Csíki rajongóival találkozott Szőcs Renáta

Csíki rajongóival találkozott Szőcs Renáta

Fotó: Iochom Zsolt

Telt ház előtt fogadták a csíkszeredaiak Szőcs Renátát, a magyarországi TV2 kereskedelmi csatorna Star Academy tehetségkutató műsorának nyertesét csütörtök este a Szakszervezetek Művelődési Házában. Az énekesnő egy elő produkcióval is megörvendeztette a rajongókat.

Iszlai Katalin

2016. november 17., 20:192016. november 17., 20:19

2016. november 18., 17:122016. november 18., 17:12

Az esemény elején egy rövidfilmet vetítettek, amelyben felelevenítették Renáta szereplését a versenyben, majd színpadra szólították a csíkszeredai énekesnőt. Elsőként Szőke Domokos alpolgármester gratulált neki a város nevében. Beszédében megemlítette, hogy már régóta ismeri Renit, hiszen szomszédok, már az első perctől nagyon szurkoltak neki. Hozzátette, az elődöntőt már élőben tekintették meg, s a műsort követően egy kocsmában buzdították szavazásra az embereket.

Az alpolgármester kihangsúlyozta, bár Csíkszeredában egy kis közösség él, mégis működött az összefogás, és ezáltal bebizonyosodott, hogy ez egy jó hely, ahol jó közösség van, ebből pedig példát kell meríteni, és nem a rosszra kell mindig számítani, hanem a jót kell keresni mindenben. Végül Reni figyelmébe ajánlotta a Bojtorján Vigyázz magadra fiam című dalát, és további sok sikert kívánt neki.

A következőkben Korodi Attila parlamenti képviselő szólt a jelenlévőkhöz. Elmondása szerint érződött az, hogy amint haladt előre a verseny, egyre inkább bekapcsolódtak az itthoniak. „Sok műfajban énekeltél, ezáltal mindenki megtalálta azt, amit a tévéképernyőkön keresztül hazaüzentél. Azt kívánom, hogy legyél egy Csíkszereda hangját hordozó énekesnő” – tette hozzá Korodi.

A gratulációk sorát Dancs Zsolt rendezvényszervező folytatta, ugyanis elmondása szerint Dancs Annamari énekesnő éveken keresztül tanította Renátát. „Az én családom fedezte fel Renit tíz éve, a szülei kerestek meg, és ezt követően eljött egy meghallgatásra. Esélyt adtunk neki, Annamari látott benne valamit. Négy évet járt hozzánk Sepsiszentgyörgyre. A testvéremnek több tanítványa is volt, de közülük Reni volt a legkitartóbb, a szüleivel együtt. Háromszéken annyira büszkék vagyunk, mintha ott születtél volna, kívánom, hogy Csíkszeredában még ennél is büszkébbek legyenek” – hangsúlyozta Dancs. Beszédét követően Dancs Annamari videóüzenetét vetítették le, melyben az énekesnő úgy fogalmazott, hogy csoda történt, majd beszélt az együtt eltöltött időről, és sok sikert kívánt Renátának.

A felszólalók sorát a Musicum zenekar – amelynek Reni már három éve az énekesnője – frontembere, Ráduly Botond zárta, aki elmondása szerint nagyon büszke a csíkszeredai lányra, és kiemelte, hogy általa lett Erdélynek egy elbűvölő énekesnője.

A beszédek után egy interaktív beszélgetés következett, amely során Renáta kihangsúlyozta, hogy mindenkinek egyformán hálás, és megköszönte a székelyföldi szurkolótábor támogatását. Ezt követően élőben elénekelte a műsorból már ismert Boldogság gyere haza című dalt, melynek utolsó refrénét a résztvevők együtt énekelték vele. A közönségtalálkozó végén a rajongóknak lehetőségük volt aláírásokat kapni, illetve közös fényképet készíteni az énekesnővel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!