász nemzetiségű Johannis megszerzi az államfői tisztséget, már csak a német államtól kapott magas rangú kitüntetése okán sem Románia, hanem Németország érdekeit képviselné. „Lám, mekkora veszélyekkel fenyeget, ha Johannist választanák meg államelnöknek” – jelentette ki Ioan Ghişe.

Mint ismeretes, a júniusi tisztújító kongresszuson Ghişe volt Johannis egyetlen ellenjelöltje. Már akkor bírálta a pártot, amiért háttérben szorultak a régi párttagok, az alig több mint egy éve a párthoz csatlakozott Johannis esetében viszont eltekintettek attól a követelménytől, hogy az elnökjelöltnek több éve párttagnak kell lennie.

Ugyanakkor Crin Antonescu, a PNL előző elnöke, aki a májusi EP-választáson fölvetette a fúzió szükségességét, leszögezte: azt mindenképpen meg kell valósítani, még akkor is, ha a jobbközép oldal nem nyeri meg a novemberi államfőválasztást.

A PNL és a PDL amúgy kedden arról döntött, hogy a jövő év elején esedékes fúzióig Keresztény Liberális Szövetség néven működnek. Klaus Johannis közölte: a közös államfőjelöltet augusztus 5-én nevezik meg.

Az INSCOP közvélemény-kutató szerint egyébként a polgárok véleménye megoszlik a PNL és a PDL fúziójáról. Az Adevărul napilap megrendelésére készült kutatás rámutat: a válaszadók 35,4 százaléka rossz ötletnek tartja a fúziót, 29,4 százalék szerint a kezdeményezés jó, 35,2 százalék viszont nem tudja, hogy jó vagy rossz, illetve nem akart válaszolni a kérdésre. Mindemellett – mint arról beszámoltunk – a felmérés egy másik része azt is kiderítette, hogy a választópolgárok 29 százaléka voksolna a fúzió nyomán a PNL nevét tovább vivő pártra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár

Őrizetbe vettek 24 órára egy 62 éves bukaresti tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy viszonya volt egy kiskorú diáklánnyal.

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár
2024. április 12., péntek

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?

A bukaresti Sfântul Pantelimon kórháznál elrendelt vizsgálat az első eredmények szerint nem tárt fel olyan adatokat, amelyek az intenzív osztályon elhunyt betegek félrekezelésére utalnának – nyilatkozta Bogdan Socea, az egészségügyi intézmény menedzsere.

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?
2024. április 12., péntek

Bár több mint 7,5 millió ukrán menekült érkezett, alig több mint 150 ezren kértek romániai tartózkodási engedélyt

Márciusban Románia 2070 tartózkodási engedélyt adott ki az ukrajnai háború elől menekülő, ideiglenes védelemben részesülő külföldiek számára, az ilyen jogcímen kiállított dokumentumok száma 2022. március 18. óta elérte az 158 112-t.

Bár több mint 7,5 millió ukrán menekült érkezett, alig több mint 150 ezren kértek romániai tartózkodási engedélyt
2024. április 12., péntek

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy volt igazságügyi minisztert

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a mangaliai bíróság Monica Macovei volt igazságügyi minisztert gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy volt igazságügyi minisztert
2024. április 12., péntek

Felmérés: Nem terem babér a PSD-nek és a PNL-nek, Geoană és Simion juthat az elnökválasztás második fordulójába

Labdába sem rúghatnának a bukaresti kormánykoalíciót alkotó pártok, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökei, ha elindulnának az idei államfőválasztáson – derül ki egy friss felmérésből.

Felmérés: Nem terem babér a PSD-nek és a PNL-nek, Geoană és Simion juthat az elnökválasztás második fordulójába
2024. április 12., péntek

Iohannis elmagyarázta, miért nem sikerült elég pénzt költeni védelemre

Romániának a magas infláció okozta költségvetési problémái, illetve külső okok miatt nem sikerült tavaly év végéig a védelemre előirányzott (a GDP 2,5 százalékát kitevő) teljes összeget elköltenie – mutatott rá Klaus Iohannis államfő csütörtökön.

Iohannis elmagyarázta, miért nem sikerült elég pénzt költeni védelemre
2024. április 11., csütörtök

A szülési szabadságon lévő kismamáknak nem fog kelleni 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük

Csak a gyakori, illetve karantént igénylő betegségekben szenvedőknek és a betegség miatt 25 százalékkal csökkentett munkaidőben dolgozó alkalmazottaknak kell majd 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot (CASS) fizetniük.

A szülési szabadságon lévő kismamáknak nem fog kelleni 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük
2024. április 11., csütörtök

Iohannis a NATO-főtitkári tisztség megpályázása kapcsán: nincs jelentősége annak, hogy a jelölésem hány tagállam támogatja

Klaus Iohannis államfő csütörtökön Vilniusban a sajtónak elmondta, hogy a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozójának keretében NATO-val kapcsolatos kérdésekről a főtitkári posztra való bejelentkezéséről is tárgyalt.

Iohannis a NATO-főtitkári tisztség megpályázása kapcsán: nincs jelentősége annak, hogy a jelölésem hány tagállam támogatja
2024. április 11., csütörtök

Jónak tartja régiója gazdasági helyzetét a romániaiak fele, sokak szerint okoz gondot az egészségügy helyzete

A romániaiak fele inkább jónak, 13 százaléka pedig nagyon rossznak tartja régiója jelenlegi gazdasági helyzetét – derül ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett Eurobarométer felméréséből.

Jónak tartja régiója gazdasági helyzetét a romániaiak fele, sokak szerint okoz gondot az egészségügy helyzete
2024. április 11., csütörtök

Egy rendőr bántalmazása miatt jelentős pénzbüntetést kell fizetnie Diana Şoşoacă szenátor férjének

Hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerősen 18 ezer lej pénzbüntetés kifizetésére kötelezte csütörtökön a bukaresti ítélőtábla Silvestru Şoşoacát, aki 2021 decemberében bántalmazott egy rendőrt.

Egy rendőr bántalmazása miatt jelentős pénzbüntetést kell fizetnie Diana Şoşoacă szenátor férjének