Jól teljesít a Renault

Jól teljesít a Renault

Meghozta eredményét a Dacia márkát is magában foglaló francia konszern szigorú megtakarítási programja, a nettó nyereség az idei első fél évben 749 millió euróra emelkedett a 2013 első félévi 39 millió euróról.

Hírösszefoglaló

2014. július 30., 13:242014. július 30., 13:24

A Renault SA az első fél évben három százalékkal, 19,8 milliárd euróra csökkent értékesítési árbevétel mellett 464 millió euró pozitív üzleti profitot ért el az egy évvel korábbi 249 millió euró negatív eredmény után. Az előző évi bázisadatot az iráni érdekeltség felszámolásával összefüggő leírások terhelték meg.

Dominique Thormann pénzügyi igazgató az eredmény javulását a költségcsökkentésnek köszönhetően javuló nyereségkulcsnak tulajdonítja. Az első fél évben 400 millió euróval csökkentek a Renault költségei az egy évvel korábbihoz képest. A pénzügyi igazgató megjegyezte, hogy a konszern eredményén már meglátszik a tavaly megkötött megállapodás értelmében végrehajtott létszámcsökkentések pozitív hatása is.

A konszern fő piacain eltérően alakultak az eladások. Az Európában elért vártnál nagyobb növekedés nem tudta ellentételezni a fejlődő piacokon bekövetkezett csökkenést, így a konszern értékesítési árbevétele összességében három százalékkal csökkent. Az idén a Renault 3-4 százalékra emelte az európai autópiaci forgalom idei növekedéséről szóló előrejelzését a korábbi 2-3 százalékos mértékről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei