Tőkés-kitüntetés: visszavonást javasolnak

Tőkés-kitüntetés: visszavonást javasolnak

Teljesítette pártfeladatát a Románia Csillaga érdemrend PSD-s kezdeményezésre összehívott becsületbírósága: a testület szerdán javaslatot tett arra, hogy Traian Băsescu államfő vonja vissza Tőkés László európai parlamenti képviselőtől, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökétől az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért 2009-ben adományozott érdemrendet.

Balogh Levente

2013. november 20., 19:122013. november 20., 19:12

2013. november 21., 10:092013. november 21., 10:09

Ionel Haiduc, a testület és a Román Akadémia elnöke közölte: méltatlannak találták Tőkést a kitüntetésre, ezért annakl megvonását kérik az államfőtől. Mircea Geoană PSD-s szenátor, a testület tagja az ülést követően elmondta: ők megtették a javaslatot, a végső döntést azonban a kitüntetést odaítélő Traian Băsescu államfő mondja ki. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezésére megszületett döntést a testület negyedik ülésén hozta meg, amelyen első ízben Tőkés is részt vett ügyvédje, Kincses Előd kíséretében. Nem maradtak azonban sokáig bent: alig több, mint fél órával az ülés kezdetét követően kijöttek, mivel a becsületbíróság nem kívánta lehetővé tenni, hogy Kincses védőként szót kapjon. Tőkés közölte: mivel mértékadó román politikusok már úgyis pálcát törtek fölötte, nem kívánt a partnerükké válni egy kirakateljárásban.

„Eszem ágában sem volt magamat védeni, mivel mindvégig úgy értékeltem, hogy az egész ellenem irányuló folyamat megalázó és rosszhiszemű. Nyár óta ellenséges kampány folyik ellenem, hogy kiszorítsanak a romániai politikából. Ezért ragaszkodtam az alkotmány által garantált védelemhez, és Kincses Előd révén végül az Ügyvédi Kamarák Szövetsége is állást foglalt, miszerint jogom van a védelemhez. A testület azonban ezt nem fogadta el, ehelyett kompromisszumot ajánlott, miszerint Kincses bent maradhatott volna, de nem kaphatott volna szót” – indokolta Tőkés, miért nem kívánt tovább bent maradni. „Most már nem érdekel, hogy visszavonják a kitüntetést vagy sem, kiábrándultam az egészből. Nem ezért harcoltam, hogy a kommunizmus bukása után 24 évvel mindenféle ürügyek alapján felelősségre vonjon egy olyan testület, amelynek ez az eset nem is tartozik a hatáskörébe, hiszen a szólásszabadság elvéről, ami alapvető emberi jogról van szó” – szögezte le Tőkés. Emlékeztetett: a feljelentés alapjául szolgáló júliusi tusnádfürdői beszéd tolmácsolása során fordítási hiba történt, esze ágában sem volt protekturátust kérni, ahogy az a román nyilvánossághoz eljutott, hanem védhatalmi státust kért Magyarországtól az erdélyiek fölött.

Bírósághoz fordulnak Tőkésék

Kincses Előd a testület döntését követően a Krónikának elmondta: közigazgatósági bíróságon támadják meg a határozatot. Mint elmondta, a becsületbíróság csapdát akart állítani, amikor azt mondta: ott lehet a meghallgatáson, de nem szólalhat fel. „Számomra abszolút nóvum, hogy az ügyvéd „néma levente” legyen. Az alkotmány, az ügyvédi törvény és az ügyvédi kamara is kimondta: ezen testület előtt is képviselhetem ügyfelemet” – fogalmazott lapunknak Kincses. Elmondta: azzal indokolták mindezt, hogy a testület alapszabálya csak a rend tagjainak meghallgatását teszi lehetővé. Tőkés azonban határozottan kijelentette: csak akkor maradnak bent, ha Kincses is felszólalhat. Mivel ezt nem tették lehetővé, kijöttek. „A következő lépés az, hogy közigazgatási bírósághoz fordulunk, két okból is. Egyrészt azért, mert megtagadták Tőkés Lászlótól az ügyvédhez való jogot, másrészt azért, mert a feljelentők közül ketten – Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea PSD-s szenátorok – a becsületbíróságnak is tagjai, ami példátlan” – mutatott rá Kincses.

A Tőkést feljelentő Corina Creţu PSD-s EP-képviselő szerint egyébként a becsületbíróság „megvédte az érdemrend méltóságát”, és ismét úgy vélte, jogos az érdemrend visszavonása Tőkés „szélsőséges,” Romániát gyalázó nyilatkozatai miatt.

Tőkés: magyarellenesek a vádak

Tőkés László egyébként még az ülés előtt nyilatkozatot tett közzé, amelyben megalapozatlannak nevezte azokat a sajtóhíreket, miszerint azután döntött a személyes részvétel mellett, hogy Ionel Haiduc, a becsületbíróság elnöke nem tette lehetővé számára, hogy ügyvéd képviselje a testület szerdai ülésén. „A valóság ennek éppen az ellenkezője: mind ez ideig azért nem jelentem meg a becsületbíróság előtt, mert az ügyvédi védelemhez való alapvető állampolgári jogomat nem biztosították” - közölte. Hozzátette: megjelenése másik döntő oka az, hogy a kitüntetés lehetséges visszavonását nem annyira személyes, hanem sokkal inkább közügynek és kisebbségi ügynek tekinti. „Közügyről van szó abban az értelemben, hogy Románia kommunista uralom alóli felszabadulásában szerzett érdemeimért részesültem kitüntetésben. Nem a pártbíróságként felálló becsületbíróságnak, hanem a román társadalomnak tartozom azzal, hogy ma a színe előtt felemelt fővel megálljak – éppen úgy, amiképpen tettem ezt Nicolae Ceauşescu idejében. Kisebbségi ügyről beszélhetünk abban az értelemben, hogy az 1989-es temesvári felkelésben élen járó szerepet játszó református magyar közösségem vezető képviselőjeként nyertem el a kitüntetést; másfelől pedig az érdemrend visszavonási indítványa alapjául szolgáló rágalmak is kisebbségi, illetve magyarellenes természetűek. Következésképpen megjelenésemmel romániai magyar közösségem becsülete és jogai védelmében is kiállok.” – mutatott rá Tőkés.

A politikus megalapozatlan, személyeskedő és pártos vádaskodásnak minősítette az ellene megfogalmazottakat, és úgy vélte, magyarellenes hisztérián alapuló, intézményes megaláztatásról van szó.

Nemzetközi kiállás

Az ügyben a szerdai nap folyamán megszólalt Bíró Zsolt, a Magyar Polgári párt (MPP) elnöke is, aki szerint Tőkésnek már régóta vissza kellett volna adnia az érdemrendet, mivel amíg Romániában nem szavatolják a kisebbségi jogokat, nincs autonómia, rosszak az utak, a magyar közösség nem fér hozzá azonos mértékben a közpénzekhez és nem használhatók a nemzeti jelképek, nem jelent dicsőséget egy ilyen érdemrend viselése.

Szintén szerdán az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának elnöke, Göran Lindblad levélben fordult Victor Ponta román miniszterelnökhöz, amelyben arra hívta fel a figyelmet: Románia európaiságát kérdőjelezi meg az, ha visszavonják Tőkés Lászlótól az érdemrendet. A Tőkés ellen indított eljárás Göran Lindblad szerint egyet jelent az erdélyi EP-képviselő politikai érdemeinek megkérdőjelezésével és közmegítélése elleni támadással. A negyvenhárom szervezetet tömörítő Platform elnöke emlékezteti a miniszterelnököt, hogy Románia az Európai Unió, illetve az Európai Tanács tagja, ilyenképpen pedig kötelessége tiszteletben tartani az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló európai egyezményeket. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai demokratikus jogállamban bárkit is azért üldözzenek, mert a szabad gondolat és véleménynyilvánítás jogával élt.  Ugyancsak szerdán tizenegy európai képviselő szintén levélben fordult Victor Ponta kormányfőhöz, amelyben Tőkés László szerepét méltatták a romániai rendszerváltozásban, mondván: ma Románia az ő hozzájárulása nélkül nem tartozhatna az Európai Unió országainak családjához.

Mint arról beszámoltunk, a becsületbíróságot Victor Ponta miniszterelnök indítványára, a kormányzó PSD politikusaink közreműködésével azért hozták létre, hogy eldöntse: visszavonják-e Tőkéstől az 1989-es forradalomban játszott szerepéért kapott érdemrendet, amiért júliusban Tusnádfürdőn védhatalmi szerep vállalását kérte Magyarországtól az erdélyiek fölött. A Tőkés elleni hadjárat élharcosa Corina Creţu PSD-s európai parlamenti képviselő, aki az érdemrend birtokosaként indítványozta a becsületbíróság összehívását, arra hivatkozva, hogy Tőkés kijelentése és korábbi, autonómiapárti megnyilvánulásai sértik az alkotmány első cikkelyét, amely egységes nemzetállamként határozza meg Romániát. Mint megírtuk, a héttagú testület tagjainak elsöprő többsége a Szociáldemokrata Párt politikusa, vagy olyan személy, aki a PSD kormányzása idején kapta meg a kitüntetést.

A magyar kormány megdöbbentőnek tartja a döntést

A magyar kormány megdöbbenéssel áll a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága szerdai döntése előtt, amely méltatlannak minősítette Tőkés László EP-képviselőt a román állami kitüntetésre, és ennek megvonását kéri Traian Basescu államfőtől.

A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a magyar állam nem szólhat bele abba, hogy a román állam kit tüntet ki, de Tőkés László egyike azon emblematikus személyiségeknek, aki mellett kötelességének tartja felemelni szavát.

Tőkés László teljes joggal azért kapta ezt a kitüntetést a román államtól, mert meghatározó szerepe volt a temesvári forradalomban, és abban, hogy Románia felszabadult a diktatúra alól - írták, hozzátéve: ezt utólag nem lehet meg nem történtté tenni. Ha Tőkés László nem lett volna, és ha nincs az 1989-es decemberi forradalom, akkor jelenlegi bírálói közül sokan ma is a Román Kommunista Pártban, vagy a Securitate kötelékében tevékenykednének, szerencsésebb esetben valahol illegalitásban, vagy szamizdat ellenzékben lennének - írták.

Számunkra érthetetlen és elfogadhatatlan a Tőkés Lászlót ért méltánytalanság, a politikai élet fölötte ítélkező szereplőinek el kellene ismerniük a szabad és demokratikus Románia megteremtésében betöltött szerepét, mivel személyét nem lehet kiírni sem a magyarság, sem Románia történelméből - zárul az állásfoglalás.

Basescu óvatosan akarja kezelni Tőkés kitüntetésének visszavonását

Traian Basescu román államfő óvatosan akarja kezelni Tőkés László európai parlamenti képviselő kitüntetése visszavonásának kezdeményezését, annak ellenére, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága szerdán méltatlannak minősítette őt a kitüntetésre - derült ki a román elnök egy szerda esti televíziós interjújából.

A kitüntetés visszavonásáról az államfő dönthet az érdemrend etikai testületeként működő becsületbíróság előterjesztése alapján, de Basescu szerint \"ez nem egy olyan egyszerű folyamat\". Rámutatott, hogy kilencéves államfői pályafutása alatt egyetlen elnöki rendeletét függesztette fel az igazságszolgáltatás, éspedig azt, amellyel Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy Románia Párt alapító elnökének állami kitüntetését vonta vissza. \"Miután van tapasztalatom, nem fogom megismételni: nagyon oda fogok figyelni, mert nem szeretnék még egy olyan rendeletet kiadni, amelynek a hatályát a bíróság felfüggeszti\" - hangoztatta a román államfő.

Felidézte: Vadim Tudor az érdemrend becsületbíróságának határozatát, illetve annak indoklását támadta meg bíróságon, amely neki adott igazat. Az érdemrend visszavonását javasló becsületbírósági határozat indoklásának megalapozott jogi érveket is tartalmaznia kell - magyarázta az államfő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is

Románia továbbra is számít Németország támogatására a teljes körű schengeni csatlakozás megvalósításában – hangsúlyozta Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton, amikor Olaf Scholz német kancellárt fogadta a bukaresti kormány székházában.

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is
2024. április 06., szombat

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket

A Román Rendőrség pénteken négy olyan személyt hozott vissza az országba, akik ellen büntetés-végrehajtási vagy előzetes letartóztatási parancsot adtak ki Romániában.

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket
2024. április 05., péntek

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj

Visszavonta pénteken a bukaresti második kerületi bíróság egyik bírója a Diana Şoşoacă férje, Silvestru Şoşoacă ellen kiadott távoltartási parancsot, így a férfinek elektronikus nyomkövetőt sem kell viselnie.

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj
2024. április 05., péntek

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak

Egyre gyakoribb a magas vérnyomás gyerekeknél; szív-érrendszeri rendelleneségek, vesebetegségek, genetikai rendellenességek és hormonális zavarok egyaránt állhatnak a gyerekkori magas vérnyomás hátterében.

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak
2024. április 05., péntek

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy gondjaira és felügyeletére bízott 11 éves kiskorút – közölte pénteken a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT).

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit
2024. április 05., péntek

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség

Tavaly tovább erősödött a demográfiai elöregedés jelensége: a 65 éves és annál idősebb népesség több mint 27,5 százalékkal haladta meg a 0-14 éves népesség számát – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség
2024. április 05., péntek

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői pénteken benyújtották a Központi Választási Irodához (BEC) a PSD-PNL választási szövetség jelöltlistáját a június 9-ei európai parlamenti választásokra.

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában
2024. április 05., péntek

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet

Felborult vízi eszközre bukkantak a román tengeri életmentő ügynökség munkatársai a román partok közelében, ami a bukaresti védelmi minisztérium szerint tengeri drónnak tűnik.

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet
2024. április 05., péntek

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”

A biztonságpolitika válságkezelésre váltott, Bukarest növekvő háborús veszélyt lát keletről, és egyben erőt akar kivetíteni a térségbe, Moldova, Magyarország és Szerbia felé is – ezzel indokolta Barabás T. János a román védelmi törvény módosításait.

Elemző: a válságkezelés, háborús félelem és az erőkivetítés szándéka indokolja a tervezett román katonai „kalandozást”
2024. április 04., csütörtök

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit

Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén azt a határozattervezetet, amely szerint pénzt utalnak ki a környezetvédelmi alapból az iskolai zöldhét tevékenységeinek finanszírozására.

Döntött a kormány: finanszírozza az iskolai zöldhét tevékenységeit