Hat iraki és két szír próbált a Dunán keresztül Romániába jutni

Hat iraki és két szír próbált a Dunán keresztül Romániába jutni

Nyolc illegális határátlépőt fogtak el a román határrendészek a román–bolgár határon. A közel-keleti határsértők a Dunán, csónakkal keltek át.

Balogh Levente

2016. szeptember 21., 16:592016. szeptember 21., 16:59

2016. szeptember 21., 17:422016. szeptember 21., 17:42

Újabb nyolc közel-keleti határsértőt, hat iraki és két szíriai állampolgárt fogtak el a határrendészek. A migránsok, akik Ausztriába akartak eljutni, a Dunán csónakkal átkelve, Bulgária irányából érkeztek az országba. A négy felnőttből és négy gyerekből álló csoport tagjait a Dolj megyei Bistreț térségében fogták el kedd este. A migránsok összesen húszezer dollárt – fejenként 2000 és 3500 dollár közötti összeget – fizettek az útjukat megszervező embercsempészeknek.

Több menekült jöhet Romániába?
Románia és hat másik európai ország vállalta, hogy tízszer annyi menekültet fogad be, mint 2015-ben – közölte az AFP hírügynökség amerikai illetékesekre hivatkozva. A hírügynökség szetint amerikai illetékesek az ENSZ New Yorkban zajló közgyűlésén arról beszéltek, hogy Románia, portugália, Spanyolország, Csehország, Olaszország, Franciaország és Luxemburg ígéretet tettek, hogy az európai elosztási mechanizmus részeként, vagy attól függetlenül további migránsokat fogadnak be. A közgyűlésen Barack Obama amerikai elnök arról beszélt, hogy több tucatnyi ország vállalta: jövőre 360 ezer menekültet fogadnak be, ami a jelenlegi érték kétszerese. Romániának összesen több mint 6200 migránst kellett volna befogadnia az Európai Bizottság által kidolgozott kvóta szerinti 150 ezerből, akiket görögországi és olaszországi táborokból irányítottak volna át. Ezekből összesen néhány tucatnyi érkezett az országba.

A csoport feltehetően Törökországból érkezett Bulgáriába, ahol egy szófiai szállodában szállásolták el őket, majd egy bolgár állampolgár autóval a Duna-partra szállította, és két kisméretű csónakba ültette őket, amelyekkel sikerült átkelniük a Dunán.

A határrendészet tiltott határátlépés gyanújával indított vizsgálatot ellenük, majd – a két ország közti egyezmény értelmében – a további eljárás lefolytatására átadja őket a bolgár hatóságoknak.

Kevesebb mint két hete hat illegális bevándorló – köztük több gyermek – a Dunába fulladt a folyam bulgáriai szakaszán. A Törökországból érkezett iraki csoport szintén csónakon próbált átkelni a Dunán, hogy elkerülje a szerb–magyar határon emelt kerítést, illetve a szerb–román határt, ahol nyár óta csendőri alakulatokkal erősítették meg a határvédelmet.

A túlzsúfolt csónak elsüllyedt, és csak négy migránsnak sikerült visszaúsznia a bolgár partra, ahonnan a csónakot rendelkezésükre bocsátó embercsempészek közben elmenekültek. A többiek feltehetően vízbe fulladtak, és azóta sem találták meg valamennyiük holttestét.

Az elmúlt hetekben a Temes megyei határrendészek is több tucatnyi olyan illegális határátlépőt fogtak el, akik Szerbia irányából, a magyar határkerítést megkerülve Románián keresztül próbáltak meg tovább menni Magyarország felé.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Újra a korrupcióellenes ügyészek célkeresztjébe került egy újrázni kívánó megyei tanácselnök

Korrupcióellenes ügyészek hallgatják ki Vasile Iliuţă Călăraşi megyei tanácselnököt pénteken.

Újra a korrupcióellenes ügyészek célkeresztjébe került egy újrázni kívánó megyei tanácselnök
2024. április 19., péntek

Ciucă: a következő két évben egészen biztos, hogy nem vezetik vissza a kötelező sorkatonaságot Romániában

Románia a következő két évben nem tudja bevezetni a kötelező sorkatonaságot, mert nincs meg az ehhez szükséges infrastruktúra – jelentette ki Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke csütörtök este.

Ciucă: a következő két évben egészen biztos, hogy nem vezetik vissza a kötelező sorkatonaságot Romániában
2024. április 19., péntek

Világot lát: ezúttal közel 8000 kilométerre fekvő országba készül Klaus Iohannis

Dél-Koreában tesz hivatalos látogatást hétfőtől szerdáig Klaus Iohannis. Az államfő koreai hivatali kollégája, Jun Szogjol meghívására látogat az ázsiai országba.

Világot lát: ezúttal közel 8000 kilométerre fekvő országba készül Klaus Iohannis
2024. április 18., csütörtök

Ismeretlen eredetű drónok okoznak fejfájást a több ezer katonának otthont adó romániai NATO-támaszponton

Egyelőre ismeretlen eredetű drónok okoztak felbolydulást a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légitámaszponton, amely az ukrán határ közelsége miatt több ezer NATO-katonának ad otthont, hogy elrettentsék Oroszországot egy esetleges támadástól.

Ismeretlen eredetű drónok okoznak fejfájást a több ezer katonának otthont adó romániai NATO-támaszponton
2024. április 18., csütörtök

Korlátoznák a betegek magánrendelőkbe való átirányítását – Rafila kétli, hogy magát a gyakorlatot teljesen fel lehet számolni

Az egészségügyi minisztérium dolgozik egy stratégián a betegeknek az állami kórházakból a magánrendelőkbe való átirányításának korlátozására – jelentette be csütörtökön Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Korlátoznák a betegek magánrendelőkbe való átirányítását – Rafila kétli, hogy magát a gyakorlatot teljesen fel lehet számolni
2024. április 18., csütörtök

Elszállt a remény, rács mögött marad a korrupció miatt elítélt volt nagybányai polgármester

A kolozsvári ítélőtábla csütörtökön megalapozatlanságra hivatkozva elutasította Cătălin Cherecheş fellebbezését, amelyben a volt polgármester vesztegetés elfogadásáért kapott ítéletének megsemmisítését kérte.

Elszállt a remény, rács mögött marad a korrupció miatt elítélt volt nagybányai polgármester
2024. április 18., csütörtök

Súlyosan bántalmazta két hónapos kislányát egy katonanő

Harminc napos vizsgálati fogságba helyeztek egy, a román hadsereg szolgálatában álló nőt, aki a gyanú szerint súlyosan bántalmazta két hónapos kislányát.

Súlyosan bántalmazta két hónapos kislányát egy katonanő
2024. április 18., csütörtök

Egy nő életét vesztette egy craiovai panelházban történt robbanásban

Robbanás történt egy panelház első emeletén Craiován szerda este.

Egy nő életét vesztette egy craiovai panelházban történt robbanásban
2024. április 17., szerda

Iohannis elismerte: számos ország nem tartja tiszteletben Románia schengeni „félcsatlakozását”

Klaus Iohannis államfő szerda este Brüsszelben kijelentette: nem teljesen világos mindenki számára, hogy mit jelent Románia belépése az Air Schengenbe.

Iohannis elismerte: számos ország nem tartja tiszteletben Románia schengeni „félcsatlakozását”
2024. április 17., szerda

Orosz kémek jutottak be Romániába ukrán menekültnek álcázva a Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint

Orosz kémek szivárogtak be Romániába az Ukrajnából érkező menekültek közé elvegyülve – ez áll a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jelentésben.

Orosz kémek jutottak be Romániába ukrán menekültnek álcázva a Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint