Szimpátiatüntetést tartottak a Csíki Sör mellett Csíkszeredában

Szimpátiatüntetést tartottak a Csíki Sör mellett Csíkszeredában

Fotó: Gecse Noémi

Mintegy háromszázan gyűltek össze hétfő este az Igazi Csíki Sörért szervezett szolidaritási akción a csíkszeredai Szabadság téren.

Iszlai Katalin

2017. február 06., 20:292017. február 06., 20:29

2017. február 07., 12:112017. február 07., 12:11

A megmozdulás főszervezője, Boros Árpád Facebookon: a „Székelynek székely terméket! Szolidaritás a Csíki Sör mellett” elnevezésű eseményen hívta össze az érdeklődőket, a helyszínen pedig kihangsúlyozta, célja elsősorban a munkahelyek megmentése, emellett pedig a környékbeli gazdasági fejlődés fellendítése.

Az akciót a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar nyitotta meg, majd többen is beszédet mondtak. A Székelyek Világszövetségének képviselője, Csibi Barna elmondta, a Csíki sör védelmével egyidőben védelmezik többek között a székely ötletességet a gazdaságban, a népet, és a nemzetet.

„A szolidaritást újra kell tanulnunk, s ez a mostani összefogással úgy néz ki, hogy valamennyire sikerült” – tette hozzá. Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai önkormányzati képviselője beszédét egy idézettel kezdte. „Az, hogy üldözési mániám van, nem azt jelenti, hogy nem üldöznek! Mindent igyekeznek betiltani, ami a székelységgel kapcsolatos. Ha van hátsó szándék, összefüggés, mit akarnak elérni? Hitünkben, elhatározásunkban akarnak megtörni” – hangsúlyozta Tőke.

A csíkszentsimoni fiatalok egyik képviselője arról beszélt, mennyire büszkék, hogy helyben is találnak munkalehetőséget a Csíki sörnek köszönhetően. „Itthon akarunk élni, és dolgozni” – tette hozzá.

Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere érdeklődésünkre elmondta, körülbelül 80-100 személy érkezett szervezett formában a településről. „A szervezők nem gondolták át teljesen ezt a dolgot, mert ha időben tudtuk volna, sokkal nagyobb tömeget lehetett volna megmozgatni. Szerintem sokaknak szívügye a Csíki Sör, számunkra pedig a település büszkesége” – emelte ki a polgármester.

Az egyik simoni résztvevő kérdésünkre – hogy miért látogatott ki a Szabadság térre – azt válaszolta: tiltakozik az Igazi Csíki Sör márkanév megszüntetése ellen. A beszédek mellett Csíki Sörös szakácskönyveket, illetve pólókat osztogattak a résztvevőknek. Utóbbiakon többek között a „Medvét a szőréről, székelyt a söréről, illetve „Az első sör, ami kihúzza a dugót! feliratok szerepeltek.

A megmozduláson a Gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapat több játékosa és szimpatizánsa is jelen volt, hiszen, mint arról már beszámoltunk, kétéves együttműködési szerződést kötött az Igazi Csíki Sör és a Progym, melynek értelmében a sörgyár támogatja a hokicsapatot.

Mint ismert, a Heineken holland multinacionális társaság hazai leányvállalata szellemi tulajdon megsértésére hivatkozva perelte be a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra üzemeltetőjét az Igazi Csíki Sör márkanév használata miatt. A Marosvásárhelyi Táblabíróság január végén közölt jogerős ítélete szerint tilos a jövőben a termék gyártása és forgalmazása, sőt a táblabíróság elrendelte az Igazi Csíki Sör gyártásánál használt, ezzel a márkanévvel ellátott eszközök megsemmisítését is. Az alperes sörgyár tulajdonosa az ítélet kiközlésétől számított harminc napon belül köteles visszavonni a piacról, és megsemmisíteni az Igazi Csíki Sör néven árult termékét.

Budapesten is kiálltak az Igazi Csíki Sör mellett

A csíkszeredai akció mellett Budapesten is szimpátiademonstrációt tartottak hétfőn az Igazi Csíki Sör mellett. Az Ötvenhatosok terén tartott megmozdulást a magyarországi A Munka Becsületéért Alapítvány szervezte, az érdeklődőket a Facebook közösségi oldalon hívták össze. A szervezők Igazi Csíki Sört és a csíkszeredaiakhoz hasonló pólókat osztogattak. Bertha Szilvia, A Munka Becsületéért Alapítvány elnöke a demonstrációt követően az Echo TV-nek egy interjúban azt nyilatkozta, mintegy 500 személyt vett részt a budapesti demonstráción. „Ezt azért tudjuk, mert lehetett támogatói aláírással jelezniük a résztvevőknek, hogy kiállnak az Igazi Csíki Sör mellett. A Heineken cég fele próbáltunk egy nyílt levelet átadni, amelyet e-mailben is elküldtünk nekik. Ezzel egy párbeszédet próbáltunk kezdeményezni, de nem tudtuk átadni, mert munkaidő végeztével már elmentek. A bojkott azonban továbbra is terjed, a lavina elindult, és ezt már csak a Heineken állíthatja meg” – hangsúlyozta a budapesti megmozdulás főszervezője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!