Fontosabb a bevándorló, mint az őshonos kisebbség?

Fontosabb a bevándorló, mint az őshonos kisebbség?

Az Európai Unió különböző jelentései nagyobb figyelmet fordítanak a nemrég érkezett bevándorló csoportokra, mint az őshonos kisebbségek jogi helyzetének tárgyalására – kifogásolta Sógor Csaba EP-képviselő azon a meghallgatáson, amelyet az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) tartott a napokban az alapvető emberi jogok védelmének 2015-ös helyzetéről. 

Krónika

2016. június 20., 17:082016. június 20., 17:08

2016. június 20., 18:362016. június 20., 18:36

Az RMDSZ-es politikus felháborodásának adott hangot az EU alapjogi ügynökségének jelentése kapcsán, amely úgy fogalmaz: a rendelkezésre álló adatok hiányosak és elégtelenek ahhoz, hogy valós képet nyújthassanak a kisebbségek hátrányos megkülönböztetéséről. A képviselő szerint körbe kell nézni a tagállamok háza táján az ilyen jelentések összeállításakor, mert a jogsértések tetten érhetők.

„Az, hogy csökkent az érdeklődés a nemzeti kisebbségek jogai iránt, nem a konkrét adatok hiányán múlik, hanem a politikai akarat hiányának következménye\" – idézte a képviselő közleménye Sógort. Szerinte amíg vannak olyan tagállamok, amelyek tagadják a kisebbségek létezését, nem beszélhetünk hatékony jogvédelemről az Unióban, emiatt szükség van egy, az alapvető jogokat hatékonyabban biztosító mechanizmus kidolgozására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is

Románia továbbra is számít Németország támogatására a teljes körű schengeni csatlakozás megvalósításában – hangsúlyozta Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton, amikor Olaf Scholz német kancellárt fogadta a bukaresti kormány székházában.

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is
2024. április 06., szombat

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket

A Román Rendőrség pénteken négy olyan személyt hozott vissza az országba, akik ellen büntetés-végrehajtási vagy előzetes letartóztatási parancsot adtak ki Romániában.

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket
2024. április 05., péntek

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj

Visszavonta pénteken a bukaresti második kerületi bíróság egyik bírója a Diana Şoşoacă férje, Silvestru Şoşoacă ellen kiadott távoltartási parancsot, így a férfinek elektronikus nyomkövetőt sem kell viselnie.

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj
2024. április 05., péntek

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak

Egyre gyakoribb a magas vérnyomás gyerekeknél; szív-érrendszeri rendelleneségek, vesebetegségek, genetikai rendellenességek és hormonális zavarok egyaránt állhatnak a gyerekkori magas vérnyomás hátterében.

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak
2024. április 05., péntek

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy gondjaira és felügyeletére bízott 11 éves kiskorút – közölte pénteken a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT).

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit
2024. április 05., péntek

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség

Tavaly tovább erősödött a demográfiai elöregedés jelensége: a 65 éves és annál idősebb népesség több mint 27,5 százalékkal haladta meg a 0-14 éves népesség számát – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség
2024. április 05., péntek

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői pénteken benyújtották a Központi Választási Irodához (BEC) a PSD-PNL választási szövetség jelöltlistáját a június 9-ei európai parlamenti választásokra.

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában
2024. április 05., péntek

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet

Felborult vízi eszközre bukkantak a román tengeri életmentő ügynökség munkatársai a román partok közelében, ami a bukaresti védelmi minisztérium szerint tengeri drónnak tűnik.

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet
2024. április 05., péntek

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”

A biztonságpolitika válságkezelésre váltott, Bukarest növekvő háborús veszélyt lát keletről, és egyben erőt akar kivetíteni a térségbe, Moldova, Magyarország és Szerbia felé is – ezzel indokolta Barabás T. János a román védelmi törvény módosításait.

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”
2024. április 04., csütörtök

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit

Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén azt a határozattervezetet, amely szerint pénzt utalnak ki a környezetvédelmi alapból az iskolai zöldhét tevékenységeinek finanszírozására.

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit