December 11-én lesznek a parlamenti választások

December 11-én lesznek a parlamenti választások

December második vasárnapján, 11-én járulhatunk az urnákhoz, hogy megválasszuk a következő parlament tagjait – döntötte el szerdai ülésén a kormány.

Balogh Levente

2016. augusztus 31., 18:092016. augusztus 31., 18:09

December 11-én tartják meg a parlamenti választásokat – döntötte el szerdai ülésén a kormány. A kabinetnek két dátum – december 4. és december 11. – közül kellett választania. A Szociáldemokrata Párt (PSD) előbbit, a liberálisok az utóbbi dátumot támogatták.

Végül azért döntöttek 11-e mellett, mert 4-e túlságosan közel van a december elsejei román nemzeti ünnep időszakához, amely hosszú hétvége lesz, így fennállt a lehetősége, hogy az emberek inkább az üdülést vagy a kirándulást választják a vasárnapi szavazás helyett. Liviu Dragnea, a szociáldemokraták elnöke már korábban úgy nyilatkozott: a 11-i dátummal a kormány a liberálisoknak kedvezne. Elemzők szerint az alacsony részvétel a PSD-nek kedvez, mivel szavazótábora jóval fegyelmezettebb.

Mint ismeretes, a tavaly módosított választási törvény értelmében Románia kisebb módosításokkal visszatér a 2008 előtt alkalmazott megyei pártlistás, arányos választási rendszerhez. A jelenlegi 588 helyett 466 honatyát választunk, 308 képviselőt – ehhez jön még a kisebbségek 18 képviselője – és 134 szenátort. A külföldi románokat 4 képviselő és 2 szenátor képviseli majd. Így 73 000 polgárra egy képviselő, 168 000-re pedig egy szenátor jut.

A parlamenti küszöb ötszázalékos marad, de a regionális pártok képviselethez jutását alternatív küszöb is könnyíti: azok az – országos szinten öt százalék alatt teljesítő – politikai alakulatok is bejutnak a parlamentbe, amelyek négy megyében megszerzik a voksok legalább 20 százalékát. A jelenlegi szakértői kormány feltett szándéka, hogy megkönnyítse a választási részvételt a külföldön élő románok számára, akiknek a két évvel ezelőtti államfőválasztáson a szavazókörök elégtelen száma miatt órákig kellett sorban állniuk, hogy leadhassák voksukat. Ezért növelni kívánják a szavazókörök számát, és lehetővé tennék, hogy interneten is regisztráljanak a választói névjegyzékbe.

Ez már csak azért is szükséges, mert annak ellenére, hogy a becslések szerint mintegy hárommillió román állampolgár él külföldön, eddig csupán 7500-an regisztráltatták magukat. A romániai magyar közösséget képviselő három párt közül kettő várhatóan közösen indul a választáson: az RMDSZ fölajánlotta a Magyar Polgári Pártnak (MPP), hogy két befutó helyet biztosít jelöltjei számára országos listáján. Az MPP ugyanakkor három helyet szeretne. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bevonása az együttműködésbe egyelőre kérdéses.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Iohannis elismerte: számos ország nem tartja tiszteletben Románia schengeni „félcsatlakozását”

Klaus Iohannis államfő szerda este Brüsszelben kijelentette: nem teljesen világos mindenki számára, hogy mit jelent Románia belépése az Air Schengenbe.

Iohannis elismerte: számos ország nem tartja tiszteletben Románia schengeni „félcsatlakozását”
2024. április 17., szerda

Orosz kémek jutottak be Romániába ukrán menekültnek álcázva a Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint

Orosz kémek szivárogtak be Romániába az Ukrajnából érkező menekültek közé elvegyülve – ez áll a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jelentésben.

Orosz kémek jutottak be Romániába ukrán menekültnek álcázva a Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint
2024. április 17., szerda

Ultimátumot kapott a kormányfőtől a koalíció főpolgármester-jelöltje

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán kilátásba helyezte a koalíció közös főpolgármester-jelöltjének, Cătălin Cîrstoiunak a visszaléptetését, ha a bukaresti egyetemi kórház vezetője nem tisztázza az ellene felmerült vádakat.

Ultimátumot kapott a kormányfőtől a koalíció főpolgármester-jelöltje
2024. április 17., szerda

„Ez már több mint bullying”: diáktársukat felgyújtó gyerekekről beszél az ombudsman

Egyre durvul az erőszak a romániai iskolákban – kongatta meg a vészharangot Renate Weber ombudsman, akinek gyereket felgyújtó diákokról is van tudomása.

„Ez már több mint bullying”: diáktársukat felgyújtó gyerekekről beszél az ombudsman
2024. április 17., szerda

Hivatalos: kitiltják a „pénznyelő” gépeket a 15 ezer fősnél kisebb településekről

Kihirdette Klaus Iohannis államfő szerdán a pénznyerő gépeket a kisebb településekről kitiltó törvényt.

Hivatalos: kitiltják a „pénznyelő” gépeket a 15 ezer fősnél kisebb településekről
2024. április 17., szerda

Zsidó Konföderáció: Kelemen szolidarizált, a romániai németek képviselője bocsánatot kért

Szolidaritásukat fejezték ki a zsidó néppel a Romániai Zsidó Hitközségek Konföderációjának (FCER) szerdán elkezdődött bukaresti kongresszusán a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselői.

Zsidó Konföderáció: Kelemen szolidarizált, a romániai németek képviselője bocsánatot kért
2024. április 17., szerda

Hosszú hónapok után kijöhet az előzetesből a korrupcióval gyanúsított korábbi megyei tanácselnök

A iaşi-i ítélőtábla szerdán helybenhagyta a Dumitru Buzatu volt megyei tanácselnök házi őrizetbe helyezésről szóló törvényszéki döntést. Az ítélet jogerős.

Hosszú hónapok után kijöhet az előzetesből a korrupcióval gyanúsított korábbi megyei tanácselnök
2024. április 17., szerda

Nem szavazhat az adott településen, aki késve jelentette be ideiglenes tartózkodási helyét

Nem szavazhatnak a június 9-i helyhatósági választásokon azok a külföldi állandó lakhellyel rendelkező állampolgárok, akik április 11-én vagy e dátum után jelentették be romániai tartózkodási helyüket – döntötte el kedden a Központi Választási Iroda.

Nem szavazhat az adott településen, aki késve jelentette be ideiglenes tartózkodási helyét
2024. április 16., kedd

Az EBESZ „figyelmébe ajánlotta” a magyarellenes román pártokat az RMDSZ

A román szélsőségesen nacionalista pártok magyarellenes gyűlöletkeltésére hívta fel a június 9-i választásokat és az azt megelőző kampányt megfigyelő EBESZ Romániába érkezett küldöttségének figyelmét kedden az RMDSZ.

Az EBESZ „figyelmébe ajánlotta” a magyarellenes román pártokat az RMDSZ
2024. április 16., kedd

Román hadihajó is részt vehet a Fekete-tenger aknamentesítésében

Klaus Iohannis kedden a parlament jóváhagyását kérte ahhoz, hogy a román hadsereg 2024-től részt vehessen a Fekete-tenger aknamentesítését végző haditengerészeti csoport (MCM BLACK SEA) műveleteiben.

Román hadihajó is részt vehet a Fekete-tenger aknamentesítésében