Elena Udreával tárgyalt Traian Băsescu

Elena Udreával tárgyalt Traian Băsescu

Egy nappal azt követően, hogy a párt elnökét, Elenea Udreát választotta államfőjelöltté a Traian Băsescu államfőhöz közel álló Népi Mozgalom Párt (PMP) vezetősége, az államfő szerda délután máris fogadta Udreát, valamint a PMP több vezető politikusát.

Balogh Levente

2014. augusztus 20., 17:012014. augusztus 20., 17:01

Az államfői rezidencián zajlott megbeszéléseken aktuális politikai kérdésekről esett szó. Udrea egyébként szerdán azt mondta: ha megnyeri az államfőválasztást, meg kívánja változtatni a parlamenti erőviszonyokat, az új kormánytöbbséget azonban nem a pártok, hanem a saját projektjüket megvalósítani kívánó egyes honatyák megkeresésével alakítaná ki.

Elena Udreát támogatja a novemberi államfőválasztáson Emil Boc volt miniszterelnök, Kolozsvár demokrata-liberális párti (PDL) polgármestere is. Ezt maga Boc közölte kedden délután. A politikus kijelentését azzal indokolta, hogy Udrea jellemes ember, aki azt teszi, amit mond, és kellemetlen ellenfél lesz Victor Ponta jelenlegi miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje számára. Boc szerint Udrea sokkal felkészültebb és rátermettebb Pontánál.

Mint ismeretes, a PMP-t Traian Băsescu államfőhöz közel álló értelmiségiek és politikusok hozták létre, miután az elnök tavaly márciusban szakított a korábban általa vezetett PDL-lel, amiért a tisztújító kongresszuson nem az ő emberének számító Elena Udreát választották pártelnökké.

Udrea azóta számos más PDL-es politikushoz hasonlóan átlépett a PMP-be, ahol rövid időn belül pártelnökké választották, a pártvezetés pedig kedden úgy döntött, hogy a korábban államfőjelöltként megnevezett Cristian Diaconescu helyett őt jelöli az ország legnagyobb közjogi tisztségébe. Ezt egyébként kedden este Udrea azzal magyarázta, hogy minden pártnak a legesélyesebb jelöltet kell indítania, a helyzetet kielemezve pedig arra a következtetésre jutottak, hogy ez ő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA vállalatot a Greenpeace

A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet azzal vádolja a svéd IKEA kiskereskedelmi vállalatot, hogy részt vesz a romániai ősi erdők bútorgyártás céljából történő kiirtásában.

A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA vállalatot a Greenpeace
2024. április 10., szerda

Orosz propagandának minősített játékfilmek bukaresti vetítését akadályozták meg a hatóságok

A világűr meghódításában elért szovjet sikerekből ihletődött orosz játékfilmek bukaresti nyilvános vetítését akadályozták meg a román hatóságok.

Orosz propagandának minősített játékfilmek bukaresti vetítését akadályozták meg a hatóságok
2024. április 10., szerda

Tízből négy diák bízik a kormányban Romániában, egy friss felmérés szerint a fiatalok csupán egyharmadát érdekli a politika

A Nemzetközi Polgári és Állampolgári Nevelési Tanulmány (ICCS) országos jelentése szerint a romániai diákok 470-es pontszámmal az ICCS 2022-es átlaga (508) alatt vannak az állampolgári ismeretek és polgári szemléletről szóló felmé

Tízből négy diák bízik a kormányban Romániában, egy friss felmérés szerint a fiatalok csupán egyharmadát érdekli a politika
2024. április 10., szerda

Tizenöt év börtönre ítélték a mangaliai emberölés elkövetőjét

Tizenöt év és három hónap börtönbüntetésre ítélte és 75 000 euró erkölcsi kártérítés kifizetésére kötelezte szerdán a Konstanca megyei törvényszék Loredana Atănăsoaiét.

Tizenöt év börtönre ítélték a mangaliai emberölés elkövetőjét
2024. április 10., szerda

Ha kell, átcsoportosítják, de nem vesznek el a kórházépítésre szánt pénzek Rafila szerint

Az országos helyreállítási tervből (PNRR) kórházépítésre szánt pénzalapot maradéktalanul fel fogják használni – jelentette ki szerdán Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Ha kell, átcsoportosítják, de nem vesznek el a kórházépítésre szánt pénzek Rafila szerint
2024. április 10., szerda

Csaknem kétszer többen haltak meg februárban, mint ahány gyerek született

Februárban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában: 9943 fővel csökkent a népességszám, és a halálozások száma 1,9-szerese volt az élveszületésekének – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csaknem kétszer többen haltak meg februárban, mint ahány gyerek született
2024. április 10., szerda

Iohannis: legitim elvárás, hogy a keleti szárny jobban képviseltesse magát a NATO vezetésében, tovább támogatjuk Ukrajnát

A keleti szárny országai az „első szövetséges elrettentő és védelmi vonalban” vannak – többek között ezzel indokolta szerdán Klaus Iohannis, hogy harcba száll a NATO főtitkári tisztségéért.

Iohannis: legitim elvárás, hogy a keleti szárny jobban képviseltesse magát a NATO vezetésében, tovább támogatjuk Ukrajnát
2024. április 10., szerda

Mélyen a bejutási küszöb alatt az RMDSZ egy friss felmérés szerint

Ha holnap parlamenti választásokat tartanának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 32,8 százalékkal végezne az első helyen, a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párt (PNL) 19,7 százalékot, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) pedig 16,5 százalékot kapna.

Mélyen a bejutási küszöb alatt az RMDSZ egy friss felmérés szerint
2024. április 09., kedd

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen

Margrethe Vestager kedden, az amerikai Princeton Egyetemen tartott beszédében bejelentette, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított az EU öt tagállama számára szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami szubvenciók ügyében.

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen
2024. április 09., kedd

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz

A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) lesz jelöltje az államelnök-választáson – jelentette ki kedden Buzăuban Nicolae Ciucă.

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz