Nagy Tamás: növekednek az uniós támogatások

Nagy Tamás: növekednek az uniós támogatások

Fokozatosan növekedni fog a gazdáknak járó európai uniós támogatások mértéke az elkövetkező öt évben – tájékoztatta a háromszéki gazdákat Nagy Tamás, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára és Tánczos Barna Hargita megyei szenátor, korábbi államtitkár.

Hírösszefoglaló

2014. augusztus 14., 14:442014. augusztus 14., 14:44

A Kovászna Megyei Tanács székházának dísztermében megtartott hétfői gazdafórumon a két meghívott több mint száz, állattartásban, növénytermesztésben ér­dekelt helyi gazdával találkozott. Nagy Tamás államtitkár közölte, azok a gazdák, aki évente 5000 euró fölötti támogatást igényelnek, kizárólag jogi személyként nyújthatnak be pályázati kérvényt.

Az államtitkár hangsúlyozta, a szarvasmarhatartók számára kevésbé jó hír, hogy az eddig korlátozott hozamú tejpiacot liberalizálják 2015 tavaszától, így azok az országok, amelyek többletet termeltek tejből, most már korlátok nélkül megtehetik ezt. Az értékesítés hatékonyságának növelésére is hangsúlyt fektetne a mezőgazdasági minisztérium, hiszen Nagy Tamás elmondása szerint a hazai tej 75 százalékát vagy a borjak táplálására fordítják, vagy az adott településen, vagy a közeli városok piacain értékesítik gyakran engedély nélkül.

Az államtitkár rámutatott: tájékozódni kell a pályázati lehetőségekről, hiszen ez a feltétele annak, hogy a gazdák tudjanak előre tervezni. Ha egy gazdaságban van 10 tehén, a jelenleg biztosított támogatásokkal már lehetségessé válik, hogy a gazda eltarthassa családját belőle” – fogalmazott Nagy Tamás.

Tánczos Barna előadásában rámutatott: az Európai Unió tagállamainak hamarosan jogszabályba kell foglalniuk az aktív gazda fogalmát. Elmondta, az elmúlt években azt tapasztalták Brüsszelben, hogy egyre több olyan jogi és magánszemély jut támogatáshoz, aki gyakorlatilag nem végez mezőgazdasági tevékenységet, nem dolgozik mezőgazdaságban.

Tánczos elmondta, a téma kapcsán nagy a vita az Unión belül is, hiszen a szabályzat rögzítése nagyon sok kérdést vet fel.  „Ez egy nagyon relatív és tág fogalom, melyről a tagállamok kormányai hivatottak dönteni” – mutatott rá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás