Dragnea a PSD új elnöke

Dragnea a PSD új elnöke

Nem született meglepetés a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) belső választásán vasárnap: Liviu Dragnea eddigi ügyvezető elnököz elsöprő többséggel választották meg a párt elnökévé.

Balogh Levente

2015. október 12., 16:042015. október 12., 16:04

Ez már csak azért sem volt kérdéses, mivel Dragnea volt az egyedüli jelölt a pártelnöki tisztségre azt követően, hogy két másik jelöltet formai okok miatt kizártak a megmérettetésből. Így a szavazólapokon az a kérdés szerepelt, hogy a választók szeretnék-e Dragneát a PSD élén, vagy sem. A szavazók mintegy 96-97 százaléka voksolt arra, hogy Dragnea legyen az új pártelnök.

A rendhagyó voksoláson – az elnök személyéről nem a kongresszus döntött, hanem a teljes párttagságot megszavaztatták – az 535 699 párttagból 435 172-en adták le voksukat, ami 81,23 százalékos részvételi arányt jelent. A legnagyobb részvételt Olt, Ialomița és Teleorman megyében mérték – ez a dél-romániai vidék hagyományosan a PSD bástyája, maga Dragnea is teleormani –, míg a legalacsonyabb Bákó, Kolozs és Vâlcea megyében volt az érdeklődés. A szavazóköröket a helyi pártszékházakban alakították ki, de olyan település is akadt, ahol magánházakban lehetett voksolni.

Az urnazárást követően, vasárnap este Liviu Dragnea közölte, minden megkezdett programját folytatni kívánja, a cél az hogy a PSD korszerű párttá váljon. Közölte: a több mint 80 százalékos támogatás óriási felelősséggel jár, és nem kíván kompromisszumokat kötni.

Annak kapcsán, hogy készül-e arra, hogy Klaus Johannis államfővel egyeztessen Victor Ponta jelenlegi miniszterelnök leváltásáról, elmondta, amennyiben az elnök felkéri, elmegy az egyeztetésre. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a parlament épp a közelmúltban erősítette meg a kormány támogatását egy bizalmi szavazáson, ezért nincs miért a saját kormánya leváltását kezdeményeznie.

Mint ismeretes, Dragnea azt követően került ügyvezető elnökként a PSD élére, hogy az addigi pártelnök, Victor Ponta az ellene fölmerült vádak miatt – okirat-hamisításban, adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészesség – lemondott. Ugyanakkor Dragnea gondja is meggyűlt az igazságszolgáltatással: alapfokon egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a Traian Băsescu akkori államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson a kormánypártok kampányfőnökeként elkövetett választási csalások miatt. A fellebbviteli tárgyalás hamarosan elkezdődik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Nincs halasztás, szorul a „történelmi esély” hurka Románia nyakán

Corina Creţu reményét fejezte ki, hogy 2026-ig Romániának sikerül felhasználnia a helyreállítási alapból lehívott összegeket, ellenkező esetben vissza kell térítenie az Európai Bizottságnak.

Nincs halasztás, szorul a „történelmi esély” hurka Románia nyakán
2024. április 19., péntek

Ismét a helyzet tisztázására szólította fel Ciolacu Cîrstoiut, addig nem lehet a koalíció jelöltje

Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy Cătălin Cîrstoiu orvosnak, a PNL és a PSD közös bukaresti főpolgármester-jelöltjének már meg kellett volna tartania a helyzetet tisztázó sajtótájékoztatóját.

Ismét a helyzet tisztázására szólította fel Ciolacu Cîrstoiut, addig nem lehet a koalíció jelöltje
2024. április 19., péntek

Rosszul jön a kampányban: törvénytelen építkezési engedélyek miatt vádat emeltek a jászvásári polgármester ellen

Vádat emelt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Mihai Chirica jászvásári (Iaşi) polgármester ellen az ügyészek szerint illegálisan kibocsátott építkezési engedélyekkel kapcsolatos ügyben.

Rosszul jön a kampányban: törvénytelen építkezési engedélyek miatt vádat emeltek a jászvásári polgármester ellen
2024. április 19., péntek

Csak idén már több mint háromezren próbáltak illegálisan bejutni Romániába, de a belügyminiszter szerint ez nem sok

Az év eleje óta 3200-an próbálták meg illegálisan átlépni a román határt – jelentette be Cătălin Predoiu belügyminiszter.

Csak idén már több mint háromezren próbáltak illegálisan bejutni Romániába, de a belügyminiszter szerint ez nem sok
2024. április 19., péntek

Jól jön az egészséges szkepticizmus: újabb módszerrel próbálkoznak a telefonos csalók

A magukat az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) alkalmazottainak kiadó telefonos csalókra figyelmeztet az intézmény egy pénteki Facebook-bejegyzésben.

Jól jön az egészséges szkepticizmus: újabb módszerrel próbálkoznak a telefonos csalók
2024. április 19., péntek

Újra a korrupcióellenes ügyészek célkeresztjébe került egy újrázni kívánó megyei tanácselnök

Korrupcióellenes ügyészek hallgatják ki Vasile Iliuţă Călăraşi megyei tanácselnököt pénteken.

Újra a korrupcióellenes ügyészek célkeresztjébe került egy újrázni kívánó megyei tanácselnök
2024. április 19., péntek

Ciucă: a következő két évben egészen biztos, hogy nem vezetik vissza a kötelező sorkatonaságot Romániában

Románia a következő két évben nem tudja bevezetni a kötelező sorkatonaságot, mert nincs meg az ehhez szükséges infrastruktúra – jelentette ki Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke csütörtök este.

Ciucă: a következő két évben egészen biztos, hogy nem vezetik vissza a kötelező sorkatonaságot Romániában
2024. április 19., péntek

Világot lát: ezúttal közel 8000 kilométerre fekvő országba készül Klaus Iohannis

Dél-Koreában tesz hivatalos látogatást hétfőtől szerdáig Klaus Iohannis. Az államfő koreai hivatali kollégája, Jun Szogjol meghívására látogat az ázsiai országba.

Világot lát: ezúttal közel 8000 kilométerre fekvő országba készül Klaus Iohannis
2024. április 18., csütörtök

Ismeretlen eredetű drónok okoznak fejfájást a több ezer katonának otthont adó romániai NATO-támaszponton

Egyelőre ismeretlen eredetű drónok okoztak felbolydulást a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légitámaszponton, amely az ukrán határ közelsége miatt több ezer NATO-katonának ad otthont, hogy elrettentsék Oroszországot egy esetleges támadástól.

Ismeretlen eredetű drónok okoznak fejfájást a több ezer katonának otthont adó romániai NATO-támaszponton
2024. április 18., csütörtök

Korlátoznák a betegek magánrendelőkbe való átirányítását – Rafila kétli, hogy magát a gyakorlatot teljesen fel lehet számolni

Az egészségügyi minisztérium dolgozik egy stratégián a betegeknek az állami kórházakból a magánrendelőkbe való átirányításának korlátozására – jelentette be csütörtökön Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Korlátoznák a betegek magánrendelőkbe való átirányítását – Rafila kétli, hogy magát a gyakorlatot teljesen fel lehet számolni