Estére, éjszakára Temesváron elszabadult a pokol, reggelre az utcákat 53 halott és több száz sebesült vére borította. A főtitkár-elnök-főparancsnok a távértekezleten – rikácsoló, érdes, egzaltált szavait a YouTube video-összeállításán érdemes meghallgatni – a város különböző pontjain szétszórt egységek parancsnokait és a fővárosból oda érkezett tábornokokat a megyei pártszékházba rendelte be, mert, ahogy szó szerint mondta, valamennyiüknek a parancsnokságon van a helyük.

Ő maga viszont, a Főparancsnok, már másnap reggel elhagyni készült, nemcsak a „munkahelyét\", de magát az országot is. Nem, ez még nem a menekülés. Ceaușescuról estig lehetne a sok rosszat felsorolni – negyedszázad múltán ehhez nem is kell vitéznek lenni –, de azt, hogy gyáva lett volna, még a târgoviștei kivégző osztag katonái sem mernék állítani róla. Az iráni látogatás időpontját még jóval Málta és a mostani „államcsínyes” napok előtt rögzítették. Ha most, utolsó percben lemondaná, ország-világ előtt beismerné, mekkora kutyaszorítóba került.

Nem, a beprogramozott látogatást még a mögötte égő ház tudatában sem képes lemondani. A normalitás látszatát próbálja fenntartani, még a saját kísérete előtt is titkolódzik. Pedig a nemzetközi hírügynökségek akkorra már világgá kürtölték, mi is történik Temesváron. (E sorok írója például már 17-én, vasárnap este 9 órakor, az Amerika Hangja román adásából értesült róla. Őket a temesvári születésű, de már Budapesten élő Bodor Pál riadóztatta, neki pedig egy Temesvárról éppen visszatért szemtanú számolt be az előző napokban történtekről).

Katonái a temesvári tűzparancsot ugyan végrehajtották, de vajon meddig fognak mellette kitartani, valójában meddig is bízhat meg bennük? Eszébe villan: ha most felszáll a repülőre, aránylag könnyű célponttá válhat. Biztonságérzete kezd meginogni, és megteszi azt, amire eddig még nem volt példa. Négy darab MIG 21-est kér az elnöki gép „kíséretére”, magyarán védelmére, amíg az ország légterét és felségvizeit elhagyják, s ugyancsak négy vadászrepülőnek kell várnia hazatérőben is, a Fekete-tenger felett...

Kora reggel kiosztja még napi parancsait, az országot a feleségére és néhány bizalmasára hagyja, kilenc óra után gépével fel-, de leginkább elszáll. Menet közben jónéhány sürgős dolgot kellene kíséretével megbeszélnie, de a közel négyórás repülőút alatt hiába várnak rá, ki sem mozdul a pihenőszobájából.

Pedig előtte, ha a mostaninál jóval kellemesebb helyzetekben egykori barátjához, a sahinsahhoz indult, elég gyakori találkozásaikat még vidám repülőgépi sakkjátszmák előzték meg. De hol is van már Mohammad Reza Pahlavi Aryamehr, a királyok királya? Már tíz éve, hogy elűzték, nemsokára végzett is vele a rák, és hát a mostani „sakkjátszma\" is végjátékhoz kezd hasonlítani.

Alig két hete történt, azóta is gyakran gondol rá, hogy a Varsói Szerződés csúcstalálkozóján az új keletnémet titkár (annyira új volt a posztján, hogy jóformán a nevét sem tudta még megjegyezni) ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőle: „Hát minden jót, Ceaușescu elvtárs, de nem tudom, hogy fogjuk-e látni még egymást!\" Brrr, ez a németje mire is gondolhatott?! Biztosan csak önmagára, ilyenek ezek a mai fiatalok, képtelenek kezükben szorosan tartani a gyeplőt. Lám, a sah alatt is akkor kezdett el mozogni a föld, amikor rendszerének szigorán, a gyeplő szorításán enyhíteni kezdett.

Hát igen, a sah! A nagyvilág úgy tudja, hogy ő, Ceaușescu hatalomgyakorlási ügyben a legtöbbet Észak-Koreában, Kim Ir Szen példájából tanult. Ideológiát is, személyi kultuszt is. Sok mindent viszont, ami fölött elsiklott a világ figyelő tekintete, bizony az iráni sahtól. 1971-ben, amikor a perzsa birodalom alapításának 2500. évfordulóját ünnepelték, Perszepoliszban, a díszsátrak városában patakokban folyt a pezsgő. Több, mint hatvan állam-, ötödrészben koronás fő szorgoskodott kíséretükkel abban, hogy az ünnepségek százmillió dolláros büdzséjének a végére járjanak.

Akkor jött a nagy ötlet, hogy ezt Bukarestben is le lehet koppintani. 2500 év és Kürosz király Perzsiában, 2050 év és Burebista Dáciában, ezt szokták a helyi viszonyokhoz való, alkotó alkalmazásként emlegetni! Na persze, a százmillió dollárnyi protokollpénzt kezdték már sokallni, és nemcsak a síita papok. Még inkább melléfogott a sah, de a hibáiból lehetett a legtöbbet tanulni, amikor elrendelte, hogy Irán hivatalos időszámítását is Kürosz királlyal kezdjék. Ősiség-fitogtatásnak, hatalmi legitimációnak egyaránt nagyszerű volt az ötlet, sajnos ezt nem értették meg azok a megátalkodott muzulmán papok.

A papok, a papok, muzulmán, keresztény, egyre megy, lám, most ez a temesvári is, a popa Tőkés, Lajos vagy mi, hogy megkavarta... Hát az a szerencsétlen sah hogy a csudába nem vette észre, hogy mohamedán alattvalói számára nem a pogány Kürosz megkoronázásával, hanem Mohamed próféta Mekkából való menekülésével, a Hedzsrával kezdődik a világ?! Ballépés volt, ezzel találtak rajta fogást az ellenségei. S köztük is a leghangosabb, az az ajatollah, az a Khomeini.

De még ekkor sem volt igazán késő. Khomeinit külföldre száműzték, s hamarosan meg is feledkezett volna róla a világ. Szép csendben el is felejthették volna, ha egy cikkben az idős főpapot nem nevezik homoszexuálisnak. Ezzel aztán már az egyszerű, jámbor muszlim hívő számára is betelt a pohár. Papok, rebellisek, kétszínű árulók kezdték el lázítani a népet. Hát ebből ő, Ceaușescu megtanulta a leckét. Hogy a papokkal – nem a muszlimokkal, hanem az ortodoxokkal – neki, az ateistának is jóban kell lenni. Nem is volt nehéz a dolga. Csak a nemzeti büszkeségre és a távoli ősökre, például a dákokra kellett emlékeztetni, csak a „régi ellenségre\", például a magyarokra kellett a népet ráuszítani...

A sahhal is a papok kezdték... S Temesvárról is hiába jelentik, hogy a vasárnapi sortüzekkel elcsendesedtek a dolgok, Ceaușescu már ebben is kételkedik. Ma még csak gyávák és kétszínűek a tábornokai, de mi a garancia arra, hogy holnapra már nem lesznek mind az árulói? Lám, a sah mellől is milyen gyorsan elszivárogtak, de még az árulás sem segített rajtuk. Pahlavi elérte az utolsó repülőgépét, de a nagyhatalmú miniszterelnökével a felkelők puskatüze végzett. És a tábornokok, tisztek tucatjaival is...

Ceaușescu itt megborzongott, és magához tért. Már-már azt hitte, látomásként, hogy a megdöntött sah és a kivégzett miniszterelnök, vagy talán Khomeini szelleme fogadja őt a teheráni repülőtéren. Megrázkódott, magához tért, és az órájára pillantott. Tizenöt perce ha maradt a leszállásig. Fogalma sem volt róla, ki is fogadja őt. Kitántorgott a társalgóba, s rászólt a külügyminiszterre, gyorsan kerítsen elő egy fényképet, és mutassa meg neki, hogy kivel is kell kezet fognia. Mire a fotó előkerült, a repülőgépe is ereszkedni kezdett.