Terjeszkedik a Tesla Motors

Terjeszkedik a Tesla Motors

A Tesla Motors 2016-ban mutatja be és 2017-ben kezdi meg középkategóriás elektromos autója, a Model III értékesítését – jelentette be az amerikai gyártó vezérigazgatója, Elon Musk a brit Auto Express lapnak adott exkluzív interjúban.

Hírösszefoglaló

2014. július 24., 14:182014. július 24., 14:18

A Tesla a prémiumkategóriás Model S elektromos személygépkocsit gyártja, és az idén mutatja be és viszi piacra a Tesla a Model X szabadidő-autót, amely többek között az Audi Q7 ellenfele lesz. A harmadik elektromos hajtású Tesla gépkocsi egy elérhető árú középkategóriás személyautó lesz, és teljesen új technológiai platformra épül majd.

Az új technológiát a Tesla brit fejlesztési igazgatója, az Aston Martintól átigazolt Chris Porritt irányításával fejlesztik. A Tesla egy kutató-fejlesztő központot is létesít Nagy-Britanniában, ami fontos szerepet játszik majd a Model III projektben is.

A Model III mintegy 20 százalékkal lesz kisebb a Model S-nél, és kategóriájában nagyjából a BMW 3-as szériájának felel majd meg. Az új autót Nagy-Britanniában várhatóan mintegy 30 ezer fontért árulják majd. Akkumulátora a Tesla épülő Gigafactory gyárában készül majd. Az autó hatótávolsága ennek köszönhetően több mint 320 kilométer lesz.

A Tesla Model III autója is igénybe veheti majd a Tesla ingyenes Supercharger töltőállomás-hálózatát, ami Elon Musk ígérete szerint 2015-től már lehetővé teszi, hogy a Tesla-tulajdonosok keresztül-kasul beautózzák Nagy-Britanniát. A Tesla az idén mintegy 35 ezer gépkocsit tervez értékesíteni világszerte.

A Model III megjelenésével az évtized végére a Tesla eladási adatai a vezérigazgató várakozásai szerint már hatjegyűek lesznek. Elon Musk a brit lapnak egyúttal bejelentette azt is, hogy a Tesla legelső modellje, a Lotus Elise szerkezeti elemeire épített Roadster új akkumulátoregységet fog kapni, ami 640 kilométerre növeli a hatótávot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei